„Nem magunkat féltjük”

Magyar Narancs: A kormány május 19-i döntésével a Budapesti Corvinus Egyetem után még hat egyetemet szervezett ki az állami felsőoktatási intézmények közül. Ezekhez csapták hozzá hetedikként a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Hogy látja, miért lehet szükség a modellváltásra?

Janisch Attila: E modellváltás 2018-ban a választás éjszakáján kezdődött, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy most a kultúra következik. De ha akarom, még korábbról datálódik a változás, hisz’ a magyar filmművészet minden ágazatának finanszírozását demokratikusan választott kuratóriumainak döntései alapján végző Magyar Mozgókép Közalapítvány volt például a kultúrához kapcsolható szervezetek közül az egyik első, amelyet tönkretett a Fidesz–KDNP-kormány 2010 óta. Aztán jött a színházak folyamatos vegzálása, következett a PIM, a CEU, az MTA… Mindez egy központosító kultúrpolitikai, de inkább csak politikai stratégia része, amely most elérte a felsőoktatási intézményeket, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is.

MN: Tehát az úgynevezett kultúrharc része lenne csak?

JA: Végighallgatva az SZFE modellváltásáról szóló törvénytervezet parlamenti vitáját, a részleteket nem ismerő közvélemény számára úgy is tűnhet, hogy a cél az, hogy több pénze legyen az egyetemnek, hogy az ingatlanok fel legyenek újítva, a tanári bértömeg növelhető legyen, és így tovább. Látszólag csupa pozitív hatás. Ám mindez az egyetem finanszírozásának növelésével is megoldható lenne. Felmerül a kérdés, miért van szükség ehhez teljes strukturális átalakításra? Miért kell az állami fenntartású egyetemnek magánintézménnyé válnia, különösen egy olyan közintézménynek, mely elég egyedi, ráadásul jó nevű, nemzetközileg is elismert? Az SZFE az elmúlt években folyamatosan financiális problémákkal küzdött: egyre csökken a támogatása, egyre nőnek az elvonások. Bevett technika, hogy a kormány létrehoz egy problémát, majd úgy csinál, mintha azt neki kellene megoldania.

MN: Korábban úgy volt, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartására vonatkozó együttes változást tervez a kormány, de az SZFE-n kívül a többi intézmény haladékot kapott. Miben látja ennek okát?

JA: A racionális magyarázat talán az, hogy a másik három egyetemnek vannak alapfokú közoktatási egységei is, amelyek nem választhatók le, és az eredeti törvények szerint alapítványi működtetésük sem lehetséges, így azoknál egyéb törvények módosítása is szükséges. Az irracionálisabb magyarázat az, hogy az SZFE már hosszú évek óta sokak szemét csípi és egyes hatalomhoz közel álló személyek évek óta fenik rá a fogukat, keresik a lehetőséget, hogy az SZFE-n folyó szabad és független művészképzést megregulázzák.

MN: Ehhez kapóra jöttek a zaklatási botrányok…

JA: Mindezt egy fundamentális, rendszerszintű hazugságra alapozva teszik, amely hazugság a legsajnálatosabb módon a magyar törvényhozás legmagasabb fórumán, az Országgyűlésben is megjelent, méghozzá az SZFE átalakulását célzó törvény vitájában, épp a kormányzat képviseletében a törvénytervezetet ismertető Bódis József államtitkár felszólalásában, ami önmagában is skandalum.

MN: Upor László megválasztott rektor kinevezésének elmaradására gondol?

JA: Upor Lászlót az egyetem szenátusa novemberben választotta rektornak. A minisztériumnak ki kellett volna neveznie. Botrány, hogy az egyetemi autonómiát ignorálva ez nem történt meg, és az államtitkár országgyűlési felszólalásáig soha, senki nem indokolta, hogy miért nem. Kulturált berendezkedésű, demokratikus országokban az egyetemi autonómia alap. Az átalakításról szóló törvénytervezet parlamenti vitáján Bódis József azt mondta, hogy vezetői problémái vannak az SZFE-nek. De azért van, mert a felelős minisztérium nem nevezte ki a megválasztott rektort. S hogy mire alapozva nem tették ezt meg, az vált világossá itt, még akkor is, ha az államtitkár rébuszokban beszélt. Azt mondta, azért nincs kinevezve a rektor, mert volt ott egy ügy – a Gothár-ügyre célzott –, amelyet ugyan szerinte is jól kezelt az intézmény, de felemlegetett egy másikat is (a Marton-ügyet, de azt sem nevesítve), s arról is azt mondta, hogy helyén kezelte az egyetem azzal, hogy létrehozott egy etikai kódexet, amelyhez azóta is tartja magát, ami nagyon jó, csak ennek ellenére lett a Gothár-ügy. Ebben az a cinikus és hazug, hogy egyik zaklatási ügy sem az SZFE-n történt, sem a Marton-ügy, sem a Gothár-ügy. Az intézmény vezetősége mégis mindkét esetben mélyrehatóan kivizsgálta, történt-e az oktatás során hasonló cselekmény, és noha bebizonyosodott, hogy semmi ilyesmi nem történt, mégis azonnal eltávolította mindkét tanárt. Ezzel az intézmény a legerkölcsösebben járt el, hiszen a gesztusával azt hangsúlyozta, hogy mivel egy tanár a hallgatói számára mértékadó személy, az nem lehet, hogy egy másutt morálisan elfogadhatatlan cselekedetet elkövető ember tanítson, mivel méltatlanná vált tanári feladatai ellátására. Az államtitkár fogalmazása mégis úgy volt érthető, hogy ezek az esetek a SZFE-n történtek, és az egyetem intézkedései nem voltak megfelelők, és ezzel ő maga is az egyetem irigyei, rágalmazói terjesztette sötét hazugságot erősítette meg a parlamentben, ami nem csak rá nézve kínos, hanem a megcsúfolása a magyar törvényhozásnak is.

Fotó: Németh Dániel

MN: Az egyik állásfoglalásában az intézmény visszautasította, hogy ne tekintené értéknek a nemzeti kultúrát… Ez nem evidens?

JA: Helyesebb lett volna visszakérdezni, hogy mit ért a hatalom a nemzeti kultúrán, mintsem magyarázkodásba kezdeni. Mert mi a kormány vagy a lakájmédia szerint a nemzeti kultúra, ha az nem, hogy van egy sikeres egyetem, ahonnan sikeres alkotók és művészek kerülnek ki jobbnál jobb, nemzetközileg is elismert és díjazott alkotásokkal? Hogy ők mit értenek a nemzeti kultúrán, az kiderült a törvénytervezet országgyűlési vitáján. Hollik István KDNP-s képviselő ott azt mondta: „Mi úgy gondoljuk, hogy a kultúrának igenis feladata a nemzeti önazonosság, a nemzeti identitás erősítése – nem gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy a művészi szabadságot bármilyen módon korlátozni kell, nem gondolom, hogy a kultúra nem az önkifejezés, vagy hogy a kultúrának ne lenne egy egyetemes jellege. Azt gondolom, hogy a kultúrának igenis feladata a nemzeti üzenet, az önazonosság erősítése, és a nemzeti identitás generációról generációra való átadása. Én hiszem azt, hogy a nemzet a legfontosabb, ahogy Szolzsenyicin mondta, és ha ez igaz, akkor a kultúrára eszközként kell tekintenünk ahhoz, hogy a nemzeti identitást meg tudjuk erősíteni. Ha viszont a kultúrának ez a feladata – márpedig a mi hitünk szerint ez a feladata –, akkor viszont a kulturális intézményeket képessé kell tenni arra, hogy a nemzeti identitást a kor igényeinek megfelelően tudják a kulturális intézmények átadni.” Csakhogy ebből még mindig teljesen értelmezhetetlen az, hogy miért ne tartoznának az SZFE hallgatóinak nemzetközi sikerű (Oscar-díjat is nyert) vizsgamunkái ebbe a bizonyos nemzeti kultúrába, és miért ne szolgálná hatékonyan az SZFE a nemzeti kultúra erősítését, ha ott már a tehetségük szárnyra kapása idején ilyen sikerű alkotások létrehozására lesznek képesek a hallgatók. Az egyetemen politikailag és ideológiailag teljesen semleges oktatás folyik. És azt hiszem, ez a legnagyobb baj. Azzal vádolják, rágalmazzák az egyetemet, hogy ott valamiféle identitásnevelés folyik a szakmai képzés helyett. Mennyiben nevezhető identitásnevelésnek az, hogy a hallgatók teljes szabadságot élveznek a vizsgamunkáik témájának és tematikájának megválasztásában? Az oktatás a szemlélet, a gondolat és az alkotás teljes szabadságát preferálja. Nem valamiféle külső meghatározottságot kényszerítünk a hallgatóinkra, hanem az ő egyéniségükből, tehetségükből kiindulva fejlesztjük a képességeiket. Szerintem a nemzeti kultúrát csak tehetségre lehet alapozni, és a tehetség mindig függetlenségre és szabadságra törekszik. Az egyetemet támadók és rágalmazók ezt másképp gondolják. Nem az a gond, ha arról beszélnek, hogy a magyar történelem nagy kataklizmáiról vagy sikereiről, jelentős magyar alkotók műveiből is készüljenek művek. Ez rendjén való. Azzal lehetetlen azonosulni, magánemberként is és művészetoktatóként is, ha a nemzeti identitás egyben azt is jelenti, hogy az alkotó legyen lojális a hatalomhoz és kövesse a hatalom kulturális direktíváit. Az SZFE-t mint indentitásnevelőt érő hazug vádak és rágalmak jól demonstrálják azt is, hogy ez a hatalom gyakran alkalmazza a tükröztetés gyakorlatát, azaz olyasmivel vádolja meg a célba vett személyt, intézményt, amit a hatalom követett el, szeretne tenni. Ebben az éles és ellentmondásos helyzetben mi, az egyetem tanárai és alkalmazottai a mostani és az egyetem jövőbeli diákjaiért aggódunk. És persze a nagy hagyományokra épülő magyar színház- és filmművészetért is, hiszen jövőjének letéteményesei épp azok a hallgatók, akik az SZFE-n tanulnak. Nem magunkat féltjük.

MN: Az említett hat egyetem augusztus 1-jei határidővel vált modellt, az SZFE esetében 2021. januárról volt szó, majd ez módosult idén szeptember 1-jére. Miben látja e sietség okát?

JA: Egyszerűen érthetetlen. Az egészet mélyre ható cinizmus hatja át, és büntetésként hat. Azt kérte az egyetem, legyen lassabb a modellváltás, erre csak még gyorsabb lesz. Pedig ezt az egyetem részéről lehetetlenség előkészíteni és végrehajtani, pláne úgy, hogy nincs kinevezett rektor. Legjobb indulattal is csak azt tudom mondani, hogy teljes az átgondolatlanság, kapkodás. Az viszont végképp elfogadhatatlan, antidemokratikus és önleleplező, hogy az átalakítás nem az érintettek legszélesebb körű bevonásával, folyamatos és korrekt tájékoztatásával és nyílt egyeztetésekkel, az adott környezet igényeinek felmérésével és figyelembevételével történik. Hogy ez mennyire így van, arra ezer példát lehet felhozni az utóbbi hónapok történéseiből. Milyen eljárás az, hogy az egyetem rektora (mert az egyetem számára az, akár kinevezték, akár nem) a kifejezett kérése ellenére sem vehet részt az Országgyűlés kulturális bizottsági ülésén, amelyen az SZFE átalakításának törvénytervezetéről folyik a vita?

MN: Hozhat jót az intézményi modellváltás?

JA: A sok más irányba mutató jel és tendencia ellenére még akár az is elképzelhető. Mert történnek jobb dolgok is, például Káel Csaba a Nemzeti Filmintézet vezetőjeként épp most állította helyre a vizsgafilmek finanszírozását, amit Andy Vajna korábban megnyirbált. De tegyük fel, átalakítják magánegyetemmé az SZFE-t, és az jó lesz, attól még nem törlődik az a morális aláásás, az a sok rágalom, a szándékos rosszindulat, gyávasággal teli mocskolódás, ami az egyetemről és oktatóiról szól, mert az nem visszavonható. A mögöttes szándék a döntő. Ha az, akinek megvan a lehetősége, hogy másik struktúrába kényszerítse az egyetemet, és mindezt titkolózva csinálja, aligha teszi jó szándékkal. Bár tévednék.

MN: Ön a legutóbbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy vonatkozó megnyilatkozásait szisztematikusan kiforgatják.

JA: Mint magyar állampolgár ragaszkodom ahhoz, hogy a véleményemet magánemberként kifejthessem, ahogy most is teszem. A legaljasabb, hogy azt sugallják, hogy bemegyek az egyetemre, és azt oktatom, amit a publicisztikáimban írok, hogy – mint mondják – ideológiai alapon tanítok. Nem igaz, nem lehet azzal vádolni, hogy nem kifejezetten szakmai órákat tartok. Többször felajánlottam már, hogy bárki nyugodtan jöjjön, hallgassa meg az óráimat, hogy eldönthesse, mi a tény és mi a hazug, rosszindulatú rágalom. S bár a kormánymédia rendre levadássza a publicisztikáimat, amikor megnézem az ezekhez írt kommenteket, amelyek olyasmivel kezdődnek, hogy „rohadj meg te is meg a családod is” – van még vagy 300 hasonlóan kulturált gyönyörűség –, akkor mindig megnyugszom. Mert ha valaminek társadalmilag ez a tempó az alapja, akkor az nem tarthat örökké, mert ezek a kommentek csak a hatalom által gerjesztett és jóváhagyott gyűlöletről szólnak, a gyűlöletben viszont nincs kreatív, építő energia, a gyűlölet csak gyűlölet, azaz negatív indulat. Ez a rendszer konfliktusokra épül. Orbán konfliktusok mentén határozza meg magát, ki van iktatva a közéletből a vita és a párbeszéd, helyette gyűlölködés van, pocskondiázás, agresszió. Megbocsáthatatlan, hogy ez tudatosan lett így alakítva, egy politikus hatalomvágyának a katasztrofális eredményeként. Mindeközben a társadalom legnagyobb része már belefáradt az állandó harcba. Újra kellene formálni a közéletet és a közbeszédet, és ezt egymás megértésével kellene kezdeni. Ez eredményezhetné a magyar társadalom gyógyulását. Csak hát ki az, aki a béke köreit megrajzolná?

MN: Filmet legutóbb 2004-ben rendezett. Azóta nem is pályázott?

JA: Nem. Mielőtt a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnt, egy filmtervem kapott előkészítési támogatást, majd lehúzták a rolót, és megalakult a Magyar Nemzeti Filmalap. A Vajna-rendszerben pedig már nem akartam pályázni.

MN: Fog valaha is?

JA: Amíg tanítok, addig nem. A kettő olyan mennyiségű időt és energiát követel, hogy nem férnek meg egymás mellett. De a tanítást alkotásként élem meg. Kibontakoztatni egy tehetséget, és eljuttatni a saját teljességéhez, több mint filmet csinálni, nagyobb élmény.

A „modellváltás”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásának oka nem teljesen világos. A fenntartói közlés szerint az átalakítás „politikamentesíti” az egyetemet.

A kormány döntése értelmében az SZFE üzemeltetői, fenntartói szerepét a jövőben egy külön erre a célra létrehozott alapítvány látja el. Az alapítói jogokat a miniszter gyakorolja majd, és ő jelöli ki az alapítvány kuratóriumát is. A törvénytervezet szerint a rektort pályáztatás nélkül, akár határozatlan időre is kinevezheti a majdani kuratórium, amely gyakorlatilag leválthatatlan. Később az alapítói jogok is átkerülhetnek az alapítványhoz, ezzel a kuratórium felett minden külső kontroll megszűnhet.

A törvénytervezet szerint a siralmas állapotú ingatlanok jelenleg szűkös és méltatlan elhelyezést biztosítanak az egyetemnek. Az alapítvány önálló forrás híján viszont sem a jelenlegi épületek korszerűsítésére, sem az új, önálló campus létesítésére nem vállalkozhat. Mindemellett a javasolt törvény nem kötelezi a kormányt arra, hogy támogatási megállapodást kössön az intézménnyel.

Magánegyetem hagyományos módon az ágazat jeleseinek tőke-hozzájárulásából jön létre, ezzel szereznek maguknak mandátumot az igazgatótanácsban, hogy elképzeléseik szerinti szervezetet hozzanak létre és működtessenek. Az SZFE modellváltása esetében erről (egyelőre vagy a köztudomás szerint) szó sincs.

Az SZFE momentán nem látja biztosítottnak, hogy megfelelő képviseletet kaphat a kuratóriumban, így kérdéses az is, hogy kik garantálják majd az egyetem szigorú szakmai szempontjainak az érvényesítését.

„Magyarország egyetlen, több mint másfél évszázados hagyományt ápoló, színház- és filmművészeket képző egyeteme nemzeti kincs. Állami tulajdonban tartása közérdek. A művészeti elitképzés magánosítása a viszonylag szűk és államilag dotált hazai piacon indokolatlan, a tehetségfejlesztés ellen ható lépés” – vélekedik az SZFE jelenlegi vezetése.

Az átalakítást hatástanulmányok nélkül, erőltetett ütemben igyekszik a kormány végrehajtani.