Új helyszínen újranyitják az elbontott sajtófotó-kiállítást Debrecenben

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 29.

Kultúra

A kiállítás kurátora szerint a Baltazár Dezső tér félmegoldás, de jobb, mint a semmi.

Új helyszínen nyílik meg pénteken Debrecenben a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amelyet négy nappal a megnyitó után el kellett távolítani – számol be az Magyar Hang

Papp László, a város polgármesterének bejelentése szerint a kiállítás újraépítése csütörtök délután elkezdődött,

a tablókat a Kölcsey-Központból az új helyszínre, a Baltazár Dezső térre szállítják. 

A tárlat elbontásával kapcslatban a hvg.hu-nak a polgármesteri hivatal akkor azt közölte, a képanyag a Debreceni Virágkarnevál iránti hatalmas érdeklődés miatt lett elbontva, biztonságtechnikai okokból. „A sajtófotó kiállítás iránt érdeklődőktől elnézést kérünk, azonban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata minden esetben a biztonságot és a Debreceni Virágkarneválra látogatók védelmét tekinti elsődlegesnek. A jövőben a kiállítás új, ideálisabb helyszínen fog megvalósulni” – írták akkor. Azt nem közölték, hogy korábban miért nem okozott biztonsági problémát a kiállítás.

Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporteri szakosztályának elnöke, a kiállítás kurátora a Magyar Hang kérdésére elmondta, hogy ő az eredeti helyszínt szerette volna, a Baltazár Dezső tér félmegoldás, de jobb, mint a semmi. A városvezetéssel való tárgyalás során egyébként a jövő évi kiállítás is szóba került, vagyis Debrecen 2025-ben is bemutatná a sajtófotókat – tette hozzá. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.