"Látni kéne a béke szándékát" – Uzi Landau izraeli turisztikai miniszter

Néhány hete Budapesten járt az izraeli koalíciós kormány turisztikai minisztere, a jobboldali, magát világi revizionista cionistának valló Yisrael Beiteinu egyik vezető politikusa. Uzi Landauval, aki korábban már a belbiztonsági tárcát is vezette, még a mostani konfliktus kirobbanása előtt beszéltünk.

Magyar Narancs: Miért döntött annak idején az általános megítélés szerint szélsőséges, arabellenes és a palesztinokkal kötendő kompromisszumokat határozottan elutasító párt mellett?

Uzi Landau: Eredetileg a Likudba léptem be, Begin, Samir és nem utolsósorban apám nyomdokain haladva, aki maga is kormánytag volt. A Yisrael Beiteinu, amelynek most a tagja vagyok, közelebb áll ehhez az irányvonalhoz, mint maga a Likud. Ezért csatlakoztam hozzá.

MN: Úgy tudni, hogy a Yisrael Beiteinu főleg az Oroszországból érkezett bevándorlók pártja.

UL: Kezdetben főleg oroszországi bevándorlókra támaszkodott, de ez még akkor volt, amikor a pártnak csak négy képviselője volt a knesszetben. Ma tizenegyen vagyunk, és a pártnak az izraeli társadalom összes rétegéből vannak támogatói. Emigránsok is, de Izraelben születettek is, mint én is. Az izraeli pártok igencsak átalakultak ahhoz képest, amit létrejöttük első időszakában képviseltek. Így a Munkáspártot eredeti önmagához képest nyugodtan tekinthetjük kifejezetten jobboldali pártnak. A Yisrael Beiteinu ma egyfajta természetes otthona Ben Gurion és Begin követőinek.

MN: Ha jobboldalinak tekinti is a mai Munkáspártot, valamiben mégis különböznie kell a Likudtól. Például társadalmi kérdésekben eltérő elképzeléseket vallanak.

UL: Kezdetben a Munkáspárt valóban szocialista, már-már bolsevik párt volt. Manapság azonban a Likudhoz és a Yisrael Beiteinuhoz hasonlóan a piac és a szociális érzékenység valamilyen keverékét tartja kívánatosnak.

MN: Nincsenek is Izraelben más értékeket valló pártok?

UL: De, például kifejezetten szocialista követelésekkel fellépő pártok, amelyek továbbra is hagyományos baloldali értékeket vallanak. A másik oldalon maga Netanjahu miniszterelnök követ másoknál határozottabb piacorientált politikát. Alapvetően különféle változatokról van szó: olykor a szabadpiaci gazdaságban is kiigazításokra van szükség, például a monopóliumok kordában tartására. Nálunk most azon folyik a vita, hogy milyen mértékben éljünk ilyen kiigazító eszközökkel. Az igazi kérdés viszont az, hogy maradjunk-e az amerikai típusú megoldás mellett, vagy közeledjünk a nyugat-európaihoz.

MN: Ennél is jóval bonyolultabbak a belpolitikai helyzetet érintő problémák, például az egy ország - két állam opció kérdése. Erről mi az álláspontja a Yisrael Beiteinunak?

UL: E javaslat mögött a valóságtól egyre távolodó feltevés húzódik meg, nevezetesen az, hogy a független Palesztina életképes megoldás volna. De először is nézzük meg, mi történik az egész Közel-Keleten! Azt tapasztaljuk, hogy a radikális iszlamizmus, ezen belül egy sor terrorista szervezet magának a nemzetállamnak a fennmaradását veszélyezteti. A nemzetállamok egymás után hullanak szét. Összeomlott Szíria, Libanon, Irak, Líbia, Tunézia, és látjuk, mi játszódik le Egyiptomban. Itt most nem egyszerűen a kormányok, rendszerek összeomlásáról van szó, hanem az emberi jogok egész rendszeréről. Egy egész értékrendszer semmisül meg. Azt tudom mondani egy esetleges palesztin politikai formációról, hogy a múltban még sohasem jött létre efféle, nincs semmiféle politikai tapasztalatuk az államként való létezésről. 2003-ban kötöttünk egy részletes politikai menetrendet tartalmazó békeszerződést egy palesztin politikai entitással, amely azonban kettészakadt egyrészt a gázai, másrészt a júdeai-szamariai országrészre.

MN: Ráadásul Gáza az iszlamista Hamász irányítása alá került.

UL: Az arab társadalom eleve megosztott. Szadat elnök azt mondta egyszer, hogy Egyiptom ez egyetlen tényleges arab állam. A többiek zászlóval rendelkező törzsek. Jól látható ez abból, ami most Szíriában történt, vagy éppen Irakban. Ráadásul terroristák tízezrei árasztják el ezeket az országokat - még Európából is. És ha ez történik most, mi lesz, ha a majdani palesztin államot is elárasztják a terroristák? Békét tudunk kötni Iránnal, vagy folytatódnak a terrorcselekmények? Ráadásul ugyanezt a kérdést teszik fel palesztin oldalról is. Béke lesz-e, vagy csak a terrorizmus erősödik? Felvetettem ezt a kérdést palesztin vezetőknek is, hiszen az ember tudni szeretné, mit várnak a másnaptól. Van olyan palesztin vezető - Abu Mazen, a Palesztin Hatóság elnöke (ismertebb nevén Mamud Abbasz - K. T.) -, aki Szadat elnökhöz hasonlóan békét akar, és képes is ezt megvalósítani. 2005-ben választották meg 2010-ig, de évről évre meghosszabbítja a hivatali idejét, és elhalasztja a választást, mert nem biztos benne, hogy újraválasztják.

MN: Nincs más, aki betölthetné a szerepét?

UL: Nincs más, akivel aláírhatnánk egy megállapodást. Pontosan ez a probléma. Arról nem is beszélve, hogy nincs jele a Palesztin Hatóság részéről egy olyan fegyveres testület kialakításának, amely képes volna felvenni a harcot a Gázai övezetet irányító Hamásszal, amit az Egyesült Államok és az EU is terrorista szervezetnek tekint. Nem látom a független jogrendszert, a szabad sajtót sem. Azt várom, hogy az oktatási rendszerük azt tanítsa, hogy ők és mi, zsidók szomszédok vagyunk, akikkel békében kell élniük. Egyszóval látni kéne a béke szándékát és a megvalósítására irányuló akaratot. Ennek a jelenlegi palesztin viszonyok között semmi jele.

MN: De mi történik, ha semmi sem történik? Az arabok egyre többen vannak, miközben - ha jól tudom - a zsidók aránya Izraelen belül is egyre csökken.

UL: Még azokból az időkből ismerem ezt az érvet, amikor meg sem születtem. A térségben mindig is élt zsidó közösség. Az első pogrom 1920-ban volt, Jaffában. Akkor hétezernél is kevesebben alkották a zsidó közösséget. 1927-ben újabb pogromhullám söpört végig több városon is: Hebron, Száfed, Tel-Aviv. Egy évvel később az évszázadok óta létező hebroni zsidó közösséget teljesen szétverték az arabok. Aztán következett a függetlenségi háború, amikor már hatszázezer zsidó élt Izraelben. Akkoriban egészen kis hadseregünk volt, jelentéktelen iparunk, gazdaságunk. Jöttek sorra a háborúk, a lakosságunk meg egyre nőtt. A mai nyolcmilliós országban több mint hatmillió a zsidó. Ugyanakkor az arab világ mélyen megosztott, az országok egymással harcolnak.

MN: Milyen mértékű manapság a bevándorlás? Érkeznek még új bevándorlók például Oroszországból?

UL: Durván egymillió orosz származású zsidó él Izraelben. Növekvőben van az Etiópiából érkező fekete zsidók száma. Jelenleg ötvenezren vannak.

MN: Jól látom, hogy Izrael szempontjából manapság Irán atomhatalommá válása a fő veszély?

UL: Nem egyszerűen Izrael, hanem Európa, Amerika, az egész világ szempontjából, hiszen bárhol, bármikor felbukkanhatnak és pusztíthatnak az ún. piszkos fegyverek. Európával szemben Izrael tisztában van a helyzet súlyával, a megértéssel pedig már a megoldáshoz vezető út felét megtettük. A legnagyobb hiba, amit az európaiak elkövetnek, az a vélekedés, hogy a Közel-Kelet Európa egy változata. Pedig nem az: más kultúra, más civilizáció.

MN: Mindannak a fényében, ami jelenleg Szíriában vagy Irakban történik, nehéz kitartani e mellett az álláspont mellett.

UL: És mégis: hallott ön európai politikustól konkrét javaslatot a megoldásra? És ami engem a leginkább aggaszt: egyes európai politikusok javaslatokat tesznek azzal kapcsolatban, hogy milyen engedményekre volna szükség a béke érdekében, mondván, hogy a palesztin kérdés áll a Közel-Kelet problémáinak a középpontjában. Közben pedig éppen az ellenkezője az igaz: kit érdekelnek Szíriában, Iránban és másutt a palesztinok? Amikor Irán az atomfegyverkezés kérdésében a palesztinokkal kötendő békét hangsúlyozza feltételként, amikor Egyiptom vagy Jordánia ugyanígy járt el egy köztünk kialakult probléma miatt, arab oldalról a palesztinokat hivatkozási alapként használják. Ürügyet jelentenek a megoldás halogatására.

Senki sem nyert

Utoljára 2012 novemberében voltak hasonló intenzitású tüzérségi összecsapások az izraeli fegyveres erők és a Gázai övezetet ténylegesen irányító Hamász között. Akkor a kölcsönös vádaskodások mélyéről egy határátkelőnél lezajlott incidens látszott előbukkanni: egy gyengeelméjű palesztin férfi esete, aki nem volt hajlandó igazolni magát, mire a terroristaveszély miatt folyamatos feszültségben élő izraeli katonák lelőtték.

Ezt nyolc napon át tartó tüzérségi ütésváltások követték az immár szokásos eredménnyel: mintegy száz palesztin halott, többségükben polgári személyek, ezen belül többtucatnyi gyermek. A másik oldalon pedig néhány fős veszteség. Az aránytalanság oka, hogy míg a palesztin szélsőségesek csak ártani szeretnének, kevés erőfeszítést tesznek a lakosság védelmére, a zsidók, akik számára a sajátjaik élete az első, fejlett légvédelmi rendszerrel rendelkeznek. És még valami: a palesztinok szándékosan lakott területeken helyezik el fegyverraktáraikat és kilövőhelyeiket, hogy távol tartsák tőlük a negatív nemzetközi hangoktól tartó ellenséget.

Ezzel tulajdonképpen a gyakran kirobbanó konfliktusok általános szerkezetét írtuk le az átlagosnál pusztítóbb példával. Most is ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal palesztinok raboltak el és öltek meg három zsidó fiatalt Ciszjordániában, amit - vélhetően bosszúból - egy palesztin meggyilkolása (izraeli vizsgálat szerint élve elégetése) követett. A következmények persze még pusztítóbbak. Netanjahu miniszterelnök súlyos megtorlást ígért. A térséget izraeli katonák özönlötték el, tömegesen tartóztattak le gyanúsítottakat, de még ez sem tette volna visszafordíthatatlanná a helyzetet, ha a Hamász nem kezdi meg rakétatámadásait a Gázai övezetből. A "Vaskupola" légvédelmi rendszer azonban ezúttal is jól működött, Izrael pedig ellentámadásokat indított, amelyek napokon belül hatszáz fölé növelték a halálos áldozatok számát.

Ezúttal az volt az általános kép, hogy nehéz lesz lezárni a konfliktust: mindkét fél túl magasról indított. Ez főleg a Hamász részéről érthető, mert az iszlamistáknak a szíriai polgárháború miatt lényegében eltűnt a gazdasági hátországuk. A Muszlim Testvériséghez fűződő kapcsolataik miatt ellenük fordult az új egyiptomi vezetés is, és lezárta a határon átvezető föld alatti járataikat, amelyeken keresztül például a helyben előállított fegyvereik alkatrészei érkeztek Gázába. Emiatt is gondolhatja az izraeli vezetés - csak éppen sosem lehet benne teljesen biztos -, hogy most teljesen fel tudja morzsolni a szervezetet. A Netanjahu-kormány még szárazföldi inváziót is kilátásba helyezett.

Így aztán nem világos, kinek sietett a segítségére Kairó, amikor épp lapzártánk óráiban fegyverszüneti megállapodást javasolt a feleknek. Megkezdésének javasolt időpontja előtt pár perccel az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta az indítványt. A Hamász fokozott támadásokkal fenyegetett arra az esetre, ha Izrael nem engedi szabadon a foglyait, és Egyiptommal együttműködve nem enyhíti a Gázára nehezedő gazdasági megszorításokat, s ez további tárgyalások lehetőségét vetíti előre, a "két állam - egy ország" megoldás híveinek érveit viszont aligha erősíti egyhamar.