Kultúra

Celebzsibvásár és kormánypropaganda – immáron jó ideje ez a két fő összetevő alkotja a Tv2 reggeli műsora, a Mokka első pillantásra bizarr, de amúgy mégis meglepően jól harmonizáló elegyét.

Már 65 éve nincs köztünk a rettegett zsarnok, a tömeggyilkos szörnyeteg, továbbá a népek atyja és hóhéra, a győztes államférfi, Hitler legyőzője, a Nyugat szövetségese, majd fő ellenfele, aki megteremtette a Szovjetuniót és szuperhatalommá tette stb.

Xavier Legrand Pesten most mozikba kerülő filmje, a Láthatás egy zátonyra futott házasságról, a gyereket eszközként felhasználó szülők harcáról, mindközönségesen a családon belüli erőszakról szól. A főszereplőjével beszélgettünk.

jó, most már az utolsókat rúgják a hideg napok, addig meg simán kihúzhatjuk ilyen lemezekkel.

Az 1983 óta Franciaországban élő, kolozsvári születésű hegedűművész és karmester, Csaba Péter, a MÁV Szimfonikusok művészeti vezetője invenciózusan és igényesen irányítja az együttest, amely immár hatodik évadát tölti a keze alatt, nem állva meg a fejlődésnek azon az útján, amelyen néhány évvel korábban, egy hasonlóan igényes, nagy formátumú és lelkes muzsikus, Takács-Nagy Gábor kezdeményezésére indult el.

Pierre Boulez karmester-zeneszerző 1967-ben a Der Spiegelnek adott interjúban rendesen kiakasztotta a muzsikus kollégákat és a szentimentális vokálpatriótákat elhíresült kijelentésével, miszerint „robbantsuk fel az operaházakat”. Radikális bonmot-jával valószínűleg ő sem ténylegesen rombolni, hanem építeni akart, a műfaj azonnali, drasztikus megújítását sürgette.

Noha tenoristaként világhírű, nem így határozza meg magát. Már öt operát rendezett, most írja a harmadik regényét, műsora van az Arte tévécsatornán, rajzolgatni is szeret. A mexikói énekes Monteverdi Orfeójának címszerepét énekelte a Müpában.

86 éves volt.

Vagy hallgassunk Csukás István verseket. Akár.

Májusig lehet nevezni a kiemelkedő munkákat.

Olykor-olykor akadnak kiemelkedő pillanatai a hazai populáris irodalomnak. Legutóbb – egész pontosan tíz éve – a magyar bűnügyi irodalom területén történt valami vélt vagy valós áttörés, ám mint egy veretes hard-boiled krimiben, itt sem minden egészen egyértelmű.

Amikor ezt írom, javában zajlik a téli olimpia, a sokadik azóta, hogy az Apa Szarajevóba ment elbeszélőjének édesapja 1984-ben elindult a téli olimpiára Ceau­șes­cu Romániájából, hogy azután soha ne térjen vissza. A disszidáló, szimbolikusan eltemetett apa hiánya, a vágyakozás utána, az apakép keresése és a hiány traumatizáltságától való szabadulás stratégiái állnak Király Kinga Júlia regényének középpontjában, amelyben a többi felmenő nem disszidál ugyan, de a maradásukban nincs sok köszönet.