Magyar Narancs: Az Omega júniusban koncertet ad a felcsúti stadionban. Ön is fellépne ott?
Nagy Feró: Bizonyára igen, volna az a pénz… Ez azért nehéz kérdés, mert maga a fellépés is bonyolult ügy. Ez egy olyan Omega-koncert, amely az együttes négy tagjának közreműködésével készült, és lényegét tekintve oratóriumi előadás. Mihály Tomi (az Omega basszusgitárosa, zeneszerző – a szerk.) nem vesz részt benne. Azt is tudjuk viszont, hogy manapság Felcsúton, a miniszterelnök falujának főutcáján, ha csak végigsétál egy ismertebb ember, az már esemény, hír a napi sajtóban. Aztán hosszasan elemzik, hogy miért akkor, miért úgy, kivel volt... Ilyen lett a világ. Magát a stadiont én még csak képeken láttam, de most elmegyek és megnézem magam is. Állítólag nagyon szép. A koncert is érdekel.
MN: Egy zenekarnak nem kellene elkerülnie az ilyen helyzeteket?
NF: Szinte lehetetlen elkerülni. Valahogy valakivel-valamivel mindig összehozzák az embert. De a konkrét üggyel kapcsolatban el kell mondanom, hogy az Omegával és személyesen Kóbor Jánossal elfogult vagyok. Amikor a hetvenes évek végén, illetve egészen pontosan 1980-ban az ellenzékinek elkönyvelt Beatrice szabályosan a fennmaradásáért küzdött, ők kőkeményen mellénk álltak és segítettek. Indult egy Omega–LGT-koncertturné, és mi lehettünk a harmadik zenekar. Az akkori hatalmasságok közül nagyon sokan – olyanok például, akik a rendőrséggel egyszerűen letiltatták egy adott városban meghirdetett koncertünket – azt szerették volna, hogy ne lehessünk. Ez a történet, akárhonnan nézzük is, ugyanúgy politika volt, mint a mai helyzet. De azért fordítok is a dolgon. Mikor szakmabeliek fanyalognak mostanában, hogy jaj, hát ezek a Kóborék is beálltak a sorba, meg minek már nekik ez az egész, akkor vissza szoktam kérdezni: nektek hány bulitok van erre az évre? Az Omegának tudomásom szerint tizenkettő, ebből tíz külföldön – miről beszélünk? Igen, meg kell élni, pénzt keresni.
Tamás Gábor teljes interjúját a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.
