Egy grúz tévé szerint Orbán próbált közvetíteni a szankciós listára tett helyi szövetségese és Trump között

  • narancs.hu
  • 2025. január 9.

Külpol

Illusztris társaságba került Rogán Antal, de ezzel a grúz szövetségesek terve is kútba eshetett. 

2024 december végén az Egyesült Államok szankciós listájára felkerült Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök grúziai (hivatalos nevén georgiai) szövetségese, Bidzina Ivanisvili volt miniszterelnök, a helyi Grúz Álom nevű helyi kormánypárt alapítója és tiszteletbeli elnöke is. Mindezt azok után, hogy az októberi grúziai választásokat ismét a 2012 óta kormányzó, eredetileg balközép, majd fokozatosan jobbra tolódó, mostanra illiberális euroszkeptikus és Moszkva-barát Grúz Álom nyerte 54 százalékkal, egyes jelentések szerint nem teljesen tisztán. Az ellenzék már a választások után is az utcára vonult, a kormány azonban november végén bejelentette, hogy felfüggeszti az EU-s csatlakozási tárgyalásokat, ami után különösen eldurvultak a tüntetések és az utcai összecsapások, egy tévéstábot például élő adásban vertek meg maszkos-kapucnis verőlegények

Ezek után Ivanisvili azzal az indoklással került fel az amerikai szankciós listára, hogy aláássa Grúzia  demokratikus és euroatlanti jövőjét az Oroszországi Föderáció hasznára, Ivanisvili és a Grúz Álom intézkedései pedig leépítik a demokratikus intézményeket. A kormánypárt Grúziában épp december végén tudta bevenni az eddig közvetlenül megválasztott elnöki pozíciót is

Mint a momentumos Tompos Márton felhívta rá a figyelmet, egy grúziai csatorna, a TV Pirveli viszont arról írt, hogy egy forrása szerint Orbán próbált közvetíteni Ivanisvili és Donald Trump amerikai elnök között, hogy így segítse Ivanisvili leszedetését az amerikai szankciós listáról. 

A csatorna forrása szerint a Grúz Álom vezetősége azzal nyugtatta a párttagokat és a támogató üzletembereket is, hogy Orbán meg fog szervezni egy találkozót Ivanisvili és Trump között, azonban azzal, hogy magyar részről Rogán Antal is felkerült ugyanarra a szankciós listára, mint Ivanisvili, a terv kútba esett. 

Ivanisvili ellen az EU is szankciókat tervez bevezetni, amit a magyar kormány persze "nonszensznek" tart, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig ezzel kapcsolatban vétót is helyezett kilátásba. Orbán október végén járt a grúz fővárosban, Tbilisziben, ahol arról beszélt, hogy a vitatott legutóbbi választás szabad és demokratikus volt. 

Ivanisvili mellett egyébként más Orbán-szövetségesek is szerepelnek azon az amerikai szankciós listán (Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listájára, más néven SDN-lista), amelyre Rogán Antal is felkerült. A Telex összesítése szerint szerepel a listán többek között

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.