Kultúra

Hm, kétségkívül vonzó cím, magam inkább a Véres kés második részére gyanakodtam, mint Fritz Lang 1945-ös remeklésének (Vörös utca - látták? a hétvégén ment a tévében) parodisztikus továbbgondolására. Az igazság ezzel szemben az, hogy a műfordító emlékezhetett Martin Scorsese korai nekiveselkedésére, az Aljas utcákra, és feltűntek neki bizonyos hasonlóságok, nem is feltétlenül ok nélkül.

Milliárd csillag előtt a kopasz Hugh Jackman tajcsizik, később lótuszülésben röpül tova, egy hatalmas buborék is felbukkan az égen, benne - akárcsak a karácsonyi hógömbökben - ágas-bogas fa.

Aggodalommal vegyes várakozással kezdtem olvasni Mesterházi Mónika régi-új verseskötetét. Aggodalommal, mert - régebbi köteteihez nem jutván hozzá - a folyóiratokban megjelent versei nem tűntek meggyőzőnek számomra. És várakozással, mert e versekhez fűződő kételyeim mögött kezdettől fogva mégis ott bujkál egy öntudatlan érzés: annak bizonyossága, hogy tévedek. A Sors bona - egyfelől válogatáskötet, másfelől tartalmaz egy kötetnyi új verset is - eloszlatta a homályt. Valóban tévedtem.

Pikk-pakk, kevesebb mint két óra - nota bene: örökkévalóságnak tűnt -, és máris hullahegyek hevernek a szentendrei MűvészetMalom alkalmi játékterén: vége a Learnek. Vagyishogy annak a csontra húzott változatnak, amit Szász János Gyula és Szentendre koprodukciójában megrendezett a nyári nézőknek.

Említettük már itt, hogy regényt filmre vinni extrém sport, vagy pályaudvar. Meg tudja valaki mondani, hány film készült az Anna Kareninából?

Kétségtelen, hogy történelmi helyen járunk, a Fészekkel már minden megtörtént: rímekbe szedték, megénekelték, könyvet írtak róla.

A jövő héten egyszerű lebonyolítás: vidékre megint nem megyünk, pedig július 21-én szombaton, 19 órakor Martonvásáron a Nemzeti Filharmonikusok ismét Beethovent muzsikálnak.

Milyen furcsa utakon keringenek az ételek! Némelyekről az ember elsőre azt hinné, hogy sima európai fogások, miközben nagy egzotikus múltjuk van, másokra pedig azonnal újvilági klasszikusokként asszociálunk, aztán kiderül, hogy csak az öreg kontinens exportált fogásai.

kulthírek

Engedelmükkel most megállnánk egy kicsit, sőt egyenesen visszafordulnánk, szembemenetelve a trendekkel. Máris a hetvenes évek végén járunk, amikor az egyetemes új hullám történetének sajátos színt adtak menekültjeink. Olyan lemezekről esik szó, amik soha nem voltak kaphatók nálunk, pedig jól jöttek volna nagyon. De most se késő. Egyikből-másikból immár CD is készült, hogy véletlenül se merüljön feledésbe, aminek súlya van.

Fassang László 33 éves, és a világ legjelentősebb orgonistaversenyein aratott győzelmeket máris a háta mögött tudhatja. Az általa játszott zenék között ugyanúgy szerepelnek középkori művek, mint ultramodern improvizációk, de az orgonairodalom két végpontja között húzódó szóló- és zenekari darabok is repertoárjának szerves részét képezik. Egykori tanárával, Baróti Istvánnal, az Esztergomi Bazilika orgonistájával ők tervezték a Művészetek Palotájában álló grandiózus orgonát. A beszélgetést a hangszer belsejében, a szélláda és a traktúra között kezdtük.

Nyolc kis kritika

Van egy kocsma, a La Gradisca, biztos ismerik, mindjárt a Fiumei út mögött, nem éppen a város turistáktól sűrűn zaklatott szegletében, de azért ide elég sok külföldi is jár. Amikor leszáll az este, halk taxik stoppolnak a bejárat előtt, a szomszéd utcában lévő buszmegállóban hangos egyetemisták kászálódnak le az utolsó járatról, a sarkon gyanús párocskák fordulnak be.