Ukrajna egyáltalán nem kér az orosz vakcinából

  • MTI
  • 2021. január 29.

Külpol

Törvényben tiltották meg az Oroszországban kifejlesztett oltóanyagok bejegyzését.

A kijevi parlament pénteken második olvasatban is elfogadta a gyógyszerek és védőoltások, köztük a koronavírus elleni vakcinák gyorsított bejegyzését lehetővé tevő törvénymódosítást, megtiltva egyben az Oroszországban kifejlesztett oltóanyagok bejegyzését.

    A törvénymódosítás lehetővé teszi az ukrán egészségügyi minisztérium számára, hogy sürgősségi ellátásra való hivatkozással gyorsított eljárás keretében jegyezhesse be a koronavírus elleni vakcinákat abban az esetben is, ha objektív okok miatt nem végezték el teljes mértékben az ehhez szükséges klinikai vizsgálatokat. A pozitív döntés feltétele az is, hogy az adott vakcinát már több más országban és az Európai Unióban is be kellett jegyeztetni. 

    Az orosz vakcinát kizáró, Petro Porosenko volt államfő képviselőcsoportja által benyújtott indítvány értelmében a törvény hatálya alá tartozó gyógyszer nem származhat az "agresszorként elismert államból".

    A gyorsított eljárásban kiadott bejegyzési tanúsítvány egy évig maradhat érvényben, újabb egy évre szóló meghosszabbítás lehetőségével.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.