Böjte Csabával imádkozik majd Ferenc pápa Csíksomlyón

  • narancs.hu
  • 2019. január 17.

Lélek

A katolikus egyházfő szabadtéri szentmisét is tart majd gyereknapon háromnapos romániai látogatása során.

Böjte Csaba is vendégül látja majd a Romániába érkező Ferenc pápát. A pápa háromnapos látogatást tesz az országban május 31-től. Az volt az egyházfő kívánsága, hogy valamennyi katolikus hívő közösséget felkeressen Romániában.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába, de az első, aki Székelyföldön is misét tart, Csíksomlyón ugyanis szabadtéri istentisztelet fog tartani.

Ferenc pápa gyereknapkor fog misézni Csíksomlyón, ez Romániában június 1-je.

A jól informált Bors azt írja, Böjte Csaba atya már nagyon készül az ünnepre, ő látja majd vendégül a híveket, de természetesen a Szentatyát is, akivel imádkozni is fog.

"Igazán nagy megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa méltónak talál minket arra, hogy meglátogasson. A székelyek számára ez egy nagyon fontos esemény. Mindig is hűek voltak Rómához, a katolikus egyházhoz, most ebből kapnak vissza egy kicsit."

„Ahol a pápa van, ott dobog a katolikus egyház szíve, és nagyon örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de Somlyón fog dobogni ez a szív. Mi is készülünk a gyerekeinkkel. Külön öröm számomra, hogy pont gyereknapon érkezik hozzánk” – mondta el Böjte.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.