Vad idők

A múlt hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencia a tengerentúlról érkező baljós üzenetek jegyében telt. Amerika veszi a kalapját, az Európai Unió szembesül évtizedes mulasztásaival, Moszkva kezdi a tenyerét dörzsölni.

Donald Trump csapatának müncheni belépője csak azokat döbbenthette meg, akik átaludták a 2010-es éveket, azt a hosszú évtizedet, amelyet Európa biztonságának szempontjából a stratégiai sokkok időszakaként tartunk számon. Ez utóbbiak közé sorolhatjuk – az arab tavasz, az orosz–ukrán konfliktus majd háború, a menekültválság, az európai terrorhullám és a Covid-járvány mellett – Trump első elnöki ciklusát is. A múlt hétvégén a müncheni biztonságpolitikai konferencián ugyanis semmi olyan nem hangozott el, ami ne merült volna fel 2010 óta, és különösen az orosz–ukrán háború három éve alatt. Régóta ismert volt az is, hogy Trump imádja provokálni a partnereit, legyenek azok barátok, ellenségek, üzletfelek. Aki esetleg elfelejtette volna ezt, annak jó emlékeztetők lehettek az elnök Kanadával, a Panama-csatornával, Grönlanddal és a Gázai övezettel kapcsolatos „remek” ötletei. Egyszóval a müncheni „show” valamennyi eleme ismert kellett, hogy legyen. (Az Európai Uniót ért sokkról lásd cikkünket a 23–24. oldalon – a szerk.)

A békecsinálás

Az már a konferencia előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az új amerikai vezetés mindenekelőtt helyzetet felmérni jön Európába, s nem kész megoldást hoz: az orosz–ukrán háború lezárásának trumpi tervéről azért nem szivárgott ki előzetesen semmi, mert nem volt ilyen konkrét terv. A bajor fővárosban hangzottak el persze kiindulópontok – nem lesz ukrán NATO-tagság, nincs visszatérés a 2014-es határokhoz, nem lesz békefenntartás NATO-keretben, nem lesznek amerikai békefenntartók, mindenkinek magának kell a kockázatot vállalnia –, de ezek többnyire már München előtt is ismertek voltak. Miként ismert volt az is, hogy a mindenre üzletként tekintő Donald Trump valamennyi szereplőtől igyekszik majd megkérni az amerikai békecsinálás árát. Kezdve az oroszokkal (tárgyalási hajlandóságuk és feltételeik előzetes felmérése), folytatva az ukránokkal (az ukrán ritkaföldfémvagyon fele), egészen az európaiakig (a védelmi ki­adások GDP-arányának 5 százalékra emelése, a békefenntartás vagy a további támogatás költségei­nek viselése). Ezek sem új követelések, és Zelenszkij elnök reakcióját látva (aki a biztonsági garanciák hiánya miatt utasította el az amerikai ritkaföldfém-szerződést) nem is feltétlenül ördögtől való annak kimondása, hogy nincs tovább jóérzésből fenntartott biztonság és támogatás. Miként az sem lehet meglepetés, hogy a Trump-adminisztráció nem akar olyan Európát látni a tárgyalásokon, amely eleddig semmit sem tett le azért, hogy ott ülhessen az asztalnál. Ezért aztán Emmanuel Macron már egy nappal későbbre, hétfőre Párizsba hívta az európai biztonság szempontjából legfontosabb államok (Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Dánia, Hollandia, Egyesült Királyság) vezetőit, hogy egy olyan európai választ dolgozzanak ki, amelyet a néhány nap múlva Washingtonba induló Keir Starmer brit miniszterelnök magával vihet.

Az európai válaszban várhatóan a védelmi kiadások azonnali emelése, illetve a tűzszünet vagy a béke fenntartásában vállalt vezető szerep lesz majd felsorolva. Többek számára egyik sem lesz könnyű, hiszen a jelenleg alacsony GDP-arányú védelmi költségvetéssel és rosszul teljesítő gazdasággal rendelkező országok nem biztos, hogy képesek lesznek gyors ütemben eleget tenni az amerikai követelésnek. Ami pedig a békefenntartást illeti: eddig az Egyesült Királyság, Franciaország, Svédország jelezte, Olaszország pedig hajlik rá, hogy jelezze részvételi szándékát egy olyan misszióban, ahol a NATO garanciájának hiányában sokak szerint Oroszország büntetlenül lövöldözhet majd a békefenntartókra – ahogy tette ezt 2022 előtt a Donbaszban állomásozó ukrán katonák esetében. Ezért az európaiak valószínűleg – bár elfogadják, hogy az Egyesült Államok nem küld katonát Ukrajnába – az amerikaiak segítségét fogják kérni a hírszerzés, a megfigyelés és a felderítés támogatása, valamint a földön tartózkodó európai csapatok lehetséges légi fedezetére. A számítások szerint az arra vállalkozó európaiak együttesen mintegy 25–30 ezer fős kontingenst lennének képesek kiállítani (Zelenszkij eredetileg 150–200 ezer fős békefenntartó kontingensről beszélt), ami a nukleáris fegyverzettel rendelkező Oroszország elrettentésére még az ukrán haderővel együtt sem lesz alkalmas.