Kultúra

E csonthéten zár a Haydn-fesztivál Eszterházán, mégpedig három napon át pazar műsorral és előadókkal. Először a Salomon vonósnégyes játszik a Mester és beosztott muzsikusa, Luigi Tomasini műveiből (augusztus 29.), aztán Vashegyi György áll a Purcell kórus és az Orfeo zenekar élére, hogy eldirigálja az erős üstdobhasználat miatt a "Paukenmesse" melléknevet kapott misét (Fertőszentmiklósi katolikus templom, augusztus 30.), vasárnap pedig visszatérünk a kastélyba az Akademie für Alte Music Berlin koncertjére (augusztus 31.). Aki teheti, velünk tart. "Az egész kastély olasz ízlés szerint, látható tető nélkül, körös-körül szépen megmunkált galériával ellátva épült, a főépület galériájának pillérein vázák és mondai alakok váltják egymást.

Nemrég két olyan helyen is megfordultunk (Olíva, Stex Alfréd), ahol a terasz élvezetét jócskán megnehezíti a "testközeli" autóforgalom. Azt hittük, ennél már csak az lenne durvább, ha a háromszor három sávos, leginkább kamionosok által kedvelt Hungária körút járdája is bekapcsolódna a szabadtéri ételfogyasztás helyszínei közé.

ÉJSZAKAI ÁTSZÁLLÓ Augusztus 27-31. között a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben Éjszakai Átszálló címmel "averziós terápiát" rendeznek: a képzőművészet sajátos eszközeivel vállalkoznak egy mindenkit érintő szenvedélybetegség, a párkapcsolatok kialakítására vonatkozó vágy kezelésére.

A Jud Süss című, 1940-ben készült antiszemita náci propagandafilm budapesti vetítése miatt büntetőeljárást kezdeményezett e hónap elején a jogtulajdonos, a wiesbadeni Murnau Alapítvány. Veit Harlan rendező munkáját Németországban - az alapítvány előírta feltételek mellett - amúgy gyakran vetítik; például annak a vándorkiállításnak a keretében, amely augusztus 3-ig Stuttgartban volt látható. Abban a városban, ahol Joseph Süss Oppenheimert 1738-ban kivégezték.

A völgyből a katlanba, a könnyes nosztalgiából az obskúrus jelenen át a szép jövőbe és még tovább, nagyjából így zajlott az idei családi fesztiválturizmusunk. Hangulatjelentés arról, hogy a kívülálló miért érzi időnként meglepve magát, amikor aktív nyaralásához "kulturált" helyet keres.

Huszonhat éves volt, amikor a látomásos Donnie Darko telibe találta a tizen-huszonéves korosztályt. Kultfilm lett világszerte. Öt évig váratott magára az újabb opus. A káosz birodalma című utópisztikus ökoszatíra rendezőjével Cannes-ban beszéltünk.

Két felvétel jött ki egyszerre a késői Strauss-remekből, harminc év van köztük, lehet tanulmányozni az operai idő múlását. Az egyik film, Solti György a Bécsi Filharmonikusokkal, Otto Schenk rendezésében (1977), a másik a zürichi Opera előadása (2007) Franz Welser-Möst vezényletével, ez Götz Friedrich rendezésének felújítása (ő 2000-ben meghalt).

Nem az a kérdés, szabad-e elküldeni az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét a picsába (miért ne szabadna), hanem az, hogy elégséges-e mozgóképes tartalomnak egy hirtelen felindulásból felszakadt "fuck the president!". Kimberly Pierce-nek közel két órája van, hogy lélektanilag aládúcoljon a mondott felszólításnak, amely egy Irakból hazatért rendes amerikai szájából hangzik el (méghozzá elöljárói fülek hallatára).

A miskolci kiadású (főszerkesztő Zemlényi Attila) "irodalmi, művészeti és kritikai" folyóirat tetején az 53. évfolyam áll, de zárójelben ott a lényeg: Új folyam.

A rendes évi antidepresszánsadagom idén is gond nélkül érkezett: a jelenleg 15 tagú zenekar hibátlan koncertet adott, s ezt nem árnyékolta be a legfeledhetőbb tény sem, a nemrégiben csatlakozott, bizonyos határok között imponáló külsejű, és még bizonyos határok között sem igazán méltatható énekesi képességekkel rendelkező vokalista hölgy jelenléte. A rajongótábor már a hangverseny kezdetekor együtt üvölti a szövegeket Snurovval, aki ez alkalommal a szokásosnál jóval kevesebbet beszél ki, ám a kézről kézre adott fekete gumicsónakon közlekedő fiatalember eltűnését a sorok között ő sem hagyja szó nélkül. A showmanként (afféle döglött mikrofonként) alkalmazott, százötven kilós, kopasz, ukrán maffiózó imitátor Bareckij ezúttal csak két széket tör össze, de egyébként is fáradtnak tűnik: a "civilben" költő rutinosan ugyan, de a tavalyi teljesítményéhez képest jóval kevesebb sörösdobozt csap szét a fején, mielőtt foggal tépné szét őket.

A hetvenes évek lázadóira emlékeztető, magukon nevetni képtelen akcionistáktól az egészen komoly elgondolásokkal és tudással rendelkező progresszív performerekig mindenféle előadók felvonultak a Szigeten. Az utóbbiak közé sorolnám a svájci Georg Trabert, aki egyszerre volt népi hős, valamiféle hegyi mesébe illő pásztor és jógi közötti átmeneti figura és városi hagyományőrző sámán, aki a gyorséttermekből kiselejtezett fogpiszkálókból is tud várat építeni.

Láttam én már Johnny Deppet caplatni a hóban. Úgy hírlik, látni fogom megint - e hírt persze a kiadó felől fújta a szél.

Szigetlakó táncosok viharos erejű előadásával töltődhettünk a Sziget Fesztiválon, és csak azért kezdem ezzel az erőltetett Kuba-Óbuda párhuzammal a recenziót, mert kétségkívül volt valami hasonló, kollektív elvágyódás az immár világszínvonalú gigarendezvény közönségében, és a soknemzetiségű kubai táncegyüttes előadásának mondanivalójában is. Summa summarum, a társulatot és a nézőket is meghatározta a szívesen lennénk máshol, így együtt gondolata.

Végül is magunknak köszönhetjük. Ha nem rajongunk oly vehemensen a Donnie Darkóért, ha Richard Kellyt nem mondjuk el az égvilágon mindennek, ha 26 évesen forgatott első filmjét nem juttatja be a közönségszavazat (a hivatalos forgalmazási csatornákat megkerülve) az évezred eleji kultklasszikusok gálájára, akkor tán most nem kellene elővenni az elkapatott tehetségről szóló La Fontaine-i tanmesét.