A nógrádi dombok között kanyargó útról már messziről világít. Zalaszántón, az Emberi Jogok Parkjában, és a nógrádi Taron, a Kőrösi Csoma Emlékparkban szintén áll egy hasonló építmény, szeptember óta Budapestről egyórányira találjuk az ország harmadik sztúpáját. A buddhizmus három nagy irányzatából a főleg Tibetben, Bhutánban, Nepálban fennmaradt Gyémánt Út legjelentősebb centruma a nyugati világban Budapesten, legjelentősebb vallási építménye Becskén áll, ahol az idősek szerint a Galga-patak völgyében egyszer csak véget ér az Alföld és kezdődik Mikszáth Görbeországa. A néhány száz lakosú falu utoljára a középkorban, egy Benedek-rendi apátság révén volt vallási centrum. Ma a dombok közé ékelt, 30 hektáron elterülő elvonulási központ az ország egyik legnagyobb szakrális célú ingatlanhasznosítási projektje. A közösség jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal, a polgármester asszony örül, hogy az idegenforgalom révén a falu élete felpezsdül. Úgy tűnik, a helyiek is jól megvannak a tíz éve itt táborozó buddhistákkal. "Az elején elterjedt a faluban, hogy a buddhisták megeszik a macskákat. Ma már senki sem zárja az állatokat" - jellemzi a kapcsolatok fejlődését egy betoppanó zarándok. A település szombat délelőtt zsong a buddhistáktól, az avatási ceremóniával heteken át tartó tanítás és beavatási szertartások elkezdődtek.
A falu szélén álló parkolóból az erdő felé családok, baráti társaságok hátizsákkal, gyalogosan cipekednek. A magyarok mellett szlovák, cseh, lengyel rendszámú buszok állnak, az úton német, angol, holland és francia szót is hallani.
Szabvány szerint
Lányok dizájnolt gumicsizmákban talpalnak, a fiatal párok által cipelt gyerekek szélfútta arca pont olyan piros, mint a tibeti kiskorúaké a National Geographicban. Mindenki mosolyog, üdvözlik az ismeretlent is, olyan a hangulat, mint az ozorai fesztiválon, csak anyag és zene nélkül. Idősebb pár bőrkabátban, egymás kezét fogva kicsit tétován álldogál. "Mi még nem vagyunk benne nagyon, de sok mindennel egyetértünk, amit a láma mond." Az irányzatban a tanító jelentősége, a személyes tapasztalatátadás kiemelkedően fontos. Itt van velünk Serab Gyalcen rinpocse, Nepálban és Európában is köztiszteletnek örvendő tanító, akiről sok egyéb mellett tudható, hogy csak az együttérzés áramához kapcsolódó mantrából már bő egymilliárdot mondott el. De itt tanít esténként a valószínűleg leghíresebb nyugati láma, a hazánkban húsz éve visszajáró vendégnek számító Ole Nydahl (a vele folytatott beszélgetésről lásd keretes írásunkat), a Magyarországi Gyémánt Út Buddhista Egyház alapítója, aki magyar barátainak időről időre egy tradicionális helyi lámával kedveskedik. Együttes fellépésük olyan az út hazai követőinek, mintha annak idején a Depeche Mode és a Bonanza egyszerre lépett volna fel. Az irányzat nem látványosan, de fokozatosan növekvő hazai közösségét jelenleg öt-hatezer ember alkotja. A gyarapodás annak is köszönhető, hogy a Gyémánt Úton a kor igényeinek megfelelően nem kell rémesen hosszú és bonyodalmas eljárásokon átmenni, gyakorlatiasra szabott stílusa pedig segít a mindennapi életben való eligazodásban.
Jobbra fenn a csillogó tetejű sztúpa vár, de mi a tömeggel a tájban egy völggyel beljebb sodródunk, ahol valóságos kisvárost találunk. Körben sátorerdő, előtte meditálók, a közösségi ponyvaház és kantin telt házzal üzemel. Egy srác egyenesen Mexikóból jött, német ismerőse azt mondja, ilyen szintű képzést ritkán lehet Európában elcsípni, természetes, hogy a Pozsonyból érkezett szlovák párnak ez a legközelebbi "megfelelő" sztúpa. A buddhizmus közismerten nem térítő vallás és apolitikus; kíváncsiak vagyunk, hogy a kritikai gondolkodásra fogékony, Nyugatról származó követők belekevernek-e valami markáns társadalomszemléletet. "A vadkapitalizmust például a buddhisták sem szeretik. Gazdaságban a hosszú távú gondolkodást részesítjük előnyben, amely figyelembe veszi a természeti erőforrások végességét és a társadalom igényeit. Nyugaton létezik az ISO rendszerhez hasonlóan szigorú buddhista kapitalista szabvány is, amelyet a felelősen működő cégek kaphatnak meg" - mondja egy osztrák fiatalember, aki invitál, hogy a délutáni beavatási szertartás előtt még menjünk fel a hegyre, töltődni. "Már az is komoly pozitív változást idézhet elő bennünk, ha csak megpillantunk egy sztúpát" - biztat a kézhez kapott ismertető is.
A Csiga-hegyre mutatott
Egy sztúpa megépítése mindig óriási munka, rengeteg előkészületet igényel, a becskei történet is majd két éve kezdődött Hamburgban. A város vezetése az utolsó pillanatban visszavonta a közterületre vonatkozó építési engedélyt, arra hivatkozva, hogy ez precedenst teremthet. A városatyák valószínűleg elsősorban a muszlim közösség ambícióitól és az evvel járó konfliktusoktól tartottak. Így hullott egy már félig kész sztúpa a magyar közösség ölébe, amikor a kivitelezés még el sem kezdődött. A munka dandárját, a belső kamrákat kitöltő kegytárgyak "feltöltését", a szükséges dolgok - szobrok, Buddha-formák, virágok, mantratekercsek és egyéb, vallásilag értékes tárgyak - elkészítését, kiválasztását és beszentelését a rinpocse részben Hamburgban, részben otthonában, a nepáli hegyek között előre elvégzi. "Erre egyszer csak jött egy sms, hogy mi történt Hamburgban, és hogy vegyük át az építkezést. Megdöbbentünk, és nagyon örültünk. Ez óriási lehetőség" - mesélte Porkoláb Péter veszprémi tanár, koordinátor. Az öröm mellé rögtön aggodalom társult: senki sem tudta, hogyan kell a bonyolult struktúrájú és formájú sztúpát felhúzni. Szerencsére Németországból nemsokára sztúpazsaluzásban jártas szakmunkások is érkeztek, az emberek pedig özönlöttek segíteni, mert már az építés folyamata is kivételesen sok jó energiát ad a résztvevőknek. "El kellett zavarni a markolót, hogy az ország különböző részéről érkezők lapáttal mind hozzáférjenek a földhöz. Aztán a lapátért is sorba álltak."
A sztúpát természetesen nehéz megközelíteni, és ez így van jól. A pontos helyszín kiválasztásához a rinpocse állítólag elvonult, elmélyülten és hosszan meditált, majd felkelt, és megnézte, honnan látszik a dolog legjobban az útról, és határozott mozdulattal a Csiga-hegy tetejére mutatott. Így a sztúpa idegenforgalmi objektum lett, sok erre autózó szakítja meg az útját, hogy szemügyre vegye. A kaptató tetején, a tisztáson, maguk elé kiterített alkalmatosságokon többen a leborulás (felállás-leborulás-felállás stb. akár órákon át!) embert próbáló gyakorlatát végzik, egy hálózsákjába burkolózva meditáló férfi az erős szélben szinte felemelkedik. A tudatunk és a világegyetem öt részét megtestesítő forma körül az óramutató járásának megfelelően sétálunk körbe, amiről Buddha megjegyezte, hogy nem csupán fejlődésünket segíti, de a bőrnek is használ. A vastag falak mögött található kegytárgyakat a rinpocse szerint nem kell őrizni, egy hívő ehhez annyit fűz hozzá, hogy nyilván még nem hallott arról, hogy nálunk a síneket is megpróbálják felszedni. Sok kis színes zászlót rángat a szél, fölöttünk, a domboldalban több tucat tökéletes lótuszülést látni. Furcsa látvány, ahogy ennyi európai fényes nappal egy más kontinensen született vallást gyakorol, gyarmati múltat nyögő világunkban ennek szinte mindig az ellenkezőjét tapasztaljuk. Amikor a béke már szinte mindent eltölt, meglepetésünkre Tomcat leghűségesebb hadapródjával találjuk szembe magunkat, aki arcán az összes élőlény iránt érzett mély együttérzéssel és szeretettel sétál föl és alá. Ezen úgy meglepődünk, hogy a rinpocse által celebrált háromórás beavatási szertartásra egyáltalán nem tudunk koncentrálni, ami kész szerencse, mert arról kívülállónak amúgy sem szabad semmit kiszivárogtatnia.
Ole Nydahl a Narancsnak
Egyike azon kevés nyugatiaknak, akik a tibeti buddhista hagyomány teljes jogú lámái. Feleségével 1969-ben lesz tanítványa egy híres jóginak, aki megkéri őket, hogy hozzák el a fáradt és rosszkedvű Nyugat számára a buddhizmust. Azóta megállás nélkül utazik, tanít, több száz meditációs központot hozott létre, ebből több tucatot nálunk. A fehér hajú svéd az utcai plakáton leginkább tévés prédikátorra, az életben a M.A.S.H. sorozat valamelyik szereplőjére hasonlít, az interjúra legalábbis militarynadrágban, sapkában, ejtőernyőspólóban érkezik. Üdvözlésképpen homlokát többször a tudósító homlokához nyomja. A láma ejtőernyőzik, motorozik, és autójával is gyorsan hajt. "Evvel semmi baj, amíg az ember a saját ritmusában csinálja, addig tud koncentrálni." A buddhista tanító ezenfelül nem minden esetben veti el az erőszakot. "Ha magadat, családod, országod szabadságát véded, az erőszak helyenként igazolható lehet. Igen, lelőném azt, aki a feleségem életére tör, ha biztosan nincs más választásom. De azért nem élvezném" - mondja derűsen mosolyogva. Ole Nydahl szerint a fogyasztói társadalom és a buddhizmus is összeegyeztethető, amíg mások hasznára próbálunk lenni. "Nem antimaterialisták vagyunk, a fejlődés jó. De csak annyit vegyél, amennyire szükséged van, és ossz meg mindent másokkal." Antropológiai optimistaként úgy hiszi, hogy aki saját gazdagsága után lohol, talán majd felnő. Ismer cégvezetőket, sőt egy (dán) politikust is, aki gyakorló buddhista. Szerinte Magyarország sem fog eltűnni a materializmus mocsarában, ahhoz tapasztalata szerint túl jó arcok vagyunk. Európában az egyik legsúlyosabb problémának azt tartja, ahogy a Nyugat régi demokráciái elvtelen engedményeket tesznek a területükön otthonra talált iszlám számára. "Eladjuk asszonyaink szabadságát és a sajátunkat, amikor hagyjuk, hogy barbár törvények, szabályok érvényesüljenek. Amelyik vallás parancsai ütköznek az alkotmányainkkal, a demokrácia és a nemek egyenjogúsága ellen vannak, ott nincs miről egyezkedni." A fehér láma speciel Törökországról sem gondolja, hogy az unióba való. Láma Olénak nemrég jelent meg könyve magyarul is a szerelemről. Lapunk kérdésére, hogy miként viszonyul a buddhizmus a melegek kapcsolatához, úgy válaszolt, hogy az természetes és lehet szép, bár szerinte ilyenkor előző életükben feltehetően férfiként és nőként egymásba szerelmes emberek találkoztak újra. A láma búcsúzáskor avval biztat, hogy a változás lehetősége mindenki számára adott, hiszen mindannyiunkban van Buddha-természet. Beleértve Pol-Potot és Khomeinit is.
