Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt

  • narancs.hu
  • 2019. január 19.

Külpol

Söder szembeszállna a nacionalistákkal és a populistákkal, akik szerinte Európa megosztására törekednek.

A párt szombati kongresszusán választották meg az egyedüli jelöltként induló Markus Södert – írja az MTI. Elődjét, Horst Seehofert a CSU tiszteletbeli elnökének választották meg.

Beszédében Markus Söder a többi között hangsúlyozta: az a célja, hogy a helyes következtetéseket vonja le a párt számára kevéssé sikeres tavalyi év fejleményeiből. Ezek közé tartozik, hogy "konzervatívnak lenni nem elég", a CSU-nak a szociális és a liberális irányzatát is meg kell jelenítenie.

Javítani kell a viszonyt a testvérpárttal, a Kereszténydemokrata Unióval (CDU), "új fejezetet" kell nyitni a pártszövetség történetében – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy "nacionalisták és populisták" Európa megosztására törekednek, de a CSU "ősi európai pártként" szembeszáll velük.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.