A vád szerint az exelnök a francia igazságszolgáltatás egyik fellebbviteli szervének, a semmítőszéknek az egyik bírájától szerzett rendszeres információkat egy másik, folyamatban lévő ügye mindenkori állásáról. Cserébe kellemes Monte Carló-i állást ígért neki (amit egyébként az illető nem kapott meg). Ezt a vádemelés során több hónapja tartó telefon-lehallgatások segítségével tudják a volt elnökre - és ügyvédjére - bizonyítani, ami csak megerősíti Sarkozy környezetének gyanúját, miszerint politikai ellenfelei, konkrétan a szocialisták indítottak hadjáratot a régi népszerűségéből viszonylag sokat megőrző jobboldali politikus ellen. (A pártját támogatók 78 százaléka támogatná újabb elnöki jelölését, igaz, a népesség egészén belül már az ellenzői vannak 59 százalékos többségben egy friss felmérés szerint). Manuel Carlos Valls, a csak néhány hónapja hivatalba lépett miniszterelnök természetesen sietett elhessegetni e feltevéseket, mondván, hogy a törvény előtt minden francia egyenlő, vagyis Sarkozy ugyanolyan szigorú, de igazságos elbánásban részesül majd, mint bárki más, arról nem is szólva, hogy az igazságszolgáltatás független stb. stb.
Azt, hogy mindemellett vannak az egyenlőknél egyenlőbbek is, az bizonyítja, hogy Sarkozy már a kihallgatását követő estén tévé- és rádióinterjút adhatott, amelyben - közel tízmillió hallgató és néző érdeklődése mellett - elutasította az ellene felhozott vádakat, a lehallgatásokat Stasi-módszernek minősítette. Emellett megemlítette, hogy az egyik vizsgálóbíró egy baloldali szakszervezet tagja, amely annak idején erőteljesen bírálta Sarkozyt. Arról már nem ejtett szót, hogy van egy másik, ilyen irányú elfogultsággal semmiképp sem gyanúsítható vizsgálóbíró is, nem is beszélve arról, hogy az ügyet előkészítő két további bíró sem hozható gyanúba hasonlókkal.
A kormányzó szocialistáknak valóban nem jönne rosszul, ha Sarkozyt jó előre kikapcsolhatnák a versengésből a 2017-es elnökválasztásra. Legalábbis ezt gondolják, és lehet bizony, hogy tévesen, hiszen a konzervatívoktól elvett szavazatok aligha őket, sokkal inkább a korábbi rasszizmusától, idegenellenességétől egy ideje megszabadulóban lévő Nemzeti Frontot gazdagítják majd - hacsak a szocialisták össze nem szedik magukat, és sürgősen hozzá nem látnak egy hatékony gazdaságpolitika megvalósításához.
De vannak Sarkozynek a pártján, az UMP-n (Unió egy Népi Mozgalomért) belüli bírálói is - némelyek közülük csak a szervezet merev elitizmusát bírálják, mások a volt államfővel szembeni tömeges ellenszenvtől féltik a párt további sorsát. Az imént még viszonylagos népszerűségéről volt szó, és ez a két dolog valóban egyszerre, párhuzamosan van jelen az aktív politizálásnak 59 évesen hátat fordítani aligha kívánó volt elnök esetében. Sarkozy indulatokat vált ki, megállás nélkül foglalkoztatja a közvéleményt, és nem biztos, hogy ez a hátrányára válik. Annál is kevésbé, mert komoly kihívója egyelőre nem akad - igaz, hogy például a 2012-es választási vereséget követően az UMP élére választott Jean-Francois Copénak is egy Sarkozy személyéhez köthető csalási ügy kapcsán kellett lemondania - bár ő is sáros volt bizonyos repülőjegy-ügyekben.
Ügyek tehát vannak bőven - de a tapasztalatok szerint e téren a francia választók megbocsátók, illetve politikai preferenciáikat hajlamosak a törvényesség szempontja elé helyezni. Még akkor is, ha ezek a Sarkozy esetében mindeddig törvényes következményekkel nem járó törvénytelenségek - pontosabban vádak és olykor erős bizonyítékok - a jogállamiság szilárd voltába vetett meggyőződést rombolják. Habár az átlagpolgár talán nem is tartja feltétlenül bűnnek, hogy például - miként ez a minap, már a vizsgálóbírói kihallgatás után kiderült - a Sarkozyre a törvényben engedélyezettnél magasabb elnökválasztási kampánykiadások miatt kirótt százötvenezer eurós pénzbírságot nem ő maga, hanem a pártja fizette ki.
Ennél messze súlyosabb ügy, hogy a 2007-es elnökválasztási kampányban a Kadhafi volt líbiai elnök családjához köthető alapítvány is hozzájárult Sarkozy támogatásához. Ezzel is vádolják legalábbis, amit ő az említett rádió- és tévéinterjúban azzal vert vissza, hogy ha valóban így lett volna, ez már a líbiai forradalom idején nyilvánosságra kerül, akkor, amikor a franciák a felkelők mellé álltak. Sarkozy állítólag titkos anyagi támogatást kért és kapott a L'Oréal cég agg örökösnőjétől - a 2007-re visszanyúló ügyet tavaly októberben ejtették. Említhetjük még az ún. Bygmalion-ügyet: a PR-cég hamis számlákkal igazolt az UMP számára bizonyos kiadásokat, amelyeket a párt más kampánycélokra használt fel. Sarkozy állította, hogy semmit sem tudott minderről, amire joggal válaszolják az ellenfelei, hogy ebben az esetben vagy teljes mértékben alkalmatlan a vezetésre, vagy mégsem mond igazat.
A volt elnök hírek szerint augusztusra tervezte nagy és látványos visszatérését. Lehet, hogy félresikerül, de Sarkozy nagy harcos, van még ideje fordítani az eseményeken.
