Üres címlappal jelent meg a La Prensa

  • narancs.hu
  • 2019. január 19.

Külpol

Így tiltakozik Nicaragua legrégebbi és legolvasottabb hírlapja a sajtó korlátozása ellen.

A La Prensa pénteki lapszáma üres címlappal jelent meg az ellen tiltakozva, hogy állítása szerint Daniel Ortega elnök kormányzata szeptember óta visszatartja a nyomtatott sajtó működéséhez szükséges festéket, papírt és egyéb anyagokat – írja az MTI.

"Nem tudjuk, hogy meddig tudjuk fenntartani a hírlap nyomtatását. Esetleg további két hónapig, vagy talán csak holnapig" – közölte Jaime Chamorro, a lap igazgatója a Reuters hírügynökségnek telefonon nyilatkozva.

A La Prensa azt állítja, hogy a nicaraguai vámhatóság, kormányzati utasításra, visszatartja a működéséhez szükséges importált anyagokat, megtorlásul a lap kormánykritikus tudósítása miatt.
Nicaragua történelmének egyik legsúlyosabb társadalmi, politikai és gazdasági válságával küzd. Az országban április közepén kezdődtek a zavargások, miután a biztonsági erők leverték a nyugdíjcsökkentések miatt kirobbant tüntetéseket. Azóta a tiltakozások az egész országra átterjedtek. A tiltakozó mozgalom élén a diákok állnak. A tüntetők az elnök távozását követelik. Ortega, az egykori gerillavezér, korábban 1979 és 1990 között volt az ország elnöke, majd 2007-ben újra hatalomra került. Jelenlegi mandátuma 2022 januárjáig tart.

Nicaraguai és nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint 325 és 545 között van a zavargások halálos áldozatainak a száma, miközben több mint ötszáz embert őrizetbe vettek a hatóságok.
Jogvédők és független sajtóorgánumok emellett azzal is vádolják az Ortega-kormányzatot, hogy korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát a közép-amerikai államban. Információik szerint eddig négy rádió adó és egy televízió volt kénytelen beszüntetni adását, miközben több tucat újságírót vertek, vagy fenyegettek meg az országban.

Ortega elnök kormányzata ugyanakkor váltig állítja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát tiszteletben tartják az országban, s azt veti az ellenzék szemére, hogy puccsal készül megdönteni hatalmát.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.