Megnyílt a rend piaca Budán: Te vagy a fény

szerző
Schreiber László
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tavaly bezárt a Fény utcai piac, idén meg megnyílt. A két mozzanatban semmi hasonlatos nincsen, hacsak az nem, hogy mindegyik fájt egy kicsit. Az új piac-erődítmény darabos kacérsággal simul a majdnem kész Mammuthoz. Kerül, amibe kerül. Ez éppenséggel másfél milliárdba. Egy négyzetméter üzlet bérleti joga átlagosan kétszázezer forint, a tulajdonjog a duplája. A krumpli 78, a paradicsom 180. Örökbe.

Tavaly bezárt a Fény utcai piac, idén meg megnyílt. A két mozzanatban semmi hasonlatos nincsen, hacsak az nem, hogy mindegyik fájt egy kicsit. Az új piac-erődítmény darabos kacérsággal simul a majdnem kész Mammuthoz. Kerül, amibe kerül. Ez éppenséggel másfél milliárdba. Egy négyzetméter üzlet bérleti joga átlagosan kétszázezer forint, a tulajdonjog a duplája. A krumpli 78, a paradicsom 180. Örökbe.

Áll Kiss úr a műszaki szint fehér gangján a mellvédnek támaszkodva. A piacot üzemeltető cég egyik vezetője ő, határozott férfi, látszik rajta, ahogy lenéz a műszaki szint magasából. Odalent kereskedők, őstermelők és vásárlók tesznek egyre határozottabb kísérleteket a steril terep belakására. Egyikük sem találná ki, mire készül Kiss úr, miközben szeretettel siklatja tekintetét rajtuk.

-Elkészül a cikk, elkészülnek a fotók - mondja.

- El - erősítjük meg feltevését.

- Bemutatják nekem, mielőtt megjelenne - vázolja tovább kedvtelve a közeli jövőt Kiss úr.

- Megnézheti, persze, ha kíváncsi rá - mondjuk tisztelettel, ami ki is jár az első leendő olvasónak.

- És amit én jónak látok, az megjelenhet -mondja végül egyszerűen Kiss úr, futó árnyékot vetve ígéretes munkakapcsolatunkra.

Nekifutunk még egyszer, hogy mi itt nézelődnénk, némelyekkel szóba elegyednénk, lehet mondani, ismerkednénk a piac életével.

Kiss úr azonban hajthatatlan, és végső érve valóban meggyőzne még egy öszvért is:

- Ez, kérem, egy társasház -mutat körbe olyan széles mozdulattal, hogy egy pillanatig azt hiszem, édes hazánkról beszél, és annak összes polgáráról. -Maga sem enged be mindenkit a lakásába - néz rám, de hanglejtése sejteni hagyja, valójában rólam nagyon is könnyen föltételezhető, hogy mindenkit beengedek, de úgy kell nekem.

Erőtlen ellenvetésemre, miszerint én nem is úgy alakítottam ki a lakásomat, hogy ott több száz kereskedő árulhasson ezt-azt, Kiss úr kivezettetésünket helyezi kilátásba.

Elköszönünk. A folyosó túlsó végén, a közönséglift ajtaja előtt még egy kísérletet teszünk: fölhívjuk dr. Verebest, az üzemeltető cég igazgatóját. A beszélgetés szívélyes. És rövid, ami azért is szerencsés, mert a biztonsági szekció nagy erőkkel közelít. Szentül hiszik, hogy a rádiótelefonnal orvul fényképfelvételeket készítettünk, csak nehezen ússzuk meg, hogy elkobozzák az üres filmet. Verebes úr nevének fölemlítése enyhíti a feszültséget, bár megjegyzik, ők a parancsot Kiss úrtól kapták. Vajha a hazának is olyan oltalmazói lennének nehéz órában, mint a Fény Utcai Piac és Kereskedelmi Központnak.

Verebes úr érkezése kimondottan megnyugtató mozzanat, pedig akkor még nem is tudjuk, készséges kalauzunk is lesz ő másnap, sőt írást is kapunk tőle, afféle menlevelet, hogy szabadon kószálhassunk a hatvan százalékban önkormányzati tulajdonú társasházban.

A magyar kofa nem kanyhallózik

Mondják, az ember reggel sok mindent másként lát. Az is igaz, hogy zöld hajnalban, kevéssel négy után az embernek nehezére esik bármit is látni, ha nincs igazán szokva a háromórai keléshez. Sinkovics néni például szokva van, lehet, hogy hatvan éve ilyenkor ébred. Fázósan harákolunk Verebes úrral a piac föld alatti traktusában, ahol az első kocsikból már rakodnak a liftbe meg a raktárakba. Patyolattiszta minden, mintha egy rendesebb kórház alagsorában téblábolnánk. Sinkovics néni maga a játszi ritmus, csak nézünk. Úgy viszi a teli gyümölcsös rekeszt, mintha könnyű tálcán egy szem kajszibarackot egyensúlyozna. Bordó, sokráncú szoknyájáról maga sem tudja, miféle népviselet, Csomádon ezt hordják edzőcipővel, és kész. Mindenesetre arról szó sem lehet, hogy sváb lenne, magyar ő.

Ezt egyébként megerősíti Verebes doktor is. - A magyar kereskedő nem kanyhallózik -néz a gyönyörű léptű öregasszony után. -A roma kereskedő, az már így jön - mondja Verebes úr, és bal kezével átnyúl a tarkója mögött, aztán két ujjával megfogja a jobb fülét.

A csudálatos józsefvárosi meggyfa

Kint reggeledik, a Moszkva tér nyugati oldalán vérben úszó emeleti ablaktáblákra látni a piac félrecsapott üvegfedele alól. Már a kirakott árut rendezgetik a kofák a standokon, virág- és gyümölcshalmok foltozzák a hideg, fehérszürke teret, nyitnak a kocsmák, az újfajták, ahol whiskyt és Guiness sört is kapni.

Bankautomata mellett húzzák el a sárgarépával irgalmatlanul megrakott kiskocsit. Diszkontáruház, cipőbolt, OTP, halomban a francia sajtok: nem sok minden emlékeztet a régi piacra. Próbálom elképzelni, hol is állhatott a Karcsi bácsi standja, az August cukrászda felőli bejárat mellett, hol volt a halas, a lángossütő, hol pislogtak a mindenre elkészült, párjában, sárga, recés lábuknál összekötözött csirkék, hol vettem a kutyámnak bőrsajtot.

Egyik a mozgólépcső helyén, a másik meg nyilván ott, ahol most a drink bár áll.

Az üzletember nem nyavalyog, nem révedezik a múltba, érzékszerveit nem ámítja eltűnt szagok, színek, ízek és banánszoknyák emléke. Sem eltűnt fényeké. Ugyanígy jár el a gondos és igényes háziasszony is. A környezet tiszta, higiénikus, kulturált, sőt modern, a húsok, halak, zöldségek és gyümölcsök szintén a kor színvonalán állnak. Sőt az árak is vissszafogottak. Rendben van minden még délben is, amikor már lépni is alig lehet a tömegben, és a melegtől remegő levegőben régen alattomos bűzáramlatoknak kellene vándorolniuk.

Egyébként is a régi árusok nyolcvan százaléka áttelepült ide az új piacra, az a húsz meg, amelyik nem, kint a Retek utcában veri a fejét a falba, hogy kihagyta élete nagy sanszát. Van helyük az őstermelőknek is, takaros rendben sorakoznak heti ötezerért megváltható asztalkáik, ne gondolja senki, hogy az amatőrök ki vannak rekesztve.

Például négy lány tanácstalankodik a Retek utcai följáratnál, kanyhallóznának nyilván rendesen, ha az üzemeltető cég nekik szegezné a kérdést. Nyolcvan kiló friss meggyük van a Ladában, de otthon felejtették az őstermelő igazolványukat. Kérdésünkre az őstermelő lányok elmondják, hogy VIII. kerületi lakosok mindahányan. Majd tekintettel az információ bizalmas voltára, lehalkított hangon, közelebb hajolva, de kertelés nélkül számolnak be arról a nagyszobájukban található csudálatos meggyfáról, amelyről hiába szedik le este a gyümölcsöt, reggelre ismét roskadoznak az ágai. Már-már azt hisszük, hogy kanyhallózás esete forog fenn az őstermelő kisasszonykák részéről, amikor a legszebbik letörli arcáról a nevetés könnycseppjeit, és elkomorodva közli: húga rosszul emlékszik, tényszerűen érdi lakosok ők.

Bár Verebes úr nem titkolja, tart a robbantásoktól, én bízvást jelenthetem: a Fény Utcai Piac és Kereskedelmi Központ biztonságos hely. Õrző-védő szakemberek járják a szinteket hármasával. Komoly férfiak ők, megjelenésük mégis megnyugtatóan játékos benyomást tesz: egyikük a gumibotját pörgeti az ujjai között, a másik adóvevőjével játszik, a harmadik fegyvernek látszó személy. Lehet mondani, hogy a Fény utca elindult Európa felé. Hajléktalan, kéregető, ittas vagy bódult személy nem zavarja a polgárokat és a társasház rendjét.

A szív dolgai

Karcsi bácsi, akinek a standja a Fény utcai bejárat mellett állt közvetlenül, százharminc kiló szív volt. Amíg egy könnyű rutinműtét nyomán 1971-ben meg nem halt. Nem bírta a gyógyszerszagot, a steril gézt, a kórházi csöndet, azt, hogy nem él. Ezért aztán akkurátusan kitépkedte magából a különböző csöveket.

Könnyen lehet, én tévedek, és csak Karcsi bácsi miatt gondolom azt, grácia szegény fejemnek, hogy a piac kicsit a szív dolgai közé tartozik.

Lehet mondani, hogy a piac érzéki kaland. Ahhoz képest egy kereskedelmi központ legföljebb csak közben megánt numera lehet.

Schreiber László

szerző
Schreiber László
publikálva
1998/29. (07. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...