rés a présen

„A barátom végül nem jött el”

Borbándi János pszichológus

  • rés a présen
  • 2021. március 17.

Lélek

„Családok, évtizedes baráti kapcsolatok hasadtak szét a társadalom által gerjesztett feszültségek mentén, ami korábban nem volt jellemző.”

rés a présen: Miről szól a Civil Csoport Hétvége?

Borbándi János: A Civil Csoport Hétvégét (CCH) 2012 óta rendezzük meg, minden évben egyszer. A rendezvény szakmai hátterét adó stáb tagjai csoport-pszichoterápiás módszerekben jártas szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek. Alapvető célunk, hogy elősegítsük a résztvevők társadalmi önismeretének gazdagítását. Minden évben olyan embereket várunk a rendezvényre, akik kíváncsiak arra, hogy milyen érzelmek, tudatos és tudattalan erők mentén vesznek részt az őket körülvevő kisebb-nagyobb közösségek, vagy akár a társadalom életében. Hogyan hatnak rájuk a csoportfolyamatok, illetve fordítva, az ő személyes világuk hogyan hat a csoportokra.

rap: A saját történeted hol találkozik a rendezvényével?

BJ: Az első rendezvény megszervezésére leginkább egyéni okunk volt: ezáltal próbáltuk megérteni az ekkorra már szűkebb köreinket is romboló társadalmi feszültségek működését. Például egy nagyon régi, közeli barátommal akkorra a korábban inkább csak egészséges vitákat gerjesztő politikai nézetkülönbségeink elkezdték rohamosan rombolni a személyes kapcsolatunkat. Képtelenek voltunk megérteni egymást, teljesen más nyelvet kezdtünk beszélni. Erősen foglalkoztatott a kérdés, hogy miközben sok szempontból hasonló közegből érkeztünk, alapvetően azonos emberi értékek mentén szerveztük az életünket, miért észleljük ennyire eltérően a bennünket körülvevő világot. Teljesen más „mozit” kezdtünk el nézni, és a két kép nyomokban sem egyezett. Az is érezhető volt, hogy ez nem feltétlenül belőlünk fakad, körülöttünk nagyon sokan számoltak be hasonló tapasztalatokról. Családok, évtizedes baráti kapcsolatok hasadtak szét a társadalom által gerjesztett feszültségek mentén, ami korábban nem volt jellemző. Ez az élmény vitt közel a CCH gondolatához, abban reménykedtem, hogy ha elkezdünk az élmények szintjén foglalkozni a társadalom és az egyén viszonyával, könnyebben megértjük egymást. A barátom végül nem jött el, nem is sikerült rendeznünk a sorainkat. Némi vigasz azonban, hogy az eddigi kilenc rendezvény során sokszor voltam tanúja, hogy egymást látszólag nagyon nem értő emberek felismerik egymásban a közös pontot, sőt magukra ismernek a másikban.

008-013_civil+momentum_1711

 
Fotó: Németh Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.