Ukrajna sorsa, a NATO jövője és Európa biztonsága Trump alatt

Vad idők

  • Tálas Péter
  • 2025. február 19.

Külpol

A múlt hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencia a tengerentúlról érkező baljós üzenetek jegyében telt. Amerika veszi a kalapját, az Európai Unió szembesül évtizedes mulasztásaival, Moszkva kezdi a tenyerét dörzsölni.

Donald Trump csapatának müncheni belépője csak azokat döbbenthette meg, akik átaludták a 2010-es éveket, azt a hosszú évtizedet, amelyet Európa biztonságának szempontjából a stratégiai sokkok időszakaként tartunk számon. Ez utóbbiak közé sorolhatjuk – az arab tavasz, az orosz–ukrán konfliktus majd háború, a menekültválság, az európai terrorhullám és a Covid-járvány mellett – Trump első elnöki ciklusát is. A múlt hétvégén a müncheni biztonságpolitikai konferencián ugyanis semmi olyan nem hangozott el, ami ne merült volna fel 2010 óta, és különösen az orosz–ukrán háború három éve alatt. Régóta ismert volt az is, hogy Trump imádja provokálni a partnereit, legyenek azok barátok, ellenségek, üzletfelek. Aki esetleg elfelejtette volna ezt, annak jó emlékeztetők lehettek az elnök Kanadával, a Panama-csatornával, Grönlanddal és a Gázai övezettel kapcsolatos „remek” ötletei. Egyszóval a müncheni „show” valamennyi eleme ismert kellett, hogy legyen. (Az Európai Uniót ért sokkról lásd cikkünket a 23–24. oldalon – a szerk.)

A békecsinálás

Az már a konferencia előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az új amerikai vezetés mindenekelőtt helyzetet felmérni jön Európába, s nem kész megoldást hoz: az orosz–ukrán háború lezárásának trumpi tervéről azért nem szivárgott ki előzetesen semmi, mert nem volt ilyen konkrét terv. A bajor fővárosban hangzottak el persze kiindulópontok – nem lesz ukrán NATO-tagság, nincs visszatérés a 2014-es határokhoz, nem lesz békefenntartás NATO-keretben, nem lesznek amerikai békefenntartók, mindenkinek magának kell a kockázatot vállalnia –, de ezek többnyire már München előtt is ismertek voltak. Miként ismert volt az is, hogy a mindenre üzletként tekintő Donald Trump valamennyi szereplőtől igyekszik majd megkérni az amerikai békecsinálás árát. Kezdve az oroszokkal (tárgyalási hajlandóságuk és feltételeik előzetes felmérése), folytatva az ukránokkal (az ukrán ritkaföldfémvagyon fele), egészen az európaiakig (a védelmi ki­adások GDP-arányának 5 százalékra emelése, a békefenntartás vagy a további támogatás költségei­nek viselése). Ezek sem új követelések, és Zelenszkij elnök reakcióját látva (aki a biztonsági garanciák hiánya miatt utasította el az amerikai ritkaföldfém-szerződést) nem is feltétlenül ördögtől való annak kimondása, hogy nincs tovább jóérzésből fenntartott biztonság és támogatás. Miként az sem lehet meglepetés, hogy a Trump-adminisztráció nem akar olyan Európát látni a tárgyalásokon, amely eleddig semmit sem tett le azért, hogy ott ülhessen az asztalnál. Ezért aztán Emmanuel Macron már egy nappal későbbre, hétfőre Párizsba hívta az európai biztonság szempontjából legfontosabb államok (Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Dánia, Hollandia, Egyesült Királyság) vezetőit, hogy egy olyan európai választ dolgozzanak ki, amelyet a néhány nap múlva Washingtonba induló Keir Starmer brit miniszterelnök magával vihet.

Az európai válaszban várhatóan a védelmi kiadások azonnali emelése, illetve a tűzszünet vagy a béke fenntartásában vállalt vezető szerep lesz majd felsorolva. Többek számára egyik sem lesz könnyű, hiszen a jelenleg alacsony GDP-arányú védelmi költségvetéssel és rosszul teljesítő gazdasággal rendelkező országok nem biztos, hogy képesek lesznek gyors ütemben eleget tenni az amerikai követelésnek. Ami pedig a békefenntartást illeti: eddig az Egyesült Királyság, Franciaország, Svédország jelezte, Olaszország pedig hajlik rá, hogy jelezze részvételi szándékát egy olyan misszióban, ahol a NATO garanciájának hiányában sokak szerint Oroszország büntetlenül lövöldözhet majd a békefenntartókra – ahogy tette ezt 2022 előtt a Donbaszban állomásozó ukrán katonák esetében. Ezért az európaiak valószínűleg – bár elfogadják, hogy az Egyesült Államok nem küld katonát Ukrajnába – az amerikaiak segítségét fogják kérni a hírszerzés, a megfigyelés és a felderítés támogatása, valamint a földön tartózkodó európai csapatok lehetséges légi fedezetére. A számítások szerint az arra vállalkozó európaiak együttesen mintegy 25–30 ezer fős kontingenst lennének képesek kiállítani (Zelenszkij eredetileg 150–200 ezer fős békefenntartó kontingensről beszélt), ami a nukleáris fegyverzettel rendelkező Oroszország elrettentésére még az ukrán haderővel együtt sem lesz alkalmas.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.