Nemcsak a zenekarok létszáma növekedett százötven év alatt, hanem a hangszerek hangereje is, a késő romantika dús, túláradó hangzásideálja pedig visszahatott az első- és másodgenerációs romantikusok műveire is. Fischer Ádám és a 25 éves Danmarks Underholdningsorkester (Dán Kamarazenekar) e háromlemezes kiadvánnyal arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, hogyan szólhattak a Brahms-szimfóniák a maguk idejében.
Persze ki tudná megmondani, hogy mire gondolt a költő? Nem ritkaság, hogy már a 19. századi műveket is utoléri a historizálás igénye: Schiff András és az Orchestra of the Age of Enlightenment (A Felvilágosodás Korának Zenekara) például a két Brahms-zongoraversenyt játszotta lemezre korhű hangszereken. Fischer Ádám valójában nem is az Arany János-i kérdésre akar választ adni. Több mint két évtizede dolgozik együtt a dánokkal, és elsősorban arra törekszik, hogy izgalmas interpretáció szülessen, ez jobban érdekli, mint a történeti hitelesség. Egyike azoknak a karmestereknek, akik Haydn összes szimfóniáját lemezre vették, később ugyanezt megcsinálta Mozart, illetve Mahler összes szimfóniájával, két éve pedig – szintén a dán együttessel – megjelent a Beethoven-szimfóniaciklus is, amely frissen tálalta az ezerszer hallott műveket. Brahmsot ugyancsak nehéz újdonságként elmesélni. A zeneszerző művei töretlen népszerűségnek örvendenek, pedig személyéhez nem kötődnek izgalmas mítoszok és legendák, életműve stabilan áll, noha a maga korában is konzervatívnak tartották az újító forradalmárok, Liszt és Wagner ellenében. Brahms, anélkül, hogy ezt számos kortársához hasonlóan hangoztatta volna, értett az emberi lélekhez, és gyönyörű zenét írt. Ennyi épp elég a halhatatlansághoz.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
