Magyar Narancs: 2009-ben második helyezést értél el az Intel ISEF versenyen Amerikában, előtte harmadik lettél. A világ ötvenhat országából több mint ezerötszáz pályázó közül választottak ki. Tizennyolc évesen az EU Fiatal Tudósok Versenyén az első díj lett a tiéd.
Spohn Márton: Először egy növénybiológiai projekttel neveztem. A gimiben az ajakosvirágúakat vizsgáltam; ha tisztában lennénk önvédelmi mechanizmusuk működésével, akár vegyszerek nélkül védekezhetnénk a kártevők ellen. Egy év múlva az itt felfedezett hatóanyagokkal dolgoztam tovább, ezek a növények bizonyos rák- és keringési betegségek elleni védekezésben, gyógyításban is használhatók.
MN: Hogy jött a szikra, hogy pont ezeket a növényeket vizsgáld?
SM: Véletlenül. A középiskolai gyakorlaton egy lány leejtett valamilyen, jellegzetes szagú vegyi anyagot. Később egy táborban növénygyűjtéskor hirtelen ugyanez a szag csapta meg az orromat. Kíváncsi voltam, hogy miért ezt az anyagot termelik az ajakosvirágú növények, ha védekeznek. Nem találtam erre vonatkozó kutatási eredményeket, így elkezdtem utánajárni. Az ELTE Kémiai Tanszékére és a Mezőgazdasági Biotechnikai Kutatóközpontba is beengedtek. Közben olvastam pár szakcikket ezeknek a növényeknek a gyógyászati hatásáról, így ezen a nyomon is elindultam. Azt kerestem, hogy pontosan melyik gének által termelt hatóanyagok felelősek a gyógyhatásért. Mivel e növények génfeltérképezése még kezdetleges, nehéz megtalálni őket. De párat már sikerült azonosítanom.
MN: A felfedezésed lehet a rák gyógyszere?
SM: Nincs olyan, hogy "a" rák gyógyszere. Daganat minden sejttípusból kialakulhat, az emberi szervezetben több tízezer fajta van. A hatóanyagnak be kell avatkoznia az osztódásba, esetleg más anyagokkal együtt. Az ajakosvirágúak hatóanyagai eszközként szolgálhatnak. A jövő az egyénre szabott gyógyászaté, amihez fel kellene térképezni a beteg genetikai állományát.
MN: Miért épp biológiával kezdtél foglalkozni?
SM: Magam találtam rá, egyszerűen azért, mert összetett és ezért rettentően izgalmas tudomány. Általános iskolában a tanárom sokadik visszakérdezésemre is állította, hogy az idegsejtek nem tudnak osztódni - aztán az egyetemen kiderült, hogy bizonyos körülmények közt mégis. A biológia tanítását ma is álságos, negyven éve elavult egyszerűsítések kövezik ki, úgy látszik, a követelményrendszerek kidolgozói azt gondolják, a tárgy túl bonyolult a gyereknek, és összefüggések helyett lexikális ismereteket tanítanak. Kiprovokálják az emberből, hogy jobban a dolgok mélyére ásson.
MN: Magányos kutató vagy?
SM: Ha dolgozom egy projekten, mindent beleadok: egyetemi tanulmányaim mellett egy fejlődésgenetikai csapatban is részt veszek. Meggyőződésem, hogy a tudomány csapatsport, ahol a teljesítményt a legkisebb publikálható egységben mérik. Ha valaki talál valamit, nagyon fontos, hogy közzétegye, mert a tudomány demokratizálása csak így lehetséges. Ne a legnagyobb tekintélyűnek legyen igaza, hanem mindenkinek, akinek ellenőrizhetők az eredményei. Életmentő találmányokkal különben sem lehet játszani, titokban tartani. Más kutatócsoportoknak is lehetőséget kell adni az adott hatóanyag továbbfejlesztésére. Viszont ha fel akarnánk oldani a gyógyszerek, genetikai információk szabadalmi védettségét, brutális állami forrást kellene a kutatásba átcsoportosítani, amit nem biztos, hogy a leghatékonyabban tudnának elosztani. De az államnak vannak más eszközei is. Az, hogy rólam neveztek el egy kisbolygót, csak egy oklevél, mégis jó példa arra, hogyan lehet a tudomány presztízsét minimális költséggel növelni.
MN: A Göttingeni Egyetem hallgatója vagy, többször is említetted, hogy ezzel valóra vált az álmod. Most viszont a XVIII. kerületben, az LMP színeiben indulsz az önkormányzati választásokon.
SM: Göttingen kisváros egy fantasztikus egyetemmel. Az ottaniaknak Berlin jelenti a nyüzsgést, nekem azonban Budapest. Göttingenben három évet éltem, a XVIII. kerületben tizennyolcat.
MN: De miért akarsz politikus lenni?
SM: A tavalyi uniós választásokon szavazhattam először. Németországban akartam, mert ott európai viszonylatban többet ért a szavazatom. Az ottani egyetemeken mindenhol van diákparlament, és a politikai pártok egyetemi/ifjúsági szervezeteinek a jelöltjeire lehet szavazni. Ott a politikamentességet betarthatatlan álszenteskedésnek tartják, a konfliktusokat bevállaló, gondolkodó társadalom kialakítása a cél, s ez megjelenik az oktatásban is. Látva a demokratikus szervezés értékteremtő erejét mind az egyetemen, mind a kutatásban, az országgyűlési választásokon többet akartam tenni, mint csak behúzni egy ikszet. Az LMP-ben a felelős részvételre nevelő szándékot láttam, és érdeklődtem, lehetnék-e a szavazóköröm szavazatszámláló bizottságának tagja. Igent mondtak.
MN: Nem mondták, hogy fiatal vagy még ehhez?
SM: Nem okozott gondot. A helyi szervezetben rajtam kívül nagyrészt harminc fölöttiek vannak. Nagy igény lenne a fiatalokra is, de egy peremkerületben nehéz minket behálózni. Úgy érzem, friss gondolataim vannak, amiket az LMP-nél kamatoztatni tudok, így lettem a képviselőjelöltjük. A kopogtatócédulákat személyesen gyűjtöttem össze. Nincsenek rossz tapasztalataim, rengeteg szavazómmal találkoztam, és még az idősebbektől is csak bátorítást kaptam.
MN: Milyen ötleteid vannak jelöltként?
SM: Részt vettem a budapesti közlekedésfejlesztési program megalkotásában. Szívügyem az alvóvárosok "felébresztése", melynek kulcsa, hogy a peremkerületekből be lehessen jutni a belvárosba és viszont. A kerületi program írásakor ezt a kitörési pontot képviseltem. Egyébként az ilyen problémák megoldására a biológia remek hálózatszemléletet ad, de vannak személyes tapasztalataim is. Ha a barátaimmal szórakozni akarunk, be kell utazni a belvárosba, itt még egy mozi vagy egy rendes kocsma sincs.
MN: Szerepeltél a tavalyi budapesti melegfesztivál reklámfilmjében, rendszeres résztvevője vagy a felvonulásoknak. Politikusként harcolni fogsz a melegek jogaiért?
SM: Nincs melegpolitikám, egyszerűen meleg vagyok. A melegek egyenjogúságának törvényi keretei Magyarországon adottak. A következő lépés, hogy a melegek értékkel töltsék fel a kezükbe adott intézményeket - például a bejegyzett élettársi kapcsolatot -, és így társadalmi elismertséget harcoljanak ki. De ehhez a társadalom befogadó készségét is gyúrni kell. Álságos dolog a melegek provokatív magatartásáról beszélni, egy befogadó társadalom nem attól lesz befogadó, hogy mindent feltétel nélkül szeret, hanem attól, hogy belátja, vannak olyan dolgok, amiket nem szeret, de az nem okoz fizikai fájdalmat neki, a közösség sokszínűsége érdekében pedig képes a meglétét lenyelni. Kiváló "nevelő" példa erre a felvonulás.
MN: Ha megválasztanak, mi lesz a németországi tanulmányaiddal? Fontosabb a politika?
SM: A diplomamunkám van még hátra, itt csak apró átütemezések lehetnek. Ha megválasztanak, akkor halasztok négy évet. Szeretnék mester-, majd doktori képzésre menni, ez a feltétele, hogy kutathassak. De már régebben is megfogalmazódott bennem, hogy mesterképzés előtt kipróbáljam magam a "való világban".
MN: Növénybiológiai kutatásaidat folytatod?
SM: Nyitva maradt egy projekt ígéretes részeredményekkel. Szeretném folytatni, de ahhoz találni kellene egy labort, ami befogadja, és egy csapatot, amely fantáziát lát benne. Ez alapvetően a hazai tudományszervezés felelőssége. A Magyar Tudományos Akadémiával az a baj, hogy olyan, mint egy közösségi portál, barát ajánl barátot. Az Akadémia feladata az észosztás helyett az ész összegyűjtése lenne: ki kellene jelölniük bizonyos tudományterületeket, ezekre kellene komplex terveket kidolgozni, nem pedig mindenfélét kutatni, egyes tagok érdeklődése szerint. Magyarország a világ élvonalához tartozhatna, de ehhez határozott elképzelések kellenek. Egy ilyen felfogásban dolgozó csapatnak örömmel vagyok tagja, legyen szó kutatásról vagy politikáról.
