Régóta köztudott, hogy rosszul megy az Andrássy úti Kogart; ezért a kormány az év elején a zsebébe nyúlt, és 200 millió forintot adott az alapítványnak. Így csak harmadával kap több állami támogatást az ötven fővel működő, nemzetközi színvonalú időszaki kiállításokat létrehozó Ludwig Múzeum, mint az 5-6 alkalmazottal, látható működést alig produkáló magánalapítvány – ahonnan Szabó Noémi művészettörténész távozásával (a kuratórium elnökén kívül) az utolsó tapasztalt szakember is távozott. Az állami segítség nem egyszeri: három éven keresztül megkapja az évi 200 milliót az alapítvány. Fertőszögi Péter, a kuratórium elnöke nem volt hajlandó beszámolni a közpénzek elköltéséről, egy október közepére tervezett sajtótájékoztatón ad erről információt.
Addig nem akarunk várni, ezért kiderítettük, hogy valószínűleg akkor jelentik be hivatalosan, amit a Narancs már januárban megírt, azaz hogy végül mégis megkapják – az L Simon László felügyelte – Várkert Bazár egy részét. Állítólag októberben már itt tartják a beharangozott sajtótájékoztatót. A pénzért cserébe 12 kiállítást kell készíteni, ebből négyet a Várkert Bazárban, néhányat külföldön és a Kogart tihanyi helyszínén – ugyanis az Andrássy úti palota eladása már igen közel van.
| ||
De nemcsak a besült kulturális missziónak nyújt segítő kezet az állam, hanem Kovács Gábor más, veszteséges üzleti vállalkozásai is számíthatnak a kormányra. A sopronbánfalvai egykori pálos kolostorból kialakított szállodát, amely 2014-ben 72 milliós veszteséget termelt az üzletembernek, megvásárolta az állam, megszabadítva Kovácsot a csaknem 150 milliós működtetési költségtől. A vételár titok. A Norvég Alap 544 millió forintos támogatásával felújított műemlék tulajdonosi jogait a szintén L. Simon alá tartozó Eszterháza Központ kapta. A feladat egyszerű, azt kell tenniük, ami nem sikerült az üzletembernek: rentábilisan üzemeltetni. (A csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashatnak bővebben az Eszterháza Központ tevékenységéről.)
Reménykedünk, hogy később más, szorult helyzetben lévő, de keményen dolgozó milliárdos is sorra kerül. Az előjelek biztatóak: a zöldség- és gyümölcskereskedelemből meggazdagodott Pintér Gyulának is jól jött, hogy 4,5 milliárdért, a korábbi becsült ár háromszorosáért megvásárolta tőle a Nemzeti Bank a Tizianóját. Ahogyan az egykori amerikai nagykövet, Nancy G. Brinker asszony jó közepes gyűjteményére sem mondhat nemet egy jól nevelt kormány; bár azt, hogy hogyan is jött ki a 150 festményért a másfél milliárdos vételár, és hogy mi a fészkes fenének kell, nyilván borítsa jótékony homály.
