Kultúra

Film: A hetedik szamovár (Soren Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala)

Olvasmányélményeimből tudom jól, hogy előítéletektől terhelten moziba ülni illetlenség, de legalábbis levon a kaland élvezeti értékéből. Lehet a dologban valami, bár azt csak rosszakaróim állítják, hogy velem ilyesmi utoljára akkor fordult elő, amikor tévedésből mentem moziba. Egy szó, mint száz, hagyjanak engem, legyenek szívesek, bármiféle kőtáblákkal, legyen azokra akár a filmkészítés, akár a filmnézés szabályzata vésve, hogy a velős palacsintáról meg a decens tömegközlekedésről ne is szóljunk. Dogmatikusok kíméljenek, piszok nyitott egy demokrata szeretnék lenni.
  • - ts -
  • 2000. november 9.

Kőmagyar (Káin kalapja - Artus társulat)

Az elvonulás már önmagában szép: a nagy hangú, mindent megtagadó kivonulás is lehet rokonszenves, de a látványos gesztus helyetti csendes, elszánt önfejlesztés még imponálóbb. Az Artus ez utóbbi, ritkábban alkalmazott módszert választotta. Már évek óta a világ (a Fonó) háta mögé bújtak, csak magukra figyelnek, és szigorú műhelymunkával építik, sőt művelik saját kertjeiket.
  • Deutsch Andor
  • 2000. november 2.

Film: Vakeset (Fésős András: Balra a nap nyugszik)

Még meg sem jelenik a főcím, és Fésős András már jól ráijeszt a nézőre: a két hintázó kisgyerek német nyelvű filozofikus párbeszéde, majd egy magányos öregember felolvasása azonmód felrepít minket Berlin felett az égbe. A főcím után viszont agyonnyűtt magyar gengszterfilmben véljük találni magunkat, ami, valljuk be, elég rémületes érzés.
  • - borz -
  • 2000. november 2.

Videó: Toronymagasan (Gyarmathy Lívia dokumentumfilmjei)

Mindenki látott már Gyarmathy Lívia-filmet, ha máshol nem, hát a televízióban, ha mást nem, hát a Faludy György költőt vagy a Recsket. Ez a két dokumentumfilm nagyot szólt a maga idejében (1987, 1988), amikor már javában érlelődött a rendszerváltás, csak azt nem hitte volna senki, hogy annyira közel a perc. Mindkettőt Böszörményi Gézával jegyzi társrendezőként, ahogy oda-vissza valamiképpen mindig benne voltak a másik munkájában. Szükségük is lehetett egymásra, két vegyészmérnök a kinematográfia szigorúan ellenőrzött területén, ráadásul az egyik priuszos. (Böszörményi Faludyval együtt élvezhette az állami gondoskodást és a friss hegyi levegőt Recsken.)
  • Bori Erzsébet
  • 2000. november 2.

Lemez: Szaharatrip (Justin Adams: Desert Road)

Justin Adams-szólólemezről eddig nem volt alkalmam írni: most jelentetett meg ilyet először. Van egy kis házistúdiója, egyedül játszotta fel az összes hangszert (millió pengetős + orgona és szolid elektronika), tokkal-vonóval kijött hatszáz fontból. Október végén, amikor a berlini világzenei vásáron találkoztunk, egészen megilletődtem: Justin éppoly bensőséges és visszafogott pasas benyomását keltette, mint ahogyan a - kritikusoktól amúgy a csillagokba menesztett - lemeze készült. Aminek persze megvan a maga története.
  • m. l. t.
  • 2000. november 2.

Lemez: A srácok (Radiohead: Kid A)

Volt egyszer, még 1986-ban egy Jamaicára kacsintó, napfényes dal a Talking Heads True Stories albumán, Radio Head a címe (két szóban). Szerethették azok a 17-18 éves, Oxford környéki srácok, akik 1991-ben zenekarként léptek színre: ők lettek a Radiohead (egybe írva). 1993-ban hozták ki első albumukat, ez volt a Publo Honey. (Csak zárójelben: hallhattak erről valamit azok a pesti srácok is, akiknek aztán Publo Hunny - vagy hogy is írják éppen - zenekarként ´97-ben jött ki az első hunglish hablaty lemezük, de ez tényleg mellékszál.) Aztán ´95-ben a The Bends, ´97-ben az OK Computer, és máris a mába érkeztünk, negyedik agylemez, Kid A. Hír volt pár hete, hogy Nr 1-ként debütált a Billboard amerikai eladásokon alapuló listáján, ami komoly dolog, bármit gondoljunk is különböző ízlésekről és promóciókról. A Publo Honey nekem speciel kimaradt, de a The Bends és az OK Computer meg az ezekkel járó, valaha az MTV-ben, pár éve pedig egy Titanic Fesztiválon látott klipek ismeretében (ők hajtották a Karma Police kocsija elé Kovács Lajost) magam el sem tudtam volna képzelni az amerikai lista csúcsán a Radiohead képét és hangját, aztán tessék, mégis. Merthogy ez popzenekarnak túl komoly, rockzenekarnak túl kifinomult, az arcokon idegenül festene a tinimagazinos smink, a viharvert, vén csatalovakhoz képest viszont fiatalok, magánéletük azonban, tudtommal, semmi fogást nem kínál a pletykaiparnak. Marad a zene.
  • Sz. T.
  • 2000. november 2.

Kis utazás fesztivál: "Ez lenne hát az utolsó tangó?"

Kis utazás címmel rendezték meg az Almássy téren a 70-es, 80-as évek generációjának önazonosítás-gyakorlatát. Azon túl, hogy ez az egész generációzás ab start gázos, már a programpontok puszta látványa is zavarba ejtett: vajon hogyan kerülnek a képbe egymás után az Ági és a Fiúk Kontroll-örökzöldjei, a kilencvenes évek kurrens dj-i és az Arató-diszkó Eruption-számai. A beharangozás mindenesetre nagyot szólt. Azt reméltem, talán mégsem nekünk harangoztak.
  • Jánossy Lajos
  • 2000. október 26.

Otthonabbul: Berlin, World Music Expo

Hogy minden eladó, és hogy a kultúra (is) árucikk, az nekem már nem fáj különösebben, legfeljebb rutinosan, egy kicsit. Pár éve, így október végén, magam is vásározni indulok, és ha úgy hozza a sors, egészen jól elvagyok belőle még pár hónapig.
  • 2000. október 26.

Anyukám és a kritikusok (Yonderboi)

- ismerős kölyökarc tekintett vissza az ajtóra aggatott hirdetményről. Meredten pislogtam: de hisz ez a mi fiúnk, a Yonderboi!
  • Bognár Tamás
  • 2000. október 26.