„Az attention-deficit/hyperactivity disorder (ADHD) – áll az ambulancia honlapján – a figyelem és/vagy az önszabályozás gyermekkor óta tartósan fennálló, más pszichiátriai vagy testi betegséggel, szerhasználattal nem magyarázható zavarát jelenti, amely az élet több területén is nehézségeket okoz.”
Míg kisgyermekkorban a nevelési tanácsadók ideális esetben megtalálják a figyelemzavarral küzdőket, akiknek állapota mögött ebben a korban még célzott fejlesztéssel, speciális tornával jól javítható idegrendszeri éretlenség áll, a felnőttkorra „ki nem nőtt” vagy fel nem ismert figyelemzavar – ami a lakosság 1–2 százalékát érinti – egy sor olyan járulékos tünetet okozhat, amely megnehezíti a mindennapi működést, szétzilálhatja az ADHD-s ember karrierjét, kapcsolatait, végső soron az egész életét. Pedig a felismert ADHD hatékonyan kezelhető.
Öndiagnózis
Az elmúlt hónapokban két érintettel, Mariann-nal és Mihállyal, valamint az ADHD ambulancia szakorvosaival, Szuromi Bálinttal és Pulay Attilával beszélgettünk.
Mariann-nal egy Facebook-csoportban ismerkedtem össze. Ott írt arról, hogy alkoholproblémái hogyan függenek össze a hiperaktivitásból fakadó mindennapos nehézségeivel. „Évek óta viccelődtem azzal – mesélte –, hogy biztosan ADHD-s vagyok. Az indított el arrafelé, hogy utánajárjak, hogy volt egy balesetem: elütöttek robogón. A baleset előtti időszakban mindennap megittam pár pohár rozét nyugtatónak, és minden hétvégén volt buli.
| ||
Utána hat hétig feküdtem, és akkor is az alkoholhoz nyúltam. Azután kezdtem el utánajárni a dolgoknak. Megint felmerült bennem az ADHD. Kitöltöttem a tesztet, és minden stimmelt. Onnantól világosodott meg az egész: hogy gyerekkoromban miért nem bírtak velem sem az általános iskolában, sem a szakközépben – a szakközépből ki is rúgtak. Egyszerűen nem kötött le semmi.”
Mihállyal egy budai sörözőben találkoztunk. Szuromi doktor ADD-s páciense (vagyis nála a figyelemzavar nem társul hiperaktivitással), ő ajánlotta beszélgetőpartnernek. „Teljesen más természetű problémáimmal foglalkozva egy idő után azt vettem észre, mintha nem lenne testem. Minta nem lenne fizikai aktivitásom.”
Gyerekkorában nem tudott megtanulni sem biciklizni, sem korcsolyázni, mígnem ötvenévesen egy gyerekkori emlék hatására kipróbálta a felnőtteknek való háromkerekű biciklit. Ez az élmény indította el, hogy kiderítse, mi áll fizikai gátoltsága hátterében. „Hajtottam, mint az őrült, rengeteg élményem volt vele kapcsolatban. Ezt elmeséltem egy gyógypedagógusnak, ő meg bólogatott: vannak reflexek, amelyeknek ki kellene oltódniuk, mert ha nem, gátolják a mozgást egy életen át.
Elmentem egy tornára, nálam működött, bár tízéves korban kellene ezt végigcsinálni. Három hónapja csináltam a gyakorlatokat, amikor egy barátom megtanított biciklizni. Az 53. születésnapomon. Aztán elolvastam Máté Gábor Szétszórt elmék című könyvét, és találtam leírásokat magamról. Így kötöttem ki Szuromi doktornál.”
Mind Mihály, mind Mariann öndiagnózis útján jutott el arra, hogy utánajárjon, nem az ADHD áll-e mindennapi gondjainak hátterében. Akárcsak a páciensek többsége. „Keresgélnek az interneten – mondta Szuromi Bálint –, és elég szakszerűen vetik fel a kérdést. Úgyhogy mi itt valószínűleg egy szelektált embercsoportot vizsgálunk. Olyanokat, akik foglalkoznak magukkal, felismerik a problémát, és eljönnek hozzánk. Ez az ADHD-soknak egy jobb perspektívájú csoportja.”
De mely tünetek utalnak ADHD-ra? Szuromi Bálint két nagy tünetcsoportot említett, a figyelemzavarral járó szervezési, tervezési, priorizálási gondokat, és a hiperaktivitásnak az indulati-érzelmi kontroll gyengeségéhez kapcsolódó tüneteit. „Jellegzetes, hogy stimuláló környezet nélkül kimondott feszültség vesz rajtuk erőt.”
A szakember szerint mindez elsősorban a családi életben jelentkezhet, „például az indulatkezelés nehézsége miatt gyakoribbak a veszekedések, szakítások. Vagy a teljesítményproblémák miatt: a férj állandóan elkallódik, kirúgják, nem talál állást; sokkal gyakoribbak a közlekedési kihágások, balesetek is. A bűnözés is gyakori azoknál, akiknek van antiszociális vonásuk. De az ADHD-sok között statisztikailag több az antiszociális.”
Szerhasználat
„Az is előfordulhat – tette hozzá Pulay Attila –, hogy az egyenetlen, meggondolatlan döntésekből eredő hibák miatt ők azok, akik elviszik a balhét. Ők buknak le, ők nem tudják kontrollálni a viselkedésüket, eltüntetni a nyomokat. Mindig kérdés, hogy azok ülnek-e a börtönben, akik hajlamosak a bűnözésre, vagy azok, akik lebuknak közülük. Aztán a szerhasználat is gyakoribb.”
Sem Mihály, sem Mariann nem ült soha börtönben, de a szerhasználat mindkettejük életében gondot okozott. Nemcsak Mariann-nak, Mihálynak is voltak alkoholproblémái. Megjárta az alkoholbetegek számára fenntartott ellátóhelyeket, keményen dolgozott a felépülésén.
| ||
„Negyvennégy éves koromig tartott.Többször elhatároztam, hogy leszokom. Úgy voltam, mint Mark Twain a dohányzással. Pedig végső soron nagyon egyszerű: az emberi méltóság. Az a piás, akinek elismerik, hogy szenved, és ez nem az ő hitványságából fakad, fel fog hagyni a piálással. A rögeszmém, hogy ez egy csomó problémán segítene. Egyszerűen a tiszteletet kell megadni egymásnak. Elismerni, hogy a másik tényleg szenved valamitől, és ha szenved, akkor azt tiszteletben tartani.”
Mariann nemcsak az alkohollal, de illegális stimulánsokkal is próbálkozott, amíg meg nem találta a neki való gyógyszeres terápiát. „Tizennyolc éves koromban rávágtam a szüleimre az ajtót. Beköltöztem a Metró Klub épületébe, és onnantól kezdve másfél évig szpídeztem: csak a stimuláns hat nekem. Próbálkoztak antidepresszánssal is, de semmit nem hatott, kidobtam a kukába. A baleset után kerültem be az ambulanciára, és ott javasolták az ADHD-val összefüggő gyógyszeres kezelést.”
Mindkét szakértő megerősíti, hogy a gyógyszerrel kezelt ADHD-soknál nemcsak a közúti balesetek ritkábbak, de csekélyebb mértékű a szerhasználat is. „Amikor van ez a belső pörgés – magyarázta Mihály –, az ADHD-snak dunsztja sincs, milyen az egészséges állapot. Van a piának és a gyógyszernek bizonyos párhuzamossága. Csak míg a pia hatása alatt az ember elfeledkezik a pörgéséről, a gyógyszer hatása alatt lehetőséget kap, hogy kezelje. A pia passzívvá tesz, a gyógyszerrel autonóm maradok. Megmarad a pörgés, csak irányíthatóvá válik.”
Ám még mielőtt megörülnénk, hogy végre egy csodaszer, ami kiváltja az alkoholt, a szakemberek figyelmeztetnek, hogy a szorongás vagy például a szkizofrénia is kiválthat figyelemzavarral járó tüneteket. Annál pedig, aki nem ADHD-s, hanem más természetű problémái vannak, a gyógyszer csak súlyosbítja az alapállapotot. A gyógyszeres kezelés megkezdése előtt egy sor teszt elvégzésével tisztázniuk kell tehát, hogy valóban ADHD-val van-e dolguk. És a gyógyszer önmagában nem elég. A kezelést célzott terápiával és esetenként pszichoterápiával is érdemes kiegészíteni.
„Két beavatkozási pont van – ismertette Szuromi Bálint –, az egyik az ADHD-ra vonatkozik. Erre van kidolgozott protokoll, készségfejlesztő tréning, ahol meg lehet tanítani, mi az, hogy naptár, feladatlista. Még ennyi év után is megdöbbenek, hogy egyetemet végzett, vállalkozást működtető embereknek ez segítséget jelent, de így van. És az általános pszichoterápiának is van szerepe, mert amíg a felnőttkorig eljutnak, addigra annyi kudarcon, rossz élményen esnek át, és olyan gyakori náluk a szorongás, a depresszió, hogy ezeket az ADHD-tól függetlenül is kezelni kell.”
„A családban folyamatosan diszfunkciós voltam – mesélte Mihály –, mindennap elhagytam valamit, az iskolában folyton az volt rám a panasz, hogy nem maradok meg a fenekemen. És hát az iskolai teljesítményt az ADD elszúrja. Állandóan azt mondták rám a tanárok, hogy nagyon tehetséges, nagyon okos gyerek. A teljesítményem meg… semmi kiugró. Később ez számos nehézséggel járt.”
Mindkét riportalanyunk arról számolt be, hogy a kezelés megkezdése óriási változást hozott az életében.
| ||
„Elkezdtem csomó mindent megtanulni – mondta Mihály –, megszervezni az életemet, ami korábban nem ment. Addig a feleségem szervezett mindent. De tudja, mi az érdekes? Amikor elkezdtem összeszedni magam, arra lettem figyelmes, hogy a feleségem hajlamosabb lesz szétesni. Ha egy hosszú kapcsolatban kialakult egy egyensúly, akkor mintha lenne egy közös szükséglet bizonyos fokú szétszórtságra.
Ugyanez igaz a szülő-gyerek viszonyokra is. Szóval a családokkal kell foglalkozni, nem az ADHD-s gyerekkel, mert a család kitermeli magából a káoszt, ha megszokta. Ha a gyerek elkezd szervezett lenni, a család visszarángatja, mert félő, hogy borul az egyensúly.”
A családi háttér fontosságát a szakértők is kiemelik. Mert bár a kutatások szerint az ADHD genetikailag meghatározott zavar, a környezeti tényezők erősíthetik vagy tompíthatják a hajlamot. Ráadásul a probléma természetéből adódóan sokszor inkább erősítik, mint tompítják:
„Egy ADHD-s genetikájú gyereket sokkal nehezebb nevelni – mutatott rá Szuromi Bálint –, tehát őket többször verik, lehülyézik, rájuk szólnak. Nagy részüket ADHD-s szülők nevelik, akik elhanyagolják őket vagy indulatosabbak.” „Tovább bonyolítja a helyzetet – egészítette ki Pulay Attila –, hogy bár a traumák stresszfaktorként szinte az összes pszichiátriai zavar, így az ADHD kialakulásában is szerepet játszhatnak, önmagában a bántalmazás, különösen a gyermekkorban visszatérő érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás hatására is megjelenhetnek hasonló tünetek, de ezt meg kell különböztetnünk az ADHD-tól.”
Bántalmazás
Mariann bántalmazó családban nőtt fel, és maga is hajlik rá, hogy saját temperamentumát jelölje meg felelősként környezete agresszív reakcióiért. „Nevelőapám volt, és állandóan vert. Anyám próbált közénk állni, de nem tudott. Gyerekkoromban mindig azt kaptam, hogy én hozom ki az emberekből, hogy megverjenek, és emiatt mindig dühös voltam a világra. Később majdnem minden pasim megvert. És akkor rájöttem, hogy ebben van valami, mert mindig elmegyek a falig.”
Mihály közvetlen családjában nem volt bántalmazás, de a szülei, akik súlyos, kibeszéletlen történelmi traumákat cipeltek, kisgyerek korában elhanyagolták, vagy legalábbis nem voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy értsék, mire lenne szüksége. „Szegény anyám berakott a rácsos ágyba, ott tartott. Nagyon haragudtam rá később, amikor megtudtam, hogy ez mivel jár, mert felcseréltem az okot az okozattal.
Nem fogtam fel, hogy ez azért van, mert különben leverek mindent, meg lefejelem az ajtófélfát. Tehát az én védelmemben csinálta.” Mihálynak meggyőződése, hogy a transzgenerációs traumák is szerepet játszottak abban, hogy ADD-s lett. „A traumának óriási szerepe van mindenben. A traumatizált anyák nagyobb valószínűséggel szülnek ADHD-s gyerekeket. Hogy nő fel egy gyerek, ha az anyja évekig úgy élt, hogy kimegyek az utcára, és agyoncsapnak? És valaki mindig így élt nálunk. Szóval az anyákra nagyon kéne vigyázni. Eleve a kislányokra. Másképp nem tudnak jó anyák lenni, és én ezt az egyik legfontosabb társadalmi problémának tartom.”
Csakhogy a traumáinkról nem mi döntünk. Arról viszont jó esetben igen, hogy felnőttkorunkban milyen életet választunk magunknak. „Az ember azt az életet válassza – mondta Pulay Attila –, azokat a munkákat, feladatokat, amikre képességei vannak. ADHD-val ne legyen könyvelő. Ne vágja maga alatt a fát, mert sokszor ez különbözteti meg azokat, akiknek ADHD-szerű tüneteik vannak, de boldogan élnek, azoktól, akiknek ADHD-juk van.”
A diszfunkció nemcsak a tüneteken múlik, hanem egyéb környezeti tényezőkön is – tette hozzá Szuromi Bálint. „Például, hogy mennyire támogató a közeg, mennyi feladatot kell ellátni az adott tünetszámmal. És hogy az embernek milyen egyéb személyiségvonásai vannak, hogyan bírja a kudarcot, a stresszt. Az egészből áll össze, mennyi kárt okoz a betegség.”
