Kultúra

mi a kotta? - Ferde utakon

"Évtizedekkel ezelőtt, amikor még igazgatója voltam a Zeneakadémiának, felhívtam egyszer Bartók Bélát, aki az intézetnek egyik legtehetségesebb növendéke volt, és igazgatói szobámban le akartam téríteni arról a lehetetlen útról, amelyre már akkor rálépett. Mondtam neki: 'Nézze, maga tehetséges fiatalember, miért ír olyan lehetetlen műveket? Mondja, hát nem lenne jobb rendes dolgokkal foglalkozni?' Bartók némán és komolyan állt előttem, aztán így szólt: 'Talán operetteket írjak, igazgató úr?' 'Operetteket? - válaszoltam.
  • .
  • 2009. június 11.

étel, hordó - RICHARD'S

A heti kertész lesnek lőttek: a hét végi, jégesővel színesített lehűlés visszazavart bennünket a téli időszámításba. Szombat délután a Móricz Zsigmond körtéren Imre herceget fagyosszentnek nevezzük ki, miközben imáinktól jó távolra kergetjük el a buszvezetőt, aki az ajtót éppen az orrunk előtt csapja be.
  • .
  • 2009. június 11.

kulthírek

DÍJ Alice Munro kapja az idei Nemzetközi Man Booker-díjat: a 60 ezer fonttal járó elismerést június 25-én veheti át a kanadai novellista. A 2005-ben alapított, kétévente odaítélt díjat eddig az albán Ismail Kadere és a nigériai Chinua Achebe nyerte el. A legtöbbre tartott német irodalmi elismerés, a Büchner-díj idei kitüntetettje Walter Kappacher: a 70 éves osztrák író legújabb könyvének (Der Fliegenpalast) témája Hugo von Hofmannstahl életének egy epizódja.
  • .
  • 2009. június 11.

"Vándor leszek, mint Caine a Kung Fuból" - David Carradine (1936-2009)

Még egy ideig nyilván minden a halálának körülményeiről szól majd, s azt sem zárhatjuk ki, hogy végül nem is tisztázódik egészen, de ez az esetleges homály is csak erősíti majd a legendát. Amibe immár beletartozik a rácsavarodott kötél is, de eztán sem - sohasem - az lesz benne az igazán izgalmas. Hanem a teljesítmény, a kanyargós pálya, a kétségkívül megkülönböztetett figyelem, amit ez a színész "kivívott magának", amifélével csak a szakmában kevesek bírnak. David Carradine nem volt egy Marlon Brando, de tipikus hollywoodi B sztár léte ellenére nevének említése mindig egy teljes univerzumot idéz fel. Valami messzi-messzi holdrendszert...

"A nagy mesék érdekelnek"

Két pécsi előadással szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozón a kaposvári rendező, Mohácsi János, akinek most végez a színészosztálya a Kaposvári Egyetemen. A rendezőt egyebek mellett a "kaposvári helyzet" gyűjtőnevű kérdéskörről faggattuk. Csáki Judit
  • Csáki Judit
  • 2009. június 4.

"A Rage Against the Machine gitárosa" - Steven Soderbergh filmrendező

Megjelenésünk napján kerül a magyarországi mozikba négyórás, 61 millió dolláros, Terrence Mallicktől átvett Che Guevara-eposzának első része. A film észak-amerikai premierjén, a Torontói Filmfesztiválon beszéltünk az Erin Brockovich - Zűrös természet, a Szex, hazugság, videó, a Traffic, a Mint a kámfor, a Solaris, a Kafka, A jó német és az Ocean's filmek Oscar-díjas alkotójával. Kriston László
  • Kriston László
  • 2009. június 4.

film - TERMINÁTOR - MEGVÁLTÁS

Minden gépnek van valahol egy gombja, amivel ki lehet kapcsolni. Fájdalmasan friss élmény még a világvége, nyilván ez okozza, hogy a gépek elleni szabadságharc legjobb elméi sem jutottak ennél messzebb a felismerésben, de van idejük, az Arnold nélkül újraindított Terminátor-sorozat készítői hosszú távra terveznek.
  • - köves -
  • 2009. június 4.

tánc - ÉDESKESERÛ

A Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) afféle töredezett, tánckölteménybe hajló Erdély-antológiát állított a színpadra Farkas Zoltán "Batyu", Mihályi Gábor és Orza Calin koreográfiájára. A nagy múltú hagyományőrző társulat, mint már több darabjában is, azt igyekezett bizonyítani, hogy a széthullóban lévő közösségek táncos-zenés kultúrában rögzült örömét és bánatát át lehet menteni más kulturális zűrzavarokba is, méghozzá szentimentalizmustól mentesen.
  • - sisso -
  • 2009. június 4.

film - OLTALOM

Sokat ígérő cím, jó szó, vonzó jelentéstöbblettel, amit nélkülöz a védelem, a pártfogás és a többi hasonkifejezés. E többlet talán az érdek nélküli, mindenek felett álló szeretetet és bizalmat feltételezi.
  • Szabó Ágnes
  • 2009. június 4.