Sokan a legnehezebb éveiknek tartják a színművészeti főiskolán/egyetemen eltöltött időszakot. A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban részletes interjút olvashat a színészképzés pedagógiai módszereiről, az iskolai személyiségformálás lehetőségeiről és arról, mi kell ahhoz, hogy valaki elsőre felvételt nyerjen a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
Ízelítő az interjúból:
Magyar Narancs: Sokszor nyilatkoznak úgy a színművészetin végzett színészek – de rendezőtől is olvastam már hasonlókat –, hogy az ott eltöltött öt év borzalmas volt. Összetörték a személyiségüket, hogy a semmiből építsék őket fel újra, illetve gyomorgörcscsel jártak órákra, mert rendszeresen megalázták őket, dicséretet pedig sosem kaptak. Ön 1972-ben diplomázott rendezőként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
Ascher Tamás: Mint minden olyasmivel kapcsolatban, ami igazán fontos az ember életében: a főiskolai évekről is egymásnak teljességgel ellentmondó érzéseim maradtak. A hatvanas évek legvége, ifjúsági kultúra, diákforradalom Nyugaton, prágai tavasz, lelkesítő és izgalmas korszak, ehhez képest nyomasztóan unalmas volt sok főiskolai óra. Ugyanakkor egy varázslatosan más világba kerültünk az iskola által: nagyszerű emberek, szuggesztív tanárszemélyiségek is előfordultak: ők nagy hatással voltak ránk. Közben (a groteszk művészet virágkorában vagyunk) valahogy röhögni is kellett a sok furcsaságon, a különc, túlérzékeny, egymásra féltékeny nagyságokon, egyszersmind a hülye bürokrácián; emellett védve is éreztük magunkat a hülyítő szocialista hétköznapokkal szemben, hiszen a magas művészettel jegyeztük el minden pillanatunkat. (...)
| ||
MN: Ön milyen pedagógiai módszerekben hisz?
AT: Az örömelvű oktatást képzelem a legjobbnak: sajátos öröm persze, mert egy szöveg vagy helyzet közös megfejtése szerintem izgalmas kaland lehet, megbeszélések sokaságán át, sok kérdéssel részemről, és jó esetben meglepő, kreatív válaszokkal tanítványaimtól. Aztán mérlegeljük a válaszokat, és közösen, vitatkozva folytatjuk felfedező útjainkat a színházművészet jelenségei között. Oktatás közben egy fontos könyv van a kezem ügyében: a Székely Gábor rendező-pedagógusi munkásságát taglaló A második életmű c. kötet, tanítványai állították össze, és művészeti oktatásunk sok kérdését megvilágítja.
További részleteket olvashat aktuális lapszámunkban az SZFE módszereiről, a felvételiztetésről és arról, hogy mit gondol Ascher Tamás az Eszenyi Enikő körüli botrányokról, a beosztottak megalázásáról. A lapot pedig holnaptól keresse az újságárusoknál, élelmiszerboltokban, mindenhol, ahol eddig is megtalálta. De az a legjobb, ha előfizet! Vagy vásárolja meg a Narancsot online!
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
