Kultúra

Amikor Baksa-Soós János a Kex együttes élén a Budai Ifjúsági Parkban hétről hétre elénekelte a Hej, tulipán, tulipán kezdetű virágének dallamára a Tiszta szívvel című verset, és ott tartott, hogy "hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg", akkor újra és újra megtörtént valami. Mondhatnám egyszerűen katarzisnak is, de pontosabb, ha részletezem.

Lehetséges, hogy Ivo Dimcsev színházi parafenomén fogja kivezetni a szöveghez és lélektani ábrázoláshoz tapadt ósdi színházat abból a kátyúból, amelyben nemcsak hogy leledzik, hanem - úgy tűnik - elégedetten tapicskol? Mondjuk a Zsámbékon bemutatott Médeia című előadás erre, mármint a kivezetésre tett kísérletet. A végeredmény: a színház marad, ahol volt, tapicskol tovább...

A huszadik századon végigszáguldó izmusok hatására a művészek (és a velük szimbiózisban élő kritikusok, művészettörténészek, "megmondóemberek") az eredetiség- és újdonságértékkel rendelkező stiláris tartományok hajszolása közben sorra eltemették a korábbi stílusokat, a mindent elsöprő avantgárdot, majd magát a művészetet is, hogy aztán újra hódoljanak a lerombolt építmények sírjai felett kibújó hajtások előtt.

Onnan indulunk, ahol múlt héten búcsúztunk: Párizsból.

Vác sokkal többet érdemelne, mint amit rákentek az idegenforgalmisták. Elég egy rövid séta a Duna-parton, hogy csodálatunkat fejezzük ki, s azonnal feledjük rossz érzésünket, ami a városka más részein belénk hasít.

Köztudott, hogy Thomas Mann Doktor Faustus című regényének zeneszerző főhőse halála előtt visszavonja a Kilencedik szimfóniát, mondván, a világban nem lehet Szépség, Jóság, mert a világ azt nem érdemli meg.

Ismét olyan fogás, ami attól vált igazán nemzetközi klasszikussá, hogy frappáns elnevezést kapott, és az amerikaiak megszerették.

kulthírek

Kissé megkésve, de nálunk is elindult Winfried Georg Sebald német író, irodalomtudós életművének befogadása. Az Európa Könyvkiadónál 2006-ban jelent meg a Kivándoroltak Szijj Ferenc fordításában, idén pedig az Austerlitz, Blaschtik Éva átültetésében.

Vágvölgyi B. András, lapunk egykori főszerkesztője, jelenlegi barátunk Kolorádó Kid munkacímű filmjét forgatja. A mű operatőre Lukács Dávid, lapunk egykori fotósa, jelenlegi barátunk. Mindkettejüknek ez az első nagyjátékfilmje - még szép, hogy rajta tartjuk a szemünket.

Nyolc kis kritika

Oké, annak is megvan a fílingje, ahogy együtt üvöltöm Mick Jaggerrel az I'm Free-t Csiribpuszta és Cikola között, amikor a naplementében elsötétülnek Zichyújfalu óriási zöld silói: "I'm free to do what I want any old time." De élőben mégiscsak más.

Lapunk megjelenésének másnapján Budapesten ad koncertet a Rolling Stones. Hogy az idén negyvenöt éves zenekar mire képes a színpadon, ott és akkor kiderül - amit pedig ezen felül a bandáról és Keith Richards viselt dolgairól még tudni érdemes, mind kiolvasható az alábbi interjúból, amit a barázdált arcú gitáros néhány évvel ezelőtt adott az amerikai Rolling Stone magazinnak.

Hm, kétségkívül vonzó cím, magam inkább a Véres kés második részére gyanakodtam, mint Fritz Lang 1945-ös remeklésének (Vörös utca - látták? a hétvégén ment a tévében) parodisztikus továbbgondolására. Az igazság ezzel szemben az, hogy a műfordító emlékezhetett Martin Scorsese korai nekiveselkedésére, az Aljas utcákra, és feltűntek neki bizonyos hasonlóságok, nem is feltétlenül ok nélkül.