Kultúra

Könnyű megmagyarázni, de szinte lehetetlen megérteni, miért tekintik gyakorta még a szenvedelmes operakedvelők is kellemes, ám lagymatag, kevéssé drámai alkotásnak a byronizmustól megvert orosz uracs történetét. Mert jóllehet a "lírai jelenetek" műfaji megjelölés is e látszatot erősíti, Csajkovszkij operája valójában korántsem mélabús pasztell, kellemes esti levezető program. Fölöttébb reményt keltő volt hát, hogy az ötletgazdag Kovalik Balázs számára több Anyegin-rendezést követően sem tetszett lezárt témának e mű, s hogy habár sorozatos véletlenek eredményeképpen, de Pesten is színre vihette rendezését. S mégis, a Kovalik-remake - az Elektra és a Palestrina üdítő élményszerűsége után - csalódást keltett, s ezért aligha csak az Andrássy úti palota fátumos tradícióit és a budapesti közönség ókonzervativizmusát illeti felelősség.

Világéletemben olyan gyerekeket ismertem csak, akik bármikor képesek arra, hogy egy hirtelen mozdulattal felgyújtsák a házat, kitörjék az ablakot, leborítsák a tűzhelyről a forró levessel teli fazekat, és ha esetleg zárva van az utcaajtó, akkor a kerítésen keresztül másszanak ki az utcára. Persze én is hallottam arról, hogy vannak csöndes, jó gyerekek, de ugyanígy hallottam a Szent Grálról és Veronika kendőjéről is. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy hús-vér kölyök ne legyen vásott, hogy szófogadóan, csöndesen játsszon a szobájában, képeskönyveket nézegessen, illedelmesen beszéljen a felnőttekkel, sőt mi több, akár egyedül is ki lehessen engedni az utcára. A Sárkány a lépcsőházban tizenkét meséjének viszont nem csak a főhőse, merész következtetéseket levonva, valószínűleg a szerzője is ilyen lehetett annak idején. Az egész mesekönyv tulajdonképpen szolidaritási nyilatkozat a jó gyerekek mellett.

Amikor e sorok megjelennek, még dübörögnek a Wagner-napok, és előránthatnánk ismét egy jópofa Nietzsche-szöveget, de ha ennyi német ügy kerül szőnyegre, inkább Heine jut eszünkbe, aki ugyebár azt írta, hogy ha a magyar szót hallja, szűknek érzi német zekéjét. A jeles német a magyar szabadságharc táján dallotta ezt, melynek "ideológiai előkészítésében" kétségkívül volt némi szerepe Kölcsey Ferencnek, akinek válogatott műveit nemrég adta ki az Osiris.

Arról akartunk itt szólni, hogy a múlt héten kicsit agyunkra ment a kora nyár, és elbarmoltunk minden cseh nevet megint, s most akkor mindet leírjuk újra, immár szépen, rendesen, így ni: Cinoherní klub; Jirí Krejcík; U Fleku·; Cenda... Amikor odaértünk Katerina Posovához... Akinek közben megérkezett a halálhíre (1930-2008).

A Keleti pályaudvar környéke hadműveleti terület, rutinos zsoldos is csak veszélyességi pótlékért vállal itt munkát. Mindez kánikulai meleggel már-már a világvége.

Vasárnap reggel. Az első kávé forrón, keserűen, üresen.

kulthírek

A huszadik század konfidens ismerőse volt, ám mégsem vált belőle főállású kortárs, aminthogy nem lett megélhetési emigránsvezér és életkorának tekintélyt perelő magyar-francia Nesztor sem. Második hazája büszkén búcsúzhat tőle; mi, magyarok jobbik énünkből vesztettünk halálával.

A Csillagok háborúja széria újabb epizódjai, a Hideghegy, a V mint Vérbosszú, a Leon, a profi, a Goya kísértetei, a Párizs, szeretlek!, a My Blueberry Nights Oscar-jelölt sztárjának új filmje, A másik Boleyn lány megjelenésünk napján kerül a hazai mozikba.

Egyszerűbb onnan, hogy mi nem volt. Művész például nem volt, legalábbis sosem tetszelgett a maestro pózában, nem tekert nagyoperai mozdulattal selyemsálat a nyaka köré, és nem állította, hogy ő találta volna fel a spanyolviaszt. Nem volt lázadó és nagy visszatérő sem, ha valamivel, a maga diszkrét módján, a folyamatos jelenlétével tüntetett: itt vagyok, és teszem a dolgomat a legjobb tudásom szerint.

Wilhelm sikolya, miszerint Wilhelm Scream, pontosabban: ááúúúúúúú! Kétheti adósságunkat próbáljuk, ím, törleszteni, azt találtuk írni, hogy az Indiana Jones tele van Wilhelm sikolyával. Egy hangeffektus ez, ami nagyobb divat lett mára az amerikai filmek egy jól körülírható csoportozatában, mint nálunk anno a gézing.

Bécsi Filharmonikusok "És ezért még fizetnek is..." - ezzel a címmel bocsátotta közre néhány évtizede kedélyes visszaemlékezéseit a bécsi zenekar hajdani beltagja, Otto Strasser, s ugyanez a derűs felismerés ejti rabul a tollnokot, aki kemény forintokat kap azért, hogy a filharmonikusok budapesti fellépésének minéműségéről híven számot adjon. Mert ha találtatott is oly finomult ízlésű recenzens, aki "hakniszínvonalúnak" ítélte a bécsiek vendégjátékát, s számon kérte rajtuk a koncertprogram szokványosságát, e sorok írója inkább az országos csodát észlelte, ahogy Brahms II.

Beatrix Potter-sorozat 1-3. "Annamááááária! Aaaannamária!" - nekem így kezdődött az egész, erre nem lehetett nem figyelmesnek lenni. Amikor a decens házikabátot viselő patkány szólítja a feleségét valamiféle szolgálattételre, mely tévedhetetlenül kapcsolódik a (helyes és bőséges) táplálkozáshoz, abból lesz a "macskatekercs".

Deti Picasso Gaja Arutyunjan figyelemre méltó személyiség: lendület, erő, báj, mérhetetlen öntudat és irigylésre méltó önszeretet sugárzott a Picasso-gyerekek frontnőjéből ezen a koncerten. Korábbi budapesti fellépései között volt olyan, amikor kicsit túlságosan is intellektuálisra, nemesen zaklatott-érzékenyre vette a figurát, túlhajtva egészen a modorosságig.