Három személy van, aki a Big Brother-házban tartózkodókhoz bemehet, amikor csak szükségét érzi. Híreket egyikük sem hoz-visz, nem adnak tanácsokat - mégis ezer szállal kötődnek ahhoz, ami benn történik. Egyikük maga a Big Brother, az ő kilétét mindvégig titkosítja a Tv 2. A másik kettő szakmai háttérember, egyikük pszichológus, interjúalanyunk pedig pszichiáter.
Piczkó Katalin: Először arra, hogy segítsek a szereplők kiválasztását célzó kérdőív összeállításában. A kérdéssort a hollandok hozták, én csak kiegészítettem. Illetve volt néhány olyan kérdés, amelynek kétségbe vontam a fontosságát. Például, hogy megtudjuk, ki milyen sűrűn maszturbál.
MN: Meg tudta győzni a véleményéről a hollandokat?
PK: Nem. Pedig merőben felesleges, tudniillik egy nemleges válaszból semmire sem következtethetek, hiszen nem tudom ellenőrizni, hogy igaz-e. Hozzá is tettünk az eredeti kérdésekhez például nyitott mondatokat - "én azt gondolom a férfiakról, hogy..." -, illetve rákérdeztünk az autóvezetési - közvetve az életvezetési - stílusra, amiből kiderülhet, mennyire kockázatvállaló, illetve mennyire szabálykövető az illető.
MN: Olyan ember kellett, aki gyakran átlépi a tabukat?
PK: Nem ez volt a fő kiválasztási szempont. Legalább ilyen fontos volt, hogy mennyire kreatív, menynyire vállalja saját magát. Az egyik helyzetgyakorlatban például egy peep-show vetkőző táncosnőjét kellett alakítani. De nem az volt a kiválasztás szempontja, hogy levetkőzik-e, hanem hogy mennyire frappánsan és a személyiségével koherens módon oldja meg ezt a helyzetet, akár úgy is, hogy nemet mond. De fontos volt az is, hogy mennyire egészséges az illető - lelki és orvosi szempontból. Bizonyos betegségekre konkrétan rá is kérdeztek, tudni akarták például, járt-e az illető rendszeres pszichiátriai kezelésre. Volt, aki ráírta a jelentkezési lapjára, hogy AIDS-es, ő eleve nem kerülhetett be. Ez persze diszkriminatív döntés volt, de a műsornak saját válogatási szempontjai vannak.
MN: A homoszexualitás is kizáró ok volt?
PK: A kérdőívek alapján 400 embert hívtak be a további válogatásra, amelynek része volt egy alapos pszichológiai vizsgálat is. Közülük ötvenet választottunk ki. Ebben a csoportban voltak homoszexuálisok is. Végül az első tizenkettőbe nem került egyikük sem, és ebben részben a hollandok, részben tévés szempontok döntöttek, például, hogy az illető mutat-e a kamera előtt. Amikor felállítottuk a magunk sorrendjét, kiderült, hogy nekünk más szempontjaink voltak, mint a tévéseknek. Mi olyan embereket választottunk ki, akik minden dimenzióban teljesen egészségesek, jól tűrik a konfliktusokat, és az átlaghoz jobban közelítő a személyiségük. A tévések bizonyos típusokat kerestek - Renátóra részben a latinos nyersesége, Itire a mackós alkata, Évire a tabukat nyíltan áthágó és önmagát felvállaló magatartása miatt esett a választás. Azok, akiket valamilyen pszichológiai szempont alapján alkalmatlannak tartottunk, természetesen nem kerülhettek be.
MN: Ha a Big Brother-játék során történik valami jóvátehetetlen, ön hibáztatható-e - mondván, nem tudta kiszűrni a problémás viselkedésű szereplőket -, vagy a tévéseké a felelősség?
PK: Erről nem állapodtunk meg, mindenki elszámolhat a saját lelkiismeretével. Azt gondolom, részben felelős vagyok azért, hogy az általam alkalmasnak talált emberek hogyan kezelik a stresszt. Ebben egyébként folyamatosan segítjük őket - Végh József pszichológus kollégámmal -, a résztvevőknek joguk van behívni bennünket, illetve nekünk is az a dolgunk, hogy közbelépjünk - közvetlenül vagy a Big Brother révén -, ha bármilyen zavaró jelet látunk. Én a kiszavazottakkal is tartom a kapcsolatot.
MN: Judit hogyan viselte a kiszavazást?
PK: Nem maga a játék, a bezártság, társai viselkedése vagy a "vesztés" ténye volt számára megterhelő, hanem a média torzításai a személyével kapcsolatosan. Judit megemlítette például, hogy elszívott már egy füves cigit, és ezt valamelyik újság azzal a címmel adta hírül: "Judit, a drogos."
MN: Épp a média teszi bonyolultabbá a felelősség kérdését. A közvélemény persze erősen manipulálható, ugyanakkor a nézők reakciói sokszor megjósolhatatlanok. Kié a felelősség?
PK: Minden felnőtt ember elsősorban saját magáért felelős - valamennyien szabad akaratukból jelentkeztek, és részletes tájékoztatást kaptak arról, mi vár rájuk. Az már más kérdés, hogy fölmérhették-e előre, milyen torzításokkal jelennek majd meg az addigi életük apró részletei.
MN: Nem csak erre gondolok. Lehetetlen előre látni, milyen hatással van az emberre, hogy a személyes szférája hosszú időre semmivé foszlik.
PK: Látható rajtuk, mennyire hagyják, hogy átlépjenek az intimitásuk határain. A viselkedésükért való felelősség alól nem mentesíthetők amiatt, hogy folyamatosan mutatja őket a kamera, hiszen ezt pontosan tudják. Ez a mesterséges közeg olyan, mint egy katalizátor: bizonyos élethelyzeteket a zárt közösségben szélsőségesebben, sűrítve mutat meg. De a résztvevőknek van arra lehetőségük, hogy az intim szférájukból megőrizhessenek annyit, amennyire igényt tartanak. Persze azért a bezártságtól, és attól, hogy csak egymással - és a Big Brotherrel - kommunikálnak, kissé megváltozott tudatállapotba kerülnek. Az önkontroll azonban ilyen állapotokban is működik. Az emberek azokat a tabukat, amelyeket nem lépnek át éber állapotban, nem lépik át még mély hipnózisban vagy alkohol hatása alatt sem.
MN: A szerkesztéssel azért bizonyos történések nagyobb hangsúlyt kapnak.
PK: Érthető okokból leginkább az "akciókat" láttatják a nézőkkel, akik így nem ismerhetik meg azokat a felvezető történéseket, amelyek egy-egy látványosabb jelenetet megelőztek. Így óhatatlanul szélsőségesebbnek mutatnak be helyzeteket, embereket, reakciókat. Pongó politikailag igen szélsőséges megnyilatkozása Orbán Viktorral kapcsolatosan ugyan nem került adásba, de a botrány révén mindenki értesült róla, csak éppen az előzményeit nem ismeri. Andi elmesélte, hogy élete legnagyobb élménye az volt, hogy találkozott és kezet foghatott a volt miniszterelnökkel. Ezt hosszan mondta, mondta, és meggyőzhetetlen volt más nézeteket illetően, mígnem Pongó kifakadt.
MN: Egyik nyilatkozatában kifejtette, milyen hatást gyakorol a közönségre a valóságshow: legalizálja és vállalhatóvá teszi a mindenkiben jelen levő kukkolási vágyat, amit elnyomunk.
PK: Azért ebben nemcsak a szemérmetlen kíváncsiságot kell látni, hanem - ahogy Erich Fromm írja A szeretet művészete című könyvében - hogy a magányunk és elkülönültségünk egyik feloldási lehetősége az, hogy belépünk a másik világába és megpróbáljuk megtudni a titkát. Ami azért is fontos, mert ahhoz tudjuk mérni magunkat, hogy vajon "normálisak" vagyunk-e ott, azon a rejtett területen is. Az emberekre mély hatást gyakorol, ha láthatják, hogyan lépik át mások a tabukat, hogyan mutatják ki az indulataikat. Hiszen a katartikus, mély érzelmeink kimutatása éppúgy tabu, mint a szexualitás. De nem csak ezért nézik a műsort. Bárki megtapasztalhatja, hogyan lesz egy hétköznapi emberből sztár. Egyébként a legtöbb szereplő esetében nem a pénz volt az elsődleges motiváló erő, hanem az, hogy ki akarnak törni a szürke életükből.
MN: Milyen lélektani csapdahelyzeteket rejt ez a mesterséges közeg?
PK: Mielőbb el kell dönteni, hogy valaki saját magát fogja adni, illetve inkább arra ügyel, hogy mindenkivel minél jobb kapcsolatot tartson, abban a reményben, hogy sokáig benn maradhat.
MN: Mindenki benn akar maradni, ez a fő szempont, nem?
PK: Igen, de ehhez a célhoz elég sokféle út vezet, ezt Mérei Ferenc óvodások közt végzett kísérleteiből tudjuk. Ha egy domináns személyiségű kisgyerek bekerült egy összeszokott, kialakult hierarchia mentén működő csoportba, és ott elkezdett dirigálni, kilökték maguk közül. De ha először alkalmazkodott a csoportértékekhez, és befogadták, akkor később már behozhatta a saját értékeit, ment utána a csoport. Talán Judit kiesését is ez a jelenség magyarázza: ő vezető személyiség, aki azonnal a maga elképzelései szerint próbálta alakítani a csoportot. Míg például Angéla, aki szintén irányító ember, eleinte a háttérben maradt, de egyre inkább ő lesz a mozgató, és mennek is utána.
MN: Olyan ezt nézni, mint amikor egy csapat majomnak drukkolunk az állatkertben, essenek már végre egymásnak, történjen már valami.
PK: Azért ez így durva, de kétségkívül hasonlóképpen működik az állatok közössége is. Vannak a "kukkolásnak" olyan aspektusai, amelyek engem is zavarnak. Például szerelmek szövődhetnek odabenn, amit a szereplők kinn hagyott "életrészei" percről percre látnak. De látja a baráti kör, a rokonok, munkatársak is.
MN: A szereplők nem kaphatnak instrukciókat a Big Brothertől, de azért az mégiscsak furcsa egybeesés, hogy az első "aktus" épp akkor esett meg, amikor a rivális csatornán a műsor hasonmásának bemutatkozó adása zajlott.
PK: Ezt a gyanúsítást mástól is hallottam már, de biztos vagyok benne, hogy alaptalan. Sem Évi, sem Renátó nem kapott semmilyen felszólítást. Egyébként be kell vallanom, Évi kiválasztásakor vita volt köztem és a tévések között. Volt ugyanis egy másik lány, aki sok tekintetben hasonlított Évihez, de én érdekesebbnek találtam a személyiségét. Úgy érveltem, hogy nem lesz olyan fiú a csapatban, aki az Évivel le fog feküdni, tudniillik olyan nyíltan kínálja majd föl magát, hogy vissza fogják utasítani - beválaszthatják, de minek. Mégis nekik lett igazuk. ´k azt mondták, hogy Évi gátlások nélküli személyisége jól jön majd az első estén, amikor be kell menni a zuhanyozóba. Kell valaki, akinek ez nem jelent problémát.
MN: Nem bánta meg, hogy a nevét adta ehhez az egészhez?
PK: Magával az ötlettel, a szereplőkkel, a csoporttörténésekkel semmi bajom, de néhány szenzációhajhász újság torzításai zavarnak. Mindez még inkább az elkötelezettséget erősíti meg bennem, mivel a bent levőket hiteles személyeknek kell megvédeni. Ha belül vagyok, akkor ezt megtehetem, és van esélyem jó irányba fordítani a dolgokat.
Mihalicz Csilla
