Interjú

„Nem engedhetem el”

Juhász Kata táncos, koreográfus

Színház

Háziorvosi praxisa mellett alkot független részvételi táncszínházi produkciókat a saját társulatával. Gerinctörése után néhány hónappal már újra színpadra állt. Az előadó-művészet és a gyógyítás útjairól, társadalmi és művészi tapasztalatairól beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nem gyakori, hogy egy táncos orvosi végzettséggel rendelkezik. Hogyan alakult ez a kettős szerep az életedben?

Juhász Kata: Gyerekkoromban műkorcsolyáztam, majd táncoltam. A mindennapjaim része volt az edzés, a versenyzés. Miután fölvettek az orvosira, továbbra is táncoltam, majd egyszer csak egy barátnőm az egyik balettóra után elhívott a West Side Story válogatására. Kiválasztottak, bekerültem a profi táncosok világába, és elkezdtem az egyetem mellett táncosként dolgozni. Egyetemistaként a táncolásból éltem, jó megélhetést biztosított. Ez a rendszerváltás után, a 90-es évek elején történt, akkor zajlott a kortárs tánc forradalma Magyarországon, mindenféle irányzat szabadon áramlott be. Amikor a Petőfi Csarnokban láttam egy DV8-előadást, óriási reveláció volt számomra. Egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy ezt szeretném csinálni. A kortárs táncnak az a része érdekelt, amelyiket tőlük láttam. Jól beszélek angolul, könnyen érvényesültem. Elkezdtem külföldre járni, hogy képezzem magam: először Amerikában a Columbus Balletnél kaptam lehetőséget, aztán Soros-ösztöndíjjal Párizsban tanulhattam, és éveken át Bécsben is minden nyáron részt vettem a Tanzwochenen. A táncnak éltem, de táncosként nem láttam magam előtt egy valódi pályaképet, ezért közben elvégeztem az orvosi egyetemet. Végül a Frenák Pál Társulat alapító tagja lettem. Nyolc éven keresztül táncoltam Paliékkal, de mellette folyamatosan csináltam a saját koreográfiai munkáimat. Aztán a következő rendszerváltáskor, 2010 környékén döbbentem rá, mennyire ki vagyunk szolgáltatva mi, előadóművészek a politikának. Akkor történt, hogy a társulatok márciusban megítélt éves működési támogatását a minisztérium hosszú időre zárolta, majd részben meg is vonta. Szerencsém volt, mert volt hová fordulnom: sok év kihagyás után újra az orvoslás felé. Először megint több évig csak tanultam és továbbképzésekre jártam, mire a tánc és a saját társulatom vezetése mellett visszatérhettem a napi szintű orvosláshoz.

MN: Kimondottan az volt a célod, hogy háziorvos legyél?

JK: A cél a sportorvoslás volt, még most is az, próbálok időt szánni rá, mert ahhoz két, egymásra épülő szakvizsgát kell letenni. Ennek első lépéseként tettem le a háziorvosi szakvizsgát, és közben meg is tetszett a háziorvoslás. Édesapám háziorvos, gyerekkorom óta láttam, hogy ez mivel jár. Neki köszönhetően volt képem arról, milyen az ideális családorvos. Bár jól elvoltam azzal, hogy ügyeltem havi pár alkalommal, és úgy terveztem, hogy mellette tanulok tovább, csinálom a vizsgákat a sportorvosihoz, de úgy alakult, hogy megüresedett egy háziorvosi praxis a közelünkben, és ezt a lehetőséget nem tudtam kihagyni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.