Szplín és modor - Csajkovszkij: Anyegin (opera)

Zene

Könnyű megmagyarázni, de szinte lehetetlen megérteni, miért tekintik gyakorta még a szenvedelmes operakedvelők is kellemes, ám lagymatag, kevéssé drámai alkotásnak a byronizmustól megvert orosz uracs történetét. Mert jóllehet a "lírai jelenetek" műfaji megjelölés is e látszatot erősíti, Csajkovszkij operája valójában korántsem mélabús pasztell, kellemes esti levezető program. Fölöttébb reményt keltő volt hát, hogy az ötletgazdag Kovalik Balázs számára több Anyegin-rendezést követően sem tetszett lezárt témának e mű, s hogy habár sorozatos véletlenek eredményeképpen, de Pesten is színre vihette rendezését. S mégis, a Kovalik-remake - az Elektra és a Palestrina üdítő élményszerűsége után - csalódást keltett, s ezért aligha csak az Andrássy úti palota fátumos tradícióit és a budapesti közönség ókonzervativizmusát illeti felelősség.

Könnyű megmagyarázni, de szinte lehetetlen megérteni, miért tekintik gyakorta még a szenvedelmes operakedvelők is kellemes, ám lagymatag, kevéssé drámai alkotásnak a byronizmustól megvert orosz uracs történetét. Mert jóllehet a "lírai jelenetek" műfaji megjelölés is e látszatot erősíti, Csajkovszkij operája valójában korántsem mélabús pasztell, kellemes esti levezető program. Fölöttébb reményt keltő volt hát, hogy az ötletgazdag Kovalik Balázs számára több Anyegin-rendezést követően sem tetszett lezárt témának e mű, s hogy habár sorozatos véletlenek eredményeképpen, de Pesten is színre vihette rendezését. S mégis, a Kovalik-remake - az Elektra és a Palestrina üdítő élményszerűsége után - csalódást keltett, s ezért aligha csak az Andrássy úti palota fátumos tradícióit és a budapesti közönség ókonzervativizmusát illeti felelősség.

Hinta leng be a színpad fölé az opera első taktusai alatt, mintha az orosz falu színpadi közhelyén ütne tanyát a rendezés, ám hamar kiderül, hogy esténk nem Turgenyev és Csehov vidékén zajlik majd, hanem jó pár versztával odébb, a színszimbolika és a látványköltészet csábító, de ingoványos terepén. Kovalik mindenesetre radikálisan szakít a pasztellszínekkel, s Angelika Höckner áttelepített díszlet- és jelmezterveinek jegyében a méregzöldre, a vörösre, az arany- és a fehér színre alapítja előadását. E döntése amúgy nem azért tűnik problematikusnak, mivel az értelmezés örömteli munkájából kirekeszti a színvakokat és a színtévesztőket, hanem mert egyéni jelképrendszere jobbára irodalmi és zenei támaszték nélkül, s ilyeténképp bajosan egzisztál. Hasonló, az előrágottan didaktikus és a felfejthetetlenül talányos végpontjai között cikázó ötletek a rendezés más szegleteiben is előbukkannak: az első felvonás folyamán a színpad légterében terjedelmes keretek mozognak az "itt a piros, hol a piros" logikáját követve, a második felvonás párbajjelenetében szegény Lenszkij halálát kísérendő porhó hull, illetve fuvall a rézsút játéktérre.

A szép, olykor egyenesen poétikus pillanatokat rendszerint bosszantó modorosságok szegélyezik. Vegyes ivararányú szoknyás haláldémonok közlekednek, s felbukkannak a szembekötősdi, a "bújj, bújj, zöld ág", s egyéb sor- és körjátékok Kovalik által kedvvel kultivált elemei. Ismerős, méghozzá zavaróan ismerős az a gesztus is, amellyel a rendező elbirtokolja (ha tetszik: elbitorolja) a záró pillanatokat: az első felvonás utolsó másodperceiben az említett kisestélyis démonok zúdítanak meggymagokat a színpadra, míg a mű bús zárlatát egy reflektor - roppant balesetveszélyesnek tűnő - színpadi belengése világítja meg számunkra.

Pedig Kovaliknak vitán felül van mondandója az emberi vágyakról és viszonylatokról, csakhogy szabadalmazott manírjai ezúttal rendre kitakarják ennek momentumait. A néző mégsem süpped az életunalom, a szplín mocsarába, s ez túlnyomórészt az opera zenei kivitelezésének köszönhető. Az ember alig hiheti, hogy Kovács János első alkalommal vezényli a művet, s azt tán még kevésbé, hogy az Operaház zenekara szinte nem is csinál feltűnő gikszert a két premieren. Az első felvonás menetében ugyan mindkét estén akad szétcsúszó együttes, ám az énekesek majd' kivétel nélkül jeles rendű teljesítményt nyújtanak. A címszerepben mindkétszer Molnár Leventét hallhattuk (az első szereposztás Anyeginjét, Káldi Kiss Andrást betegség tartotta távol a premiertől), s robusztus fizikuma és behízelgő lírai baritonja egyaránt kedvező benyomást keltett. Színpadi jelenléte majd mindenkor dominánsnak bizonyult, s legfeljebb az

elegancia-arrogancia

világfias arányát nem sikerült még kiegyensúlyoznia. A két Tatjána, Bátori Éva és Frankó Tünde ugyancsak remekelt: Bátori falusiasabb, míg Frankó született arisztokrata leányt formált, kár, hogy az utóbbi művésznő érezhetően elfáradt a harmadik felvonás záró kettősére.

Az opera és a verses regény ifjúsági tartaléksorát, azaz Olgát és Lenszkijt a két estén Mester Viktória és Fekete Attila, illetve Nyáry Zoltán játszotta. Mester Viktóriának jól áll az életszomj és a cserfesség, így hát még kissé faramuci koktélruhájában is ideális Olgát hozott, míg a két tenor nemcsak az ifjonti hevület ábrázolásában jeleskedett, de a mű leghálásabb áriájának hatásos elővezetésében is. Említést érdemel még a két törődött Larina, Balatoni Éva és Kukely Júlia, Kóbor Tamás zilált Monsieur Triquet-je, s természetesen a két nagyszerű Gremin herceg, Fried Péter és Rácz István: mindketten az öregedés nemes - a jelzett színpadiság dacára is -, döntően civil pátoszát hozták magukkal a színpadra.

Nemcsak a színpad, de az előadás is lejt az operaház új produkcióján: a zenei megvalósítás ezúttal erőteljesebb élményt jelent, mint Kovalik rendezése. Akárhogy is, a társulat mozgásba lendült - az operaházi byronizmusnak vége.

Magyar Állami Operaház, május 31., június 1.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.