Karinthy-gyűrűvel ismerték el Reviczky Gábort

  • narancs.hu
  • 2023. december 9.

Kultúra

Tíz kategóriában adták át az állami média szakmai díjait pénteken este. A propagandamédia híradósát is kitüntették.

Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke beszélt a „köztévé” díjátadóján. Szerinte a közmédia mindig a közösről szól, a „közös kultúráról, aggodalmainkról, küzdelmeinkről, sikereinkről; közös jelenünkről és jövőnkről”. A költői lelkű exelnök azt is elmondta, a közmédia nevében a „bűvös szó: köz”, amely csak három betű, de „felér egy sokpontos kiáltvánnyal”.

A díjátadón a kiemelkedő szakmai munkáért és a közösségért végzett tevékenységért járó Duna-díjat Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek ítélte oda a kuratórium. A kitüntetést Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója vette át. 

A Karinthy-gyűrűt Reviczky Gábor, a nemzet művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kapta. Mint elhangzott: a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó kitüntetésben 1975 óta részesülnek a humor műfajának képviselői. Az idén Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal elismert színművész az évtizedek alatt a magyar- és világirodalom sok színpadi művében, valamint számtalan filmben és tévéjátékban alkotott emlékezeteset, emellett világsztároknak kölcsönözte hangját – emelte ki Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a díj átadásakor. Reviczky Gábor színházi szerepek mellett a kilencvenes és a kétezres évek szinte valamennyi magyar filmvígjátékában is játszott. Szellemes ember, nagy nevettető és a Rádiókabaré nélkülözhetetlen alakja, a szórakoztatás számára színészi küldetés, és mind a nézők, mind a szakma részéről megbecsülés övezi. Megjegyezte: Reviczky Gábor 74 évesen is dolgozik, azok után is, hogy a „sors kényszerpihenőre küldte” egy időre.

 
A díjazottak és díjátadók a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjak átadásán a Thália Télikertben.
Fotó: MTI/Kovács Attila
 

 

A Sára-Csoóri-életműdíjat Hábermann Jenő (Az ajtó, Magyar Passió, Aranybulla) vehette át, róla Tóth István Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója mondott laudációt.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat a magyar zene rádiójának, a Dankó Rádiónak ítélte oda a kuratórium, amit Takaró Mihály méltatott.

A Herczeg Ferenc-díjban Andrónyi Kolos, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Vallási, valamint Nemzetiségi és Külhoni Főszerkesztőségének vezetője részesült.

A Dohnányi Ernő-díjat a Vujicsics Együttesnek ítélte oda a kuratórium. A Kárpát-medencei délszláv nemzetiségek népzenei hagyományait ápoló Kossuth-díjas zenekar jövőre ünnepli fennállásának 50. évfordulóját – emlékeztetett a díj átadásakor Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója.

Radványi Dorottya televíziós műsorvezető kapta a Wacha Imre-díjat. A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjat Haják Szabó Mária, a Kossuth Rádió felvidéki tudósítója kapta. Az MTVA 2021-ben elhunyt hírigazgató-helyettesének emlékére alapított Gyukity István-díjat az M1 aktuális csatorna műsorvezetője, Meszes Boglárka vehette át. A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat Vásárhelyi Tamás, az M4 Sport kommentátora kapta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.