Mi ez a könyv: durva horror, bizarr thriller vagy romantikus szerelmi történet?

Sorköz

Az operaház fantomja lehetne krimi vagy akár sci-fi is. A 20. század elején népszerű francia szerző, Gaston Leroux különös, de annál érdekesebb könyvét mutatjuk be Olvasni muszáj című sorozatunkban.

Kedves Olvasónk! A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

Vannak olyan irodalmi alkotások, amelyek filmadaptációik révén lettek igazán ismertek. Ilyen James Caine kisregénye, A postás mindig kétszer csenget (1981-ben készült belőle film Jack Nicholson és Jessica Lange főszereplésével), Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című könyve (a Sydney Pollack rendezte 1969-es film női főszereplője Jane Fonda), vagy a kultuszfilmmé vált, legendás Félelem és reszketés Las Vegasban, ami Hunter S. Thompson regényéből készült, s talán a legtöbben Johnny Depp és Benicio del Toro őrületes alakításának köszönhetően ismerik (az 1998-ban készült filmet Terry Gilliam rendezte). De ide sorolható a francia újságíró és krimiszerző, Gaston Leroux Az operaház fantomja című 1910-ben írt könyve is, ami bár annak idején újságban, folytatásokban megjelenve népszerű olvasmánynak számított, mégis film- és színházi feldolgozásainak révén vált ismertté az utókor számára. Már Leroux életében, 1925-ben megfilmesítették Hollywoodban. Későbbi, számtalan adaptációinak leghíresebbike a belőle készült musical (1986, zenéjét Andrew Lloyd Webber szerezte), de van olyan, 1989-es amerikai filmváltozata, aminek Ragályi Elemér volt az operatőre.

Az operaház fantomja szerzője nem tartozik a legismertebb francia írók közé. Gaston Leroux 1868-ban született. Jogot végzett, aztán a 19. század utolsó, a 20. század első éveiben újságíróként, tudósítóként dolgozott, neve közismert volt az újságolvasók előtt. Írt színházi kritikákat, bűnügyekről, bírósági tárgyalásokról tudósított – ott volt Dreyfuss kapitány perének újratárgyalásán –, külföldre utazva több háborús konfliktusról ő számolt be a francia sajtó számára. Íróként leginkább a krimi, a detektívregény volt a műfaja. Ötvenkilenc éves korában, 1927-ben hunyt el, haláláról a Pesti Hírlap is beszámolt.

A sárga szoba titka, Chéri-Bibi – ezek legismertebb bűnügyi regényei. Fő műve azonban kétségkívül Az operaház fantomja. A regény egy szerelmi háromszög története: Erik, a dalszínház pincéjében élő félig-meddig szörnyszülött (a fantom) szerelmes a fiatal operaénekesnőbe, Christine Daaébe, akibe a szintén ifjú Raoul de Chagny vikomt is. A két férfi szenvedélye és rivalizálása az őrületig fokozódik, közben rejtélyes halálesetek és megmagyarázhatatlan jelenségek történnek az operaházban. Christine Daaé eltűnik, a rendőrség nyomoz, a színház két igazgatója döbbenten áll az események előtt – míg végül beteljesül az operaénekesnő és a vikomt szerelme, Erik pedig, aki kénytelen belenyugodni ebbe, meghal.

Műfajok és stílusok sokasága keveredik ebben a sodró lendületű regényben, aminek a szerkesztése és az elbeszélésmódja annak idején kifejezetten modernnek számított. Az énelbeszélésként induló szöveg klasszikus, félig realista, félig romantikus történetbe megy át; gyakoriak a cselekményben a tér- és időbeli ugrások, a váratlan átmenetek, és az E/1 nézőpontja hol eltűnik, hol előkerül a mű folyamán. Leroux furcsa, itt-ott montázsszerű technikája az olvasót is próbára teszi, de egy pillanatra sem válik értelemzavaróan bonyolulttá a történet. Sőt, épp ez a rafinált szerkesztésmód tartja fenn a feszültséget, az olvasó figyelmét.

 
Az operaház fantomja
 

Ha lehet, az író erre még rátesz egy lapáttal. A regény egy helyütt romantikus szerelmi dráma kísértethistóriára hajazó motívumokkal, másutt tipikus bűnügyi történet. Abban a jelenetben, amikor Erik föld alatti házában szerelmet vall Daaének, már-már a mai testhorrorok filmkockáit látjuk magunk előtt ("Tudd meg, nekem mindenemet a halál járja át! Halott a fejem, a lábam! És téged egy holttest szeret és imád, egy holttest, amely soha többé nem hagy el!"). Leroux olyan zsánereket is belekever a történetbe – a horror szálat erősítendő –, mint a magány és a síron túli szerelem (ami a 19. századi klasszikus vámpírtörténetek sajátja), vagy a szépek, jók–csúnyák, gonoszok ellentétpár. Erik földalatti lakhelye, hátborzongató találmányai, technikai megoldásai egyaránt idézik a thrillerek és a korai sci-fik világát. Raoul és a Perzsa (Erik régi ismerőse, aki segít a vikomtnak visszaszerezni elrabolt szerelmét) egy látomásszerű jelenetben egyfajta szürreális utazáson vesznek részt – mintha egy bizarr hallucináció lenne az egész. A fantom birodalma, az operaház pinceszinjtei, mint a cselekmény meghatározó helyszínei nyomasztó, sötét tónust adnak a regénynek. 

Ám Az operaház fantomja helyenként tud abszurd, vicces, groteszk is lenni. Épp a Faustot játsszák, amikor az egyik jelenetben Carlotta, Christine Daaé riválisa hirtelen brekegni kezd – nyilván nem teljesen függetlenül Erik ilyen irányú machinációjától, amivel szerelme vetélytársát akarja megszégyeníteni –, a nézőtéri csillár pedig a megzavarodott közönségre zuhan. Pont az egyik igazgató házmesternéjére, aki életében először volt operában. „Azonnal meghalt, s másnap az egyik újság a következő harsány címmel jelent meg: Két tonna egy házmesterné fején! Ennyi volt az egész nekrológ” – ezzel a morbid pár sorral zárja ezt a fejezetet Leroux. Hasonló példákat még lehetne sorolni, de azt is, hányszor vált át az elbeszélés a legkülönbözőbb stílusú szövegekbe (nyomozati jegyzőkönyv, naplórészlet, visszaemlékezések).

Úgy tűnhet, Az operaház fantomja messze nem egységes, stílusában és történetmesélésében is csapongó, heterogén, széteső regény. De nem: nagyon is tudatosan megkomponált, mondhatni különleges mű. Voltak bizonyos valóságos elemei is. Az operaház építésének kezdetén, 1862-ben kiderült, hogy tényleg volt alatta egy, a Szajna mellékága által alkotott kis tó, ami a történetben Erik háza mellett található (a valóságban ciszternának használták), és a könyvbeli oda vezető pincefolyosók is léteztek: a francia-porosz háború és a kommün alatt börtönként funkcionáltak. A regényt mindezek és izgalmas cselekménye mellett a valóságra történő utalásai tehették átélhetővé és sikeressé a korabeli párizsi olvasóközönség számára. Hiszen ahogy a könyvben olvassuk: „Az operaház fantomja nem mese. (...) Bizony, hogy létezett, hús-vér ember volt (...).”

Gaston Leroux: Az operaház fantomja. Árkádia, Budapest, 1990, 320 oldal. Fordította: Pelle János

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.