Az amerikai techipar Trumppal nyomul az adatainkért

Érted jönnek

Külpol

A demokraták melegágyának vélt Szilícium-völgy beállt a republikánus elnök mögé. Sokan most döbbentek rá, hogy ezek a fiatalos, laza, világmegváltónak hitt cégek is hidegfejű multik.

Amikor Donald Trump januári beiktatási ceremóniájáról megérkeztek az első képek arról, hogy Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg egymás mellett állva ünneplik a republikánus elnököt, sokak számára egyértelművé vált, hogy vége az amerikai start­upok és technológiai óriásoknak otthont adó Szilícium-völgy ártatlanságának. Ez a három férfi nem csak a világ nyilvánosságának jelentős részét uralja a Facebookon, az X-en és az Amazonon keresztül, de ők a világ három leggazdagabb embere is. A beiktatása óta jószerivel naponta megrázó rendeleteket aláíró Trump a techszektor lekenyerezésével nemcsak pénz és egyéb javak felett rendelkezhet, hanem arról is, hogy sokan mit higgyenek valóságnak. Elon Musk azóta hatékonyságnövelés címen kvázi elnökként építi le az amerikai adminisztrációt, szabad bejárása van Trumphoz, beleszól a választásokba Ausztriától kezdve Németországon át egészen Nagy-Britanniáig. Zuckerberg bezáratta a Meta tényellenőrző részlegét, vége az esélyegyenlőségi és sokszínűségi programjainak, januárban eltávolította a transznemű-nonbináris témát a Messenger applikációból. Később pedig odanyilatkozott, hogy a techvállalatoknak több „maszkulin energiára” lenne szükségük, ugyanis a „női energiák” miatt „töketlenné” váltak. Bezos új irányvétele az általa birtokolt sajtóorgánumok dolgozóit aggasztja egyre jobban.

Kinek az igazsága?

Mivel Magyarországon továbbra is a Facebook magasan a legnépszerűbb platform, tömegesen csak ezután fogunk azzal találkozni, amit az X-et aktívabban használó nyugatiak már megtapasztaltak a mindennapokban. Bár az Fb tényellenőrző platformja nem működött mindig jól, a legostobább hazugságokat azért eltüntette. És ennek volt hatása: egy 2018-as MIT-kutatás is arra jutott már, hogy az álhírek összehasonlíthatatlanul gyorsabban terjednek a valódi híreknél, ráadásul jóval több embert érnek el. Ha kísérletet sem teszünk a konteók kiszűrésére, akkor abból azok fognak profitálni, akik szerint a tényközlés is csupán egy vélemény: ha a gyerekeken tömegesen nemváltó műtétet elvégeztető német államról vagy a háttérhatalom mozgatta migránshordákról beszél valaki hivatalos vagy hivatalosnak tűnő csatornákon, az is pusztán a szólásszabadságával él. A szuverenistának és patriótának nevezett politikai erőkből így lesznek néhány amerikai üzleti kör kiszolgálói, miközben a techoligarchia azt csinálja, amivel általában Soros Györgyöt szokás gyanúsítani: bármiféle választott pozíció nélkül hozhat helyzetbe vagy buktathat meg választott kormányokat, és uralja a nyilvánosságot.

Az amerikai techszektor jelentős része korábban kifejezetten a demokratákhoz húzott, a világ jelentős része pedig az unalmas és szigorú üzleti életet leváltó fiatal srácokat és csajokat látta az új elitben, akik már nem csak pénzt akarnak keresni, de jobb világot is építenének. Aztán 2021-ben Joe Biden elnök azt a Jonathan Kantert jelölte az igazságügyi minisztérium trösztellenes osztályának az élére, aki kifejezetten a techvállalatok elleni panaszosokat képviselte: korábban vizsgálta a Google, az Amazon, a MasterCard és az Uber esetleges versenyellenes magatartását is. Kanter és Biden a nulladik percben nekiment a techcégeknek, és ennek a legnagyobb eredménye talán az a tavaly augusztusi ítélet volt, mely szerint a Google visszaélt erőfölényével monopóliuma érdekében. Az Apple-t sem kímélték amiatt, hogy a tőle független gyártók appjainak elérését szándékosan megnehezítette a készülékeihez. A Biden-adminisztráció komolyan vette a szektor megregulázását: még tavaly november végén is indult tröszt­ellenes vizsgálat a Microsoft ellen.

A szektor irányítói közül többen is „szélsőbalosnak” minősítették ezeket az intézkedéseket, és Biden négy éve alatt egyre nyíltabban várták Donald Trump visszatérését, aki nagyon gyorsan megígérte, hogy a 2021 utáni összes szabályozást és akadékoskodást visszaszívja. Innen kezdve a szektor nagyágyúinak anyagi érdeke fűződött az elnökváltáshoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.