Sümegi lovagi torna: Magyar népmesék

szerző
Pethõ András
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Sümegi-vár nagyon nagy, nagyon szép, és nagyon hosszú története van. Évszázadokon át állta a törökök, osztrákok ostromát, aztán magánkézbe került, beindult a profitmaximalizálás (jelentsen ez bármit is), és azóta kifejezetten megszépült: vannak üzletek is, ahol echte ungarische szuvenírokat lehet venni, meg egy jópofa fazekasbolt, ahol az ember saját maga készíthet bögrét meg Petri csészét, a végén pedig saját maga ki is fizetheti. Ez az, amire azt mondják: ügyes. Azt egyelőre nem oldották meg, hogy az ember csakis egy bolton keresztül tudjon kimenni a várból, hátha az utolsó pillanatban vásárol még valamit.

A Sümegi-vár nagyon nagy, nagyon szép, és nagyon hosszú története van. Évszázadokon át állta a törökök, osztrákok ostromát, aztán magánkézbe került, beindult a profitmaximalizálás (jelentsen ez bármit is), és azóta kifejezetten megszépült: vannak üzletek is, ahol echte ungarische szuvenírokat lehet venni, meg egy jópofa fazekasbolt, ahol az ember saját maga készíthet bögrét meg Petri csészét, a végén pedig saját maga ki is fizetheti. Ez az, amire azt mondják: ügyes. Azt egyelőre nem oldották meg, hogy az ember csakis egy bolton keresztül tudjon kimenni a várból, hátha az utolsó pillanatban vásárol még valamit.

Persze az is igaz, hogy nekünk meg olyanunk van, ami máshol nincs: a lovagi torna, valamint egyéb programok. Az egyéb programok közé tartozik a bűvész-show - melynek keretében a bűvész egy csinos, nagy mellű lányt fűrészel több, kis mellű lánnyá, bár mintha ilyet már láttam volna valahol -, valamint a Rajnai-show, amelyben aranyos kisgyerekek sürögnek-forognak valamiért.

Sürögni-forogni jó

A nap fénypontja azonban mindenképpen a lovagi torna. A küzdelem a vár belső udvarán zajlott egy direkt erre a célra kialakított pályán. Közvetlenül mellette padok voltak, úgyhogy a chipset ropogtató és dobozos kólát iszogató turisták közelről nézhették a halálos párviadalt. A program zenével indult, mégpedig korhűvel; én tényleg azt hittem, hogy megelevenedik a Magyar népmesék, és bevágtat egy fehér ló, Jankovics Marcellt húzva maga után. Ezután a várudvar közepére jöttek a lovas, valamint gyalogos harcosok meg négy szépséges leányzó középkorhű ruhában, és tényleg, még a harcosokon is rendes csizma volt, sehol egy Nike cipő vagy kvarcóra a kézen. A harcosok és az udvarhölgyek is az udvar közepén álltak, majd az egyik lány (a várkapitány legkisebb gyermeke) mondott egy kis bevezető szöveget magyarul és németül, üdvözölt mindenkit, bemutatta a négy lovagot, akik még annyit sem mondtak, hogy ni, csak hujjogtak, és kezüket lengették, mikor a nevüket hallották. A legkarakteresebb Ferenc lovag volt, aki az ősmagyar macho tipikus példánya, fekete haj, nagy bajúsz, nagy has és iszonyatosan kemény tekintet, de hát ezen nem kell csodálkozni, hiszen az a hír járja róla, hogy minden viadal előtt csákánnyal megeszik egy IFA-platónyi lecsót.

A lovagok és gyalogos kísérőik bemutatkoztak, az udvarhölgyek felmentek a várfalon kialakított páholyba - közben ruhájuk izgatóan meglibbent a szélben -, csak azt nem értettem, hogy miért nem a Jean Marais-filmekből ismert, nagy dekoltázsú ruhákat viselték.

Eztán

elkezdődött a torna

A lovagok körbe-körbe vágtattak az udvaron, közben a ninják által használt surikenhez hasonló fémkereszteket dobáltak egy céltáblába, az egyik gyalogos pedig az eredményjelző táblára rakosgatott karikákat, ezzel jelezve, ki hol áll a versenyben. Amikor befejeződött a dobálás, a győztes odaléptetett a páholyhoz, az egyik udvarhölgy átnyújott neki egy szál rózsát, a lovag megszagolta, majd odavágtatott a közönséghez, és továbbadta egy nőnek, aki csak nézett, mint a hülye.

Nemcsak a lovasok dobálóztak, hanem a gyalogosok is, elvégre ők sem szeretnek unatkozni. Aztán a győztes megint kapott egy virágot, azt megint odaadta az egyik hölgyvendégnek, aki már nem volt olyan szerencsétlen, mint elődje. Ezután nemes versengés következett lándzsával. Egy fából ácsolt kapura felakasztott karikákat kellett a szerrel leemelni úgy, hogy közben még egy akadályt is át kellett ugrani, persze a lóval együtt. Még a rettenthetetlen Ferenc lovag is elvétette néha, de hát valljuk be, nem volt egyszerű a feladat, melyet nyilazás követett.

A harc igazából ezután kezdődött el: mindegyik gyalogos fogott egy kardot, és elkezdtek küzdeni, persze nem mindenki mindenki ellen, hanem szépen sorjában. Egy darabig úgy nézett ki, az egyik vitéz le fog kenni mindenkit, és ő lesz a király, de aztán jött egy kis termetű, tökalsó srác, aki mindenkit lekaszabolt.

Ezek a srácok egyébként vagy

tényleg élvezik,

hogy szarrá verik egymást, vagy pedig nagyon jó színészek, mert ezt csinálják már jó ideje: van úgy, hogy egy nap többször is, de mégis jó hangulatban, teljes erőbedobással csinálják a műsort.

Néhány éve volt véresebb eset is, amikor az egyik srácot úgy fejbe nyomták valamelyik korhű fegyverrel, hogy ömlött a vér az arcába, de azért küzdött tovább, a félhülye németek meg azt hitték, hogy ez a műsor része, úgyhogy tapsoltak meg ujjongtak, és kiabálták, hogy noch einmal, ami szabad fordításban nagyjából annyit tesz: hülye gyerek, vágasd le még egyszer a fejedet!

Egy darabig még küzdöttek a vitézek, majd mikor vége lett a lovagi tornának -melyet Miklós lovag nyert meg -, a vendégek egy része bement az étterembe középkori vacsorát enni meg bort inni és cigányzenét hallgatni.

Pethő András

szerző
Pethõ András
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...