A kis maf - Robert Moresco: Véres utcák (dvd)

  • - ts -
  • 2007. július 19.

Zene

Hm, kétségkívül vonzó cím, magam inkább a Véres kés második részére gyanakodtam, mint Fritz Lang 1945-ös remeklésének (Vörös utca - látták? a hétvégén ment a tévében) parodisztikus továbbgondolására. Az igazság ezzel szemben az, hogy a műfordító emlékezhetett Martin Scorsese korai nekiveselkedésére, az Aljas utcákra, és feltűntek neki bizonyos hasonlóságok, nem is feltétlenül ok nélkül.

Hm, kétségkívül vonzó cím, magam inkább a Véres kés második részére gyanakodtam, mint Fritz Lang 1945-ös remeklésének (Vörös utca - látták? a hétvégén ment a tévében) parodisztikus továbbgondolására. Az igazság ezzel szemben az, hogy a műfordító emlékezhetett Martin Scorsese korai nekiveselkedésére, az Aljas utcákra, és feltűntek neki bizonyos hasonlóságok, nem is feltétlenül ok nélkül.

Tagadhatatlanul az itáliai eredetű amerikai szervezett bűnözés, mindközönségesen maffia alsó kutyái acsarognak a képernyőn, voltaképpen a tőlük joggal elvárható lendülettel és átéléssel. A műnem, mármint a gengszterfilm Coppola grandiózus dobása, A Keresztapa után egy kis ideig nézett bután, hogy akkor most mi van, de még inkább mi lesz? Aztán fogta magát, és előre nem látván csapást, visszakanyarodott önmaga egyik legősibb alapvetéséhez, miszerint a maffiózó rangra, a szervezetben elfoglalt helyére tekintet nélkül mind pszichopata. A látszatra azért ügyeltek az innen-onnan bátorságot merítő alkotók, hiszen míg A Keresztapa a bűnözési üzletág felsőbb köreiből vezette elő héroszait, addig az utána jövők teljes figyelmüket a beosztottakra fordították - csakhogy Scorsese távolról sem egy Coppola, így az érvényes - elsősorban megközelítésbéli - válaszra a Sopranosig várni kellett.

Az ilyen filmek másik elszakadási iránya felé pedig az árulók kalauzolnak. Na ja, őket lehet még nagyon könnyen az agyonheroizált felelős vezetővel szemben felmutatni, khm, mint az "igazság" küldötteit - jó ideje se szeri, se száma a mindezeket (beosztott, besúgó) szerencsésen egyesítő Donnie Brasco-történeteknek.

Moresco mozija két leleménynyel igyekszik ezeknél is vonzóbbá tenni tök átlagos maffiasztoriját. Az egyik hőseinek motivációja terén található, ne szépítsük, bejátszik nekik a történelem. Szerfelett rosszallják ugyanis, hogy idősb Bush visszatáncolt IrakbólÉ Szerencsére mire az ifjabbra kerülne a sor, minden szereplőt rég hátba lőttek. A másik ötlet még eredetibb: tegnapi sztárok ariettái dramaturgiailag teljesen lényegtelen időpontokban és körülmények között - legjobban Val Kilmer kocsmai magánszáma tetszett (csak a gyógyszerárak drasztikus emelkedésével bírom magyarázni).

Szóval a Véres utcák egy manapság szokványosnak mondható maffiafilm, valahol a fogyaszthatóság határán - szerintem sokan szeretik az ilyet. Nem is kell messze menni.

Fórum Home Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.