Kultúra

A valóságos utazást persze nem pótolja, de Kristof Magnusson: Használati utasítás Izlandhoz című munkája igazán szemléletes és újszerű összefoglalója mindannak, amit az országról tudni érdemes.

Milyen lehet ötödéves orvostanhallgatóként megélni a vörös zónát és a szombat estét egy mentős műszakban? Mindez kiderül Imolya Patricia könyvéből.

Eddig négyszer, utoljára 2011-ben lépett fel nálunk a német rockzenekar.

A hetvenes évek első felének páratlanul izgalmas New York-i zenei színtere dobta a felszínre a Blondie formációt is, amely kiváló érzékkel vegyítette a bájos ártatlanságot, a könnyed romlottságot, a végtelen popszenzibilitást és a szabályokat lazán áthágó, bizonyos távolságból punknak tűnő mentalitást.

Orfű továbbra is az egyik legjobb fesztiválhelyszín, ha nem a legjobb. Szép fekvése van, nincs nagy tömeg, barátságos áron lehet ételhez-italhoz jutni, készpénzt is elfogadnak, és még lakossági tuc-tuc zenét sem kell túlüvölteni a rendelésnél, mivel itt csak a színpadokról árad zene. 

Noha manapság 70–80 fős szimfonikus zenekaroktól halljuk Brahms szimfóniáit, a maguk idejében kisebb erők szólaltatták meg ezeket a remekműveket. Az I. szimfónia őspremierjén muzsikáló karlsruhei együttes mindössze 49 főt számlált, a meiningeni udvari zenekar, amely a szerző vezényletével mutatta be a négyes számút, 48-at.

Bár a múltban kétségtelenül voltak akár több évtizedes késések is a nyugati sémák és témák honosítását illetően, amikor a nagyvilág néhány éve elérkezett a szülők és gyermekeik közötti traumák feldolgozásához, nem haboztunk szinte azonnal csatlakozni (végre egy trend, amelyben rengeteg gyakorlatunk és felhalmozott anyagunk van).

Előszeretettel nevezik Jordan Peele filmjeit poszthorroroknak, amelyek célja nem csupán a zsigeri hatáskeltés (illetve nem annak megszokott formája), hanem a mélyebb társadalmi feszültségek feltárása (ez csak egy megközelítő definíció, épp mostanában uralta el az internetet a megnevezés pontos körülhatárolása feletti vita). 

Az 1928-as születésű Márkus Anna több munkáját is megtalálhatjuk ugyan magyar és nemzetközi közgyűjteményekben, életművének rétegzettsége és sokszínűsége kevéssé ismert. Míg a szentendrei Ferenczy Múzeum épp egy retrospektív tárlaton mutatja be a munkáit, a Kisterem Galéria a hatvanas évektől Párizsban élő művész oeuvre-jéből két műcsoportot emel ki: a hetvenes években készült olaj/papír munkákat és a kilencvenes években készített reliefeket.

„Cuffy Lambkin, az Öt Cél Baptista Gyülekezet diakónusa 1969-ben, egy felhős szeptemberi napon lett halálra ítélt ember. Azon a napon történt, hogy az öreg diakónus, akit a barátai csak Sportzakóként ismertek, kimasírozott a Brooklyn déli részén fekvő Causeway-telep központi terére, egy özönvíz előtti 38-as Coltot nyomott egy Deems Clemens nevű tizenkilenc éves drogdíler képébe, és meghúzta a ravaszt.” 

Egy regény úgy is lehet kiszámíthatatlan, ha minden szereplője valóságos személy. Az építésznő egyik, 17. századi történetszálában szakadatlanul festenek, írnak, építenek szent meg­győződéssel. A másik, 19. századi szálnak a köztársaság szabadságháborúja, az öldöklés a fő eseménye. 

A figyelem fegyver, alighanem ez lehet az immár fél éve zajló ukrajnai háború egyik fontos, ha nem is nagyon váratlan tanulsága. A figyelemért, a közvélemény együttérzéséért és egyetértéséért, a globális empátiáért folytatott küzdelemben úgy tűnik, eddig a megtámadott ukrán félnek sikerült fontos győzelmeket aratnia, ám ahhoz, hogy ez továbbra is így maradjon, szükséges, hogy ezt a figyelmet folyamatosan fenntartsák. Mert lankad, s nem lehet egy pontra célozni vele a végtelenségig.