"Látni kéne a béke szándékát" – Uzi Landau izraeli turisztikai miniszter

  • Kovácsy Tibor
  • 2014. augusztus 19.

Külpol

Néhány hete Budapesten járt az izraeli koalíciós kormány turisztikai minisztere, a jobboldali, magát világi revizionista cionistának valló Yisrael Beiteinu egyik vezető politikusa. Uzi Landauval, aki korábban már a belbiztonsági tárcát is vezette, még a mostani konfliktus kirobbanása előtt beszéltünk.

Magyar Narancs: Miért döntött annak idején az általános megítélés szerint szélsőséges, arabellenes és a palesztinokkal kötendő kompromisszumokat határozottan elutasító párt mellett?

Uzi Landau: Eredetileg a Likudba léptem be, Begin, Samir és nem utolsósorban apám nyomdokain haladva, aki maga is kormánytag volt. A Yisrael Beiteinu, amelynek most a tagja vagyok, közelebb áll ehhez az irányvonalhoz, mint maga a Likud. Ezért csatlakoztam hozzá.

MN: Úgy tudni, hogy a Yisrael Beiteinu főleg az Oroszországból érkezett bevándorlók pártja.

UL: Kezdetben főleg oroszországi bevándorlókra támaszkodott, de ez még akkor volt, amikor a pártnak csak négy képviselője volt a knesszetben. Ma tizenegyen vagyunk, és a pártnak az izraeli társadalom összes rétegéből vannak támogatói. Emigránsok is, de Izraelben születettek is, mint én is. Az izraeli pártok igencsak átalakultak ahhoz képest, amit létrejöttük első időszakában képviseltek. Így a Munkáspártot eredeti önmagához képest nyugodtan tekinthetjük kifejezetten jobboldali pártnak. A Yisrael Beiteinu ma egyfajta természetes otthona Ben Gurion és Begin követőinek.

false

MN: Ha jobboldalinak tekinti is a mai Munkáspártot, valamiben mégis különböznie kell a Likudtól. Például társadalmi kérdésekben eltérő elképzeléseket vallanak.

UL: Kezdetben a Munkáspárt valóban szocialista, már-már bolsevik párt volt. Manapság azonban a Likudhoz és a Yisrael Beiteinuhoz hasonlóan a piac és a szociális érzékenység valamilyen keverékét tartja kívánatosnak.

MN: Nincsenek is Izraelben más értékeket valló pártok?

UL: De, például kifejezetten szocialista követelésekkel fellépő pártok, amelyek továbbra is hagyományos baloldali értékeket vallanak. A másik oldalon maga Netanjahu miniszterelnök követ másoknál határozottabb piacorientált politikát. Alapvetően különféle változatokról van szó: olykor a szabadpiaci gazdaságban is kiigazításokra van szükség, például a monopóliumok kordában tartására. Nálunk most azon folyik a vita, hogy milyen mértékben éljünk ilyen kiigazító eszközökkel. Az igazi kérdés viszont az, hogy maradjunk-e az amerikai típusú megoldás mellett, vagy közeledjünk a nyugat-európaihoz.

MN: Ennél is jóval bonyolultabbak a belpolitikai helyzetet érintő problémák, például az egy ország - két állam opció kérdése. Erről mi az álláspontja a Yisrael Beiteinunak?

UL: E javaslat mögött a valóságtól egyre távolodó feltevés húzódik meg, nevezetesen az, hogy a független Palesztina életképes megoldás volna. De először is nézzük meg, mi történik az egész Közel-Keleten! Azt tapasztaljuk, hogy a radikális iszlamizmus, ezen belül egy sor terrorista szervezet magának a nemzetállamnak a fennmaradását veszélyezteti. A nemzetállamok egymás után hullanak szét. Összeomlott Szíria, Libanon, Irak, Líbia, Tunézia, és látjuk, mi játszódik le Egyiptomban. Itt most nem egyszerűen a kormányok, rendszerek összeomlásáról van szó, hanem az emberi jogok egész rendszeréről. Egy egész értékrendszer semmisül meg. Azt tudom mondani egy esetleges palesztin politikai formációról, hogy a múltban még sohasem jött létre efféle, nincs semmiféle politikai tapasztalatuk az államként való létezésről. 2003-ban kötöttünk egy részletes politikai menetrendet tartalmazó békeszerződést egy palesztin politikai entitással, amely azonban kettészakadt egyrészt a gázai, másrészt a júdeai-szamariai országrészre.

MN: Ráadásul Gáza az iszlamista Hamász irányítása alá került.

UL: Az arab társadalom eleve megosztott. Szadat elnök azt mondta egyszer, hogy Egyiptom ez egyetlen tényleges arab állam. A többiek zászlóval rendelkező törzsek. Jól látható ez abból, ami most Szíriában történt, vagy éppen Irakban. Ráadásul terroristák tízezrei árasztják el ezeket az országokat - még Európából is. És ha ez történik most, mi lesz, ha a majdani palesztin államot is elárasztják a terroristák? Békét tudunk kötni Iránnal, vagy folytatódnak a terrorcselekmények? Ráadásul ugyanezt a kérdést teszik fel palesztin oldalról is. Béke lesz-e, vagy csak a terrorizmus erősödik? Felvetettem ezt a kérdést palesztin vezetőknek is, hiszen az ember tudni szeretné, mit várnak a másnaptól. Van olyan palesztin vezető - Abu Mazen, a Palesztin Hatóság elnöke (ismertebb nevén Mamud Abbasz - K. T.) -, aki Szadat elnökhöz hasonlóan békét akar, és képes is ezt megvalósítani. 2005-ben választották meg 2010-ig, de évről évre meghosszabbítja a hivatali idejét, és elhalasztja a választást, mert nem biztos benne, hogy újraválasztják.

MN: Nincs más, aki betölthetné a szerepét?

UL: Nincs más, akivel aláírhatnánk egy megállapodást. Pontosan ez a probléma. Arról nem is beszélve, hogy nincs jele a Palesztin Hatóság részéről egy olyan fegyveres testület kialakításának, amely képes volna felvenni a harcot a Gázai övezetet irányító Hamásszal, amit az Egyesült Államok és az EU is terrorista szervezetnek tekint. Nem látom a független jogrendszert, a szabad sajtót sem. Azt várom, hogy az oktatási rendszerük azt tanítsa, hogy ők és mi, zsidók szomszédok vagyunk, akikkel békében kell élniük. Egyszóval látni kéne a béke szándékát és a megvalósítására irányuló akaratot. Ennek a jelenlegi palesztin viszonyok között semmi jele.

MN: De mi történik, ha semmi sem történik? Az arabok egyre többen vannak, miközben - ha jól tudom - a zsidók aránya Izraelen belül is egyre csökken.

UL: Még azokból az időkből ismerem ezt az érvet, amikor meg sem születtem. A térségben mindig is élt zsidó közösség. Az első pogrom 1920-ban volt, Jaffában. Akkor hétezernél is kevesebben alkották a zsidó közösséget. 1927-ben újabb pogromhullám söpört végig több városon is: Hebron, Száfed, Tel-Aviv. Egy évvel később az évszázadok óta létező hebroni zsidó közösséget teljesen szétverték az arabok. Aztán következett a függetlenségi háború, amikor már hatszázezer zsidó élt Izraelben. Akkoriban egészen kis hadseregünk volt, jelentéktelen iparunk, gazdaságunk. Jöttek sorra a háborúk, a lakosságunk meg egyre nőtt. A mai nyolcmilliós országban több mint hatmillió a zsidó. Ugyanakkor az arab világ mélyen megosztott, az országok egymással harcolnak.

MN: Milyen mértékű manapság a bevándorlás? Érkeznek még új bevándorlók például Oroszországból?

UL: Durván egymillió orosz származású zsidó él Izraelben. Növekvőben van az Etiópiából érkező fekete zsidók száma. Jelenleg ötvenezren vannak.

MN: Jól látom, hogy Izrael szempontjából manapság Irán atomhatalommá válása a fő veszély?

UL: Nem egyszerűen Izrael, hanem Európa, Amerika, az egész világ szempontjából, hiszen bárhol, bármikor felbukkanhatnak és pusztíthatnak az ún. piszkos fegyverek. Európával szemben Izrael tisztában van a helyzet súlyával, a megértéssel pedig már a megoldáshoz vezető út felét megtettük. A legnagyobb hiba, amit az európaiak elkövetnek, az a vélekedés, hogy a Közel-Kelet Európa egy változata. Pedig nem az: más kultúra, más civilizáció.

MN: Mindannak a fényében, ami jelenleg Szíriában vagy Irakban történik, nehéz kitartani e mellett az álláspont mellett.

UL: És mégis: hallott ön európai politikustól konkrét javaslatot a megoldásra? És ami engem a leginkább aggaszt: egyes európai politikusok javaslatokat tesznek azzal kapcsolatban, hogy milyen engedményekre volna szükség a béke érdekében, mondván, hogy a palesztin kérdés áll a Közel-Kelet problémáinak a középpontjában. Közben pedig éppen az ellenkezője az igaz: kit érdekelnek Szíriában, Iránban és másutt a palesztinok? Amikor Irán az atomfegyverkezés kérdésében a palesztinokkal kötendő békét hangsúlyozza feltételként, amikor Egyiptom vagy Jordánia ugyanígy járt el egy köztünk kialakult probléma miatt, arab oldalról a palesztinokat hivatkozási alapként használják. Ürügyet jelentenek a megoldás halogatására.

Senki sem nyert


Utoljára 2012 novemberében voltak hasonló intenzitású tüzérségi összecsapások az izraeli fegyveres erők és a Gázai övezetet ténylegesen irányító Hamász között. Akkor a kölcsönös vádaskodások mélyéről egy határátkelőnél lezajlott incidens látszott előbukkanni: egy gyengeelméjű palesztin férfi esete, aki nem volt hajlandó igazolni magát, mire a terroristaveszély miatt folyamatos feszültségben élő izraeli katonák lelőtték.

Ezt nyolc napon át tartó tüzérségi ütésváltások követték az immár szokásos eredménnyel: mintegy száz palesztin halott, többségükben polgári személyek, ezen belül többtucatnyi gyermek. A másik oldalon pedig néhány fős veszteség. Az aránytalanság oka, hogy míg a palesztin szélsőségesek csak ártani szeretnének, kevés erőfeszítést tesznek a lakosság védelmére, a zsidók, akik számára a sajátjaik élete az első, fejlett légvédelmi rendszerrel rendelkeznek. És még valami: a palesztinok szándékosan lakott területeken helyezik el fegyverraktáraikat és kilövőhelyeiket, hogy távol tartsák tőlük a negatív nemzetközi hangoktól tartó ellenséget.

Ezzel tulajdonképpen a gyakran kirobbanó konfliktusok általános szerkezetét írtuk le az átlagosnál pusztítóbb példával. Most is ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal palesztinok raboltak el és öltek meg három zsidó fiatalt Ciszjordániában, amit - vélhetően bosszúból - egy palesztin meggyilkolása (izraeli vizsgálat szerint élve elégetése) követett. A következmények persze még pusztítóbbak. Netanjahu miniszterelnök súlyos megtorlást ígért. A térséget izraeli katonák özönlötték el, tömegesen tartóztattak le gyanúsítottakat, de még ez sem tette volna visszafordíthatatlanná a helyzetet, ha a Hamász nem kezdi meg rakétatámadásait a Gázai övezetből. A "Vaskupola" légvédelmi rendszer azonban ezúttal is jól működött, Izrael pedig ellentámadásokat indított, amelyek napokon belül hatszáz fölé növelték a halálos áldozatok számát.

Ezúttal az volt az általános kép, hogy nehéz lesz lezárni a konfliktust: mindkét fél túl magasról indított. Ez főleg a Hamász részéről érthető, mert az iszlamistáknak a szíriai polgárháború miatt lényegében eltűnt a gazdasági hátországuk. A Muszlim Testvériséghez fűződő kapcsolataik miatt ellenük fordult az új egyiptomi vezetés is, és lezárta a határon átvezető föld alatti járataikat, amelyeken keresztül például a helyben előállított fegyvereik alkatrészei érkeztek Gázába. Emiatt is gondolhatja az izraeli vezetés - csak éppen sosem lehet benne teljesen biztos -, hogy most teljesen fel tudja morzsolni a szervezetet. A Netanjahu-kormány még szárazföldi inváziót is kilátásba helyezett.

Így aztán nem világos, kinek sietett a segítségére Kairó, amikor épp lapzártánk óráiban fegyverszüneti megállapodást javasolt a feleknek. Megkezdésének javasolt időpontja előtt pár perccel az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta az indítványt. A Hamász fokozott támadásokkal fenyegetett arra az esetre, ha Izrael nem engedi szabadon a foglyait, és Egyiptommal együttműködve nem enyhíti a Gázára nehezedő gazdasági megszorításokat, s ez további tárgyalások lehetőségét vetíti előre, a "két állam - egy ország" megoldás híveinek érveit viszont aligha erősíti egyhamar.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.