Mint köztudott, nem volt ez hallatlan meglepetés, hiszen már 2004-ben nyilvánosságra kerültek hasonlóan súlyos problémák az országnak az eurózónához történt csatlakozásakor bevallott számok valódiságát illetően. Öt évvel később azonban már az is kezdett világossá válni, hogy az ország a fizetésképtelenség határáig jutott. Jelezte ezt egy IMF-tanulmány is, de az EU vezető politikusai az Európai Központi Bank (EKB) minap távozott vezetőjével, Jean-Claude Trichet-vel az élen egészen a közelmúltig nem akartak tudomást venni az államcsőd veszélyéről, mondván, hogy egy uniós tagország nem kerülhet ilyen helyzetbe. A New York Times legalábbis ezzel magyarázza, hogy közel két éven át tartó huzavona után csak most, az október végén született megállapodásban sikerült eljutni a görög adósság egy részének uniós segítséggel végrehajtott elengedéséig.
A brüsszeli mentőcsomag hatására 2020-ra a görög államadósság az ország nemzeti össztermékének már "csak" a 120 százalékára rúg majd, a mentőcsomag hiányában viszont a 180 százalékot is elérné. A görög állampapírokat birtokló bankoknak ennek érdekében 50 százalékos veszteséget kell lenyelniük. Emellett az EU és az IMF összesen további százmilliárd eurónyi új kölcsönt hajlandó folyósítani az országnak. Mindezek fejében - illetve feltételeként - viszont Görögországnak komoly megszorító intézkedéseket kell végrehajtania, ami előreláthatóan komoly belpolitikai feszültségekkel jár.
Ezeket a feszültségeket egyik politikai erő sem vállalja/vállalta szívesen. Az eddigi népszerűtlen intézkedéseket (privatizáció, a közalkalmazottak létszámának és fizetésének, továbbá a nyugdíjaknak a lefaragása stb.) úgy kellett meghoznia a Papandreu-kormánynak, hogy a miniszterelnök a kampányában még államosításokat, magasabb nyugdíjakat és hasonlókat ígért - nyilván nehéz elhinni, hogy bölcsességtől és jóhiszeműségtől vezettetve.
Tény, hogy bárki lett is volna kormányon, aligha járt volna jobban, viszont Papandreu a mostani uniós mentőcsomag elfogadásakor már alig tudott valakit a háta mögött: a szocialista szakszervezetek hallani sem akarnak a megszorításokról, a PASZOK régi gárdája dettó, a lakosság pedig már régóta a pokolba kívánja a politikai elitet. A szocialisták szűk reformelkötelezettségű csoportja viszont kevesellte a gazdasági kilábalás érdekében tett erőfeszítéseket, miközben a jobboldali ellenzék minden ilyen intézkedést elutasított az eddigi parlamenti szavazások során.
Papandreu már hónapokkal ezelőtt tisztában volt a helyzet (az országé és a sajátja) tarthatatlanságával, ezért is javasolta nyáron a konzervatív ellenzéknek egy nagykoalíció kialakítását. Az Antonisz Szamarasz vezette Új Demokrácia azonban nem kért részt a felelősségből ebben a formában.
A görög lakosság a különféle beszámolók és felmérések szerint egyfajta meghasonlottságban él: egyrészt indulatosan elutasítja a megszorításokat, amelyek fejében tagja maradhat az euróövezetnek, másrészt a nagy többség részese kíván maradni a közös valutának. Amikor Papandreu a múlt hét elején, pár nappal a brüsszeli megállapodás után fölvetette a népszavazás gondolatát (az egyezmény elfogadásáról), bizonyos értelemben ezzel az ellentmondással szembesítette Görögországot. Nem valószínű, hogy eközben a közvetlen demokrácia rokonszenves és működésképtelen eszméjét akarta érvényesíteni, az már inkább, hogy ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból, vagyis a politikai elitet a hatalmi számítgatás és helyezkedés bozótosából. Még az is erre utal, hogy saját párttársaival sem egyeztetett a bejelentés előtt, így aztán Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter például csak az uniós vezetők zord kérdéseinek hatására határolódott el a kezdeti helyeslés után a kormányfő javaslatától. Brüsz-szel ugyanis még a népszavazásra bocsátandó kérdés megfogalmazódása előtt világossá tette, hogy ez csak a "kell az euró, vagy nem kell az euró" választásként volna értelmezhető, amit Papandreu sem vont kétségbe. Hazai hívei és bírálói egyaránt felhördültek népszavazási ötlete hallatán, hiszen mindenki tisztában van egy esetleges elutasító válasz gyászos következményeivel.
A görög miniszterelnök mindezek után (és azt követően, hogy Brüsszel közölte: a decemberre tervezett referendumig Athén egy centre sem számíthat) elállt a javaslatától, sőt beismerte, hogy hibát követett el. Uniós partnerei szemében ezzel talán menthette a menthetőt, hazai ázsiója viszont aligha nőtt - ugyanakkor pártja a bizalmi szavazáskor felsorakozott mögé, és ezután megkezdődhetett az újabb felvonás: egy ideiglenes kormány kialakítása a februári előre hozott választásokig. A tárgyalásoknak a tervek szerint már hétfőn véget kellett volna érniük, de lapzártánkkor még nem alakult ki megállapodás az ideiglenes kabinet összetételéről, amelynek élén az előzetes találgatások kezdetben Venizelosz pénzügyminisztert, később az EKB volt elnökhelyettesét, Lukasz Papademoszt látták, aki azonban hírek szerint mind a két fél által túlzottnak érzett, erős felhatalmazást akart. Az EU vezetői ugyanakkor jelezték, hogy a koalíciós partnerektől saját kezű aláírással alátámasztott ígéretet akarnak látni a mentőcsomag-megállapodás betartására. Egy angol nyelvű lap, az Athens News hétfőn nyilvánosságra hozott egy belső feljegyzést, amely azzal nyugtatja az Új Demokrácia képviselőit, hogy a választások után már nem kell elfogadniuk az általuk korábban elutasított megszorító intézkedéseket. A lakosság viszont nyilván a már-már eddig is gyarmati jellegűnek érzékelt függés egy újabb bizonyítékának tartja ezt az elvárást, hiszen nem (csak) azokon csattan majd az ostor, akik a korábbi felelőtlenség, a klientúrarendszer, a felelőtlen költekezés haszonélvezői voltak.
