Film

Gyere vissza, Kolja!

Rohonyi Gábor – Vékes Csaba: Szia, Életem!

Kritika

Bár a múltban kétségtelenül voltak akár több évtizedes késések is a nyugati sémák és témák honosítását illetően, amikor a nagyvilág néhány éve elérkezett a szülők és gyermekeik közötti traumák feldolgozásához, nem haboztunk szinte azonnal csatlakozni (végre egy trend, amelyben rengeteg gyakorlatunk és felhalmozott anyagunk van).

Ennek a hullámnak itthon talán az egyik legmeghatározóbb darabja a tavalyi Külön falka, amely amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen vált mértékegységévé az apa-gyerek filmek minőségének. Így most nem telhet el úgy film, hogy ne hasonlítanánk azt autenticitás, felelősségvállalás és színészi játék tekintetében Kis Hajni remekléséhez. A Szia, Életem! ezen az Apafejtől a Külön falkáig tartó skála közepe táján egy stabil, funkcióját teljesítő darab lett, bár az esetleges csalódás elkerülése érdekében érdemes ezt a funkciót még a megtekintés előtt tisztáznunk magunkban.

Barna sikeres, sármos, középkorú művész – volt. Most egy idősödő, kiégett megélhetési szerző, aki a régről rajta ragadt címkékkel pofátlanul visszaélve igyekszik nőt és pénzt szerezni, amíg új regénye kiadására vár, utóbbi azonban jócskán elhúzódik, a könyv ugyanis csapnivaló. Ekkor érkezik Samu, Barna eddig sosem látott gyereke, akiben az apa még úgy is csak a gondot és terhet látja, hogy a kisfiú gyakorlatilag a legnagyobb rajongója. Samu természetesen jó gyerekhez méltóan fenekestül felforgatja a férfi életét, aki viszont apránként felfedezi benne az életet adó ihletet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.