"Azt hiszi, könnyű a munkám? Hm? Azt akarja sugallni, hogy nehéz? Igaza van. Nincs nyert ügyünk, ugye? Ezt akarta mondani? Nos, önnek igaza van... Válság vagy sem, nem könnyű államfőnek lenni." Így hívta fel a figyelmet munkakörének buktatóira több ízben is a Francia Köztársaság elnöke egy február eleji, jó másfél órás televíziós interjújában. Mindenesetre az év elején az ország még viszonylag jól tartotta magát: a pénzügyi szektor, az építőipar, a fogyasztás mutatói kevésbé voltak katasztrofálisak, mint mondjuk a spanyol vagy angol szomszédoknál. S bár januárban 90 ezer új munkanélkülivel döntött rekordot az állást keresők tömege (2,2 millió), a likviditási problémák továbbra is fennállnak, s szaporodnak a csődeljárások - a vállalatok és a háztartások túlköltekezése viszonylag alacsony szinten áll, ami a késhegyen táncoló államadósság mellett is némi tartalékkal kecsegtet.
Érvel az utca
Egy elterjedt felfogás szerint részben a közszolgáltatások és a jóléti rendszer szociális juttatásai fékezik még ideig-óráig a fogyasztás visszaesését. Ez a diagnózis a kormányzó UMP (Union pour un mouvement populaire, Népi mozgalom uniója) szerint arra bátorít, hogy folytatódjanak a két éve feszes tempóban zajló "reformok", ekképp Franciaország megerősödve kerülhet ki a bontakozó viharból. Az ellenzéki álláspont pedig az, hogy a neoliberális természetű "modernizáció" elhibázott jellegét a válság csak megerősíti. Például, ha eddig is vitatható volt, a munkanélküliség jelenlegi növekedése mellett immár tarthatatlan lenne az ez évre előirányzott 30 ezer közhivatalnoki állás be nem töltése. Akárcsak a túlórák járulékmentesítése és a legmódosabbak adójának csökkentése.
Hiába rukkolt elő azonban egy alternatív válságkezelő forgatókönyvvel a Martine Aubry vezetése alatt lassanként gatyába rázódó szocialista párt (PS, Parti socialiste) - Nicolas Sarkozy és Francois Fillon kormányának leghatékonyabb ellenzéke szemlátomást más frontokon keresendő. Ugyanis a piaci modell beojtásának programja a közszférába egyre nagyobb és szervezettebb ellenállásba ütközik a francia intézményrendszer csaknem minden területén - az oktatástól kezdve az egészségügyön és a nyugdíjrendszeren át egészen az igazságszolgáltatásig. Erre is utalnak a január 29-én, országszerte mintegy másfél-két millió ember részvételével lezajlott tüntetések és sztrájkok, melyeken némi meglepetésre nagy számban vettek részt magáncégek dolgozói is. Könnyen lehet, hogy az eddig jobbára szétszórt ellenállási gócok egyesülésének lehettünk tanúi. Számos más jel is figyelmeztet erre: néhány hét alatt például 70 ezernél is többen írták alá a Kiáltványok kiáltványa címet viselő rövid szöveget: "Mi, a gyógyítás, a szociális munka, a nevelés, az igazságszolgáltatás, az információ és a kultúra szakemberei visszautasítjuk, hogy a gazdasági ember ideológiája csődbe vigye a gyógyítást, a szociális munkát, a nevelést, az igazságszolgáltatást, az információt és a kultúrát." És ahogy fogyatkozik a nagy ellátórendszerek átalakítása mögül a konszenzus, úgy erősödik a kormányzati politika iránti bizalmatlanság is. Január 29-én a nyolc reprezentatív munkavállalói szervezet közös platformjának követelése lényegében az volt, hogy a válságért ne (csak) a dolgozók vigyék el a balhét. Egyrészt elvárják a folyamatban lévő reformok (például a 35 órás munkahét felszámolásának) fölülvizsgálatát, másrészt úgy vélik, hogy csak a közszolgáltatások megerősítése, a rászorulókkal való szolidaritás, az egyenlőtlenségek csökkentése és a munkavállalók bevonásával kialakított válságprogram lehet eredményes hosszú távon.
Az általános mozgósítás hatásos fellépésnek tűnt a kormány eddigi megosztó stratégiájával szemben. A február 18-ra kitűzött ún. szociális csúcs azonban csak nyilvánvalóbbá tette a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteinek ellentétét, egyben díszletül is szolgált Sarkozy bejelentéseihez. Aki nyomatékosította, hogy "a kórházreform, a középiskolák, az egyetem, a kutatás és a szakképzés reformjának befejezése szükséges", majd ismertetett egy - a részleges és a fiatal munkanélküliek, a nagycsaládok, idősek és az alsó középosztály egyes háztartásainak -, azaz célzott csoportoknak nyújtott támogatáspakkot 2,4 milliárd euró értékben. (Ennek több mint felét a bankoknak nyújtott kölcsönök kamata fedezné.) Majd a kerekasztal tagjai a szokásos szereposztást követve nyilvánították ki elégedetlenségüket, és a szakszervezetek megerősítették, hogy március 18-án újra az utcáról érvelnek majd a dolgozók érdekeiért.
Fillon listája
A francia kormány válságkezelésének váza az a már tavaly beharangozott, elvileg 26 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag, melynek első ezer beruházását február 2-án ismertette a miniszterelnök. A csomag érdeme lehet, hogy a hadiipari vagy infrastrukturális beruházások mellett konkrét "apró-cseprő" helyi ügyeket, közintézmények - iskolák, templomok, kórházak, egyetemek vagy éppen börtönök - felújítását is kilátásba helyezi. Hátránya pedig, hogy az állami projektek adminisztratív előkészítése hónapokat vesz igénybe, így például az építőipari munkahelyekre gyakorolt pozitív hatásuk csak hosszabb távon lesz érzékelhető. Valójában 11,5 milliárd csak a vállalatok pénzügyi mérlegének gyors javítását célozza, például az adó-visszatérítések előre hozott törlesztésével; és az állami szerepvállalás konkrét tartalmáról és nagyságrendjéről azóta is folyó vitában egyre zsugorodó összegek szerepelnek.
E kételyek ellenére az élénkítés-párti elemzők abban egyetértenek, hogy a legoptimistább becslések szerint a most várható recesszió (1,8-3 százalék) felét sem kompenzálja majd a GDP egy százaléka alatt maradó állami erőfeszítés. A csomag kritikusai legfőképp azonban az ambíciót és az átfogó gazdaságfejlesztési elképzeléseket hiányolják, amelyeknek jó alapul szolgálhatott volna például a 2007-ben levezényelt ökocsúcs, az ún. környezetvédelmi Grenelle. Sőt. A válságra való tekintettel mégis megépülnek majd a moratórium alá helyezett autópályák, nem tabu többé egy újabb atomreaktor - és a milliárdokból voltaképpen alig futja néhány "zöld" tervre. Az állami beavatkozás valamiféle koncepciózus terve helyett Fillon ezres listája úgymond a minisztériumi kartondobozokban évek óta pihenő, halogatott beruházásokból állt öszsze. Párizs továbbá jogot formál arra, hogy a vásárlásra ösztönző manőverek mellett közvetlenül is támogasson olyan stratégiai iparágakat, mint a repülő- vagy az autógyártás. A PSA Peugeot, Citro‘n és a Renault autógyáraknak nyújtott, hat és fél milliárdos gyorshitel fejében ígéret született a munkahelyek és a franciaországi gyárak megőrzésére a következő öt évben; ezen túl a jövő elektromos autóinak fejlesztésére is fordítandó kölcsön garancia lenne az iparág honi jövőjére.
"Ezt most észrevetted?"
A januárban zárult francia uniós elnökség kooperatív célkitűzéseitől fényévekre, a hazai közönségnek játszó elnök a fent említett tévéinterjújában mellesleg elegendő munícióval szolgált egy diplomáciai afférhoz a csehekkel és a britekkel is. Az utóbbiaknak nemcsak "iparuk nincs", de áfacsökkentésük "sem ér semmit", az előbbiek francia autógyárai pedig inkább ne gyártsanak a galloknak járműveket... Az ellenségképekre szívesen építő retorikán és a konkrét választói csoportokat célzó populizmuson túl nyugtalanító lehet az, hogy az uniónak vagy akár az elsődleges kereskedelmi partner németekkel való együttműködésnek a válság kezelésében betöltött szerepéről alig esik szó. (Így például a német-francia tulajdonban lévő, Airbus-gyártó EADS-nak nyújtott segítségről eddig csak a franciák nyilatkoztak.) Bár Sarkozy ismét elkötelezte magát, hogy Angela Merkellel fellépnek a nemzetközi pénzügyi rendszer korrekciója érdekében, különös tekintettel a brókerek-tréderek javadalmazására és az adóparadicsomokra. (Amiből Franciaországnak kettő is van, igaz, csak mellékágon: a köztársasági elnök Andorra "társhercege", valamint a monacói pénzügyminiszter és kormányfő kinevezéséhez is beleegyezését adja.)
Sarkozy újabb népszerűségvesztésével párhuzamosan a jobboldali médiában is felerősödik a személyes módszereit vitató kritika. Az Express magazin főszerkesztője például a piromán tűzoltó hasonlattal írta le többek között azt a jelenséget, hogy a minden terepen élharcos köztársasági elnök kameráknak tett, majd elfeledett ígéretei és egyes sommás, provokatív nyilatkozatai révén a tiltakozók személyes célpontjává válik. "Ezt most észrevetted?" feliratok válaszoltak a január 29-i felvonulóknál arra az elnöki poénra, mely szerint a minimális szolgáltatások reformjának hála, "ezentúl, ha sztrájk van Franciaországban, senki nem veszi észre". Fillon minapi bejelentése alapján mindenesetre úgy tűnik, a felsőoktatásban jövőre felfüggesztik a létszámleépítést, a további engedmények pedig azt jelzik, hogy a kormány meghátrál, a tavaly év végén elföldelt középiskolai reform után másodszor. Amíg a gazdasági válság szele még csak legyintgette Párizst, a kormány tevékenysége leginkább a füstjeleket óvatosan méregető tűzoltócsapatéra emlékeztetett. Jól értesült szerkesztők tudni vélik, hogy elkülönítettek egy kb. tízmilliárd eurós csomagot, amelyből vészhelyzetben osztogatni lehet majd a leghangosabban kiabálóknak. Kérdés, mire futja a vésztartalékból, és mekkora esélylyel lehet válság idején és konszenzus hiányában "megreformálni" egy országot?
