Atlantiszi angyalrituálét tartott egy szekta a polgárőrök gyerektáborában, amit a Belügyminisztérium támogatott

  • narancs.hu
  • 2018. október 26.

Lélek

Az elsüllyedt világ.

Augusztusban tartotta az Országos Polgárőr Szövetség ifjúsági táborát Zala megyében, a Belügyminisztérium támogatásával. A Magyar Idők nevű kormánylap és a 24.hu számolt be arról, hogy a tábor után több szülő panasszal élt, mert szülői engedély nélkül tartott a táborban „szertartást” egy szekta, amely nemcsak emberek és angyalok együttélését, hanem Atlantisz létezését is hirdeti. A szekta angyalszeánszain kézrátételes gyógyítást is alkalmaznak.

A tábor elvileg gimnazista korú gyerekeknek adna ízelítőt abból, mit csinál egy polgárőr, hogy aztán nagykorúként gyorsan, már szinte kész polgárőrként állhassanak munkába.

false

 

Fotó: Keresztény Esszénus Egyház Facebook-oldala

Az esetre némiképp magyarázatot ad, hogy a polgárőrök alelnöke, Horváth Róbert vezeti ezt a szektát, vagyis a Keresztény Esszénus Egyházat.

A 24.hu azt írja, hogy a reklamáló levelek a Belügyminisztériumhoz is eljutottak, az Országos Polgárőr Szövetség belső vitát indított az ügyben, és megszavaztatta a szülőket arról, hogyan vélekednek a tábori „istentiszteletekről” – ők így nevezik az atlantiszi angyalok kézrátételes gyógyítását, bár abban kételkedünk, hogy a szülőknek ez jut eszébe az istentisztelet elnevezésről.

Mindenesetre a portálnak azt mondta Horváth Róbert, hogy valóban megtartották a szóban forgó „istentiszteletet”, de a szülők ebbe beleegyeztek, további kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”