A tel-avivi diszkómerénylet után: Megszállottak kénye-kedve

  • - kovácsy -
  • 2001. június 7.

Külpol

Ariel Sharon izraeli miniszterelnök mostani önmegtartóztató magatartásával egyértelműen maga felé billentette a külföld állandóan ingadozó, de Arafattól újabban azért óvatos távolságot tartó rokonszenvét. A katonai csapás elmaradása természetesen nem jelenti azt, hogy Izrael szó nélkül hagyta volna a szórakozni induló tinédzser lányokat és fiúkat tömegesen meggyilkoló-megnyomorító akciót. A palesztin területeket légmentesen lezárták, az ilyenkor megszokotthoz képest azzal a szigorítással, hogy teljesen leállították az üzemanyag-szállítást is, ami máris ellátási nehézségeket okoz. Ezenfelül szünetel minden postai és készpénz-átutalási szolgáltatás is. Sharon felszólította a palesztin vezetést, hogy ismét vegye őrizetbe mindazokat, akik bizonyítottan szerepet játszanak vagy a háttérből kapcsolatban állnak a terrorakciókat irányító szélsőséges szervezetekkel, és akik a tavaly nyári béketárgyalások kudarcát követően, a mostani, háromnegyed éve tartó palesztin "felkelés", az Intifada kezdetekor kerültek szabadlábra.
Ariel Sharon izraeli miniszterelnök mostani önmegtartóztató magatartásával egyértelműen maga felé billentette a külföld állandóan ingadozó, de Arafattól újabban azért óvatos távolságot tartó rokonszenvét. A katonai csapás elmaradása természetesen nem jelenti azt, hogy Izrael szó nélkül hagyta volna a szórakozni induló tinédzser lányokat és fiúkat tömegesen meggyilkoló-megnyomorító akciót. A palesztin területeket légmentesen lezárták, az ilyenkor megszokotthoz képest azzal a szigorítással, hogy teljesen leállították az üzemanyag-szállítást is, ami máris ellátási nehézségeket okoz. Ezenfelül szünetel minden postai és készpénz-átutalási szolgáltatás is. Sharon felszólította a palesztin vezetést, hogy ismét vegye őrizetbe mindazokat, akik bizonyítottan szerepet játszanak vagy a háttérből kapcsolatban állnak a terrorakciókat irányító szélsőséges szervezetekkel, és akik a tavaly nyári béketárgyalások kudarcát követően, a mostani, háromnegyed éve tartó palesztin "felkelés", az Intifada kezdetekor kerültek szabadlábra.

Számtalanszor elmondták-elmondtuk már, hogy a békefolyamat előrehaladásának az egyik legfőbb gátja, hogy Arafat, aki a palesztinok összességének az állítólagos felhatalmazásával lép fel a világ előtt immár évtizedek óta, valójában nem bírja népe egészének a bizalmát. A mindenkori helyzetnek megfelelően

befelé is lavíroz,

hogy ne fordítsa végleg maga ellen a békekötést elutasító szélsőségeseket. Az utóbbiak dühe és elkeseredése természetesen attól függően is enyhül vagy erősödik, hogy mennyire érzik közelinek vagy távolinak helyzetük jobbra fordulásának, illetve a független palesztin állam megszületésének a lehetőségét. Ez a lehetőség tavaly nyár végén már a megvalósulás közvetlen közelébe került. Csakhogy akkor - Camp Davidben - Arafat nem merte meglépni azt, amit az (akkor még) izraeli kormányfő, Barak igen: elfogadni egy, az adott összefüggéseken belül meglehetősen jó kompromisszumot, vállalva saját közvéleménye egy részének az ellenséges reakcióit, vagyis egy igazi, kőkemény megmérettetést. És innentől fogva alighanem megszűnt számára minden esély arra, hogy sikeresen képviselhesse a független Palesztina ügyét.

A béketárgyalások kudarca aztán a Barak-kormány kudarcát is meghozta, az agresszív palesztin akciózások pedig oda vezettek, hogy a békekötés kompromisszumaira lassan ráhangolódó izraeli közvélemény újra a bizalmatlanság irányába billent át, az a dolog pedig, amit most már csak a nyelvi abszurd keretein belül lehet békefolyamatnak nevezni, mint már annyiszor, megint a nullpontra zuhant vissza.

Amióta az autonómiafolyamat keretében a palesztin területek jelentős részében megszűnt a közvetlen izraeli katonai jelenlét, az ott élők felől nézve a függetlenség hiányát a napi tapasztalás szintjén az új izraeli települések folyamatos bővülése jelezte. Az Oslóban aláírt, a független palesztin állam folyamatos kialakítását célzó megállapodások, vagyis 1993 és 2000 között az 1967-es háború során izraeli megszállás alá került területeken, tehát Ciszjordániában és a Gázai övezetben 115 ezerről 200 ezerre nőtt a telepesek száma. És ehhez még azt a 180 ezer embert is hozzá kell adni, akik a szintén megszállt Kelet-Jeruzsálemben telepedtek le. Nem véletlen, hogy a palesztin terrorakcióknak a telepesek az első számú célpontjai, az utóbbiak viszont természetesen hallani sem akarnak arról, hogy leálljon a fejlődés új, szűkebb hazájukban. Változatlanul épülnek tehát az új lakások, annak ellenére, hogy a háborús helyzetben visszaesett irántuk a kereslet. Márpedig alighanem növelné az Intifada leállításának az esélyeit, ha a palesztinok legalább a települések bővítésének leállításában érzékelhetnék valamiféle békés megoldás lehetőségét. E nélkül viszont csak az elkeseredés,

a reménytelenség fokozódik,

és ez a szélsőségesek befolyását növeli, az ő minden tárgyalást kizáró érvelésük igazát látszik bizonyítani.

Mindez természetesen semmit sem módosít a tényen: Palesztina függetlenségének és az ehhez vezető tárgyalásoknak a Hamasz, a Hezbollah, a Fatah öngyilkos merénylői a legfőbb akadályai. Pontosabban szólva Arafatnak az a politikája, hogy mindenkori taktikai megfontolásai alapján hol szigorúbb, hol pedig engedékenyebb ezekkel a csoportokkal, lehetetlenné téve, hogy az izraeli kormány kiszámítható tárgyalópartnernek tekintse. E nélkül pedig nem alakulhat ki a kompromisszumoknak az a fokozatosan bővülő köre, amelyben előre lehetne lépni valamilyen megoldás felé. Márpedig - és erre sajnos politikai vezetőiknek kell rávezetniük a palesztinokat - addig nem változik semmi, amíg nem veszik tudomásul, hogy a "mindent vissza" maximális programja megvalósíthatatlan. A múlt péntekihez hasonló merényletek kitervelői, előkészítői és végrehajtói pedig nem tesznek mást, mint ennek az agyrémnek a nevében a ma talán még lehetséges előnyöket utalják át a holnapi irrealitások körébe.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.