Interjú

„Nem engedhetem el”

Juhász Kata táncos, koreográfus

Színház

Háziorvosi praxisa mellett alkot független részvételi táncszínházi produkciókat a saját társulatával. Gerinctörése után néhány hónappal már újra színpadra állt. Az előadó-művészet és a gyógyítás útjairól, társadalmi és művészi tapasztalatairól beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nem gyakori, hogy egy táncos orvosi végzettséggel rendelkezik. Hogyan alakult ez a kettős szerep az életedben?

Juhász Kata: Gyerekkoromban műkorcsolyáztam, majd táncoltam. A mindennapjaim része volt az edzés, a versenyzés. Miután fölvettek az orvosira, továbbra is táncoltam, majd egyszer csak egy barátnőm az egyik balettóra után elhívott a West Side Story válogatására. Kiválasztottak, bekerültem a profi táncosok világába, és elkezdtem az egyetem mellett táncosként dolgozni. Egyetemistaként a táncolásból éltem, jó megélhetést biztosított. Ez a rendszerváltás után, a 90-es évek elején történt, akkor zajlott a kortárs tánc forradalma Magyarországon, mindenféle irányzat szabadon áramlott be. Amikor a Petőfi Csarnokban láttam egy DV8-előadást, óriási reveláció volt számomra. Egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy ezt szeretném csinálni. A kortárs táncnak az a része érdekelt, amelyiket tőlük láttam. Jól beszélek angolul, könnyen érvényesültem. Elkezdtem külföldre járni, hogy képezzem magam: először Amerikában a Columbus Balletnél kaptam lehetőséget, aztán Soros-ösztöndíjjal Párizsban tanulhattam, és éveken át Bécsben is minden nyáron részt vettem a Tanzwochenen. A táncnak éltem, de táncosként nem láttam magam előtt egy valódi pályaképet, ezért közben elvégeztem az orvosi egyetemet. Végül a Frenák Pál Társulat alapító tagja lettem. Nyolc éven keresztül táncoltam Paliékkal, de mellette folyamatosan csináltam a saját koreográfiai munkáimat. Aztán a következő rendszerváltáskor, 2010 környékén döbbentem rá, mennyire ki vagyunk szolgáltatva mi, előadóművészek a politikának. Akkor történt, hogy a társulatok márciusban megítélt éves működési támogatását a minisztérium hosszú időre zárolta, majd részben meg is vonta. Szerencsém volt, mert volt hová fordulnom: sok év kihagyás után újra az orvoslás felé. Először megint több évig csak tanultam és továbbképzésekre jártam, mire a tánc és a saját társulatom vezetése mellett visszatérhettem a napi szintű orvosláshoz.

MN: Kimondottan az volt a célod, hogy háziorvos legyél?

JK: A cél a sportorvoslás volt, még most is az, próbálok időt szánni rá, mert ahhoz két, egymásra épülő szakvizsgát kell letenni. Ennek első lépéseként tettem le a háziorvosi szakvizsgát, és közben meg is tetszett a háziorvoslás. Édesapám háziorvos, gyerekkorom óta láttam, hogy ez mivel jár. Neki köszönhetően volt képem arról, milyen az ideális családorvos. Bár jól elvoltam azzal, hogy ügyeltem havi pár alkalommal, és úgy terveztem, hogy mellette tanulok tovább, csinálom a vizsgákat a sportorvosihoz, de úgy alakult, hogy megüresedett egy háziorvosi praxis a közelünkben, és ezt a lehetőséget nem tudtam kihagyni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.