Magyar Narancs: Tíz éve Sepp Blatter FIFA-elnök egyik első intézkedése a rotációs elv bevezetése volt: eszerint a négy nagy földrajzi egység - összevonva Ázsiát és Ausztráliát - egymást váltva rendezi meg a világbajnokságot. 2002-ben dél-koreai-japán, négy éve német vb volt, idén afrikai, legközelebb Brazília rendezi a tornát. Az elmúlt két vb kasszasikert hozott, 2007-ben Blatter mégis visszavonta a szabályt. Miért?
Dénes Ferenc: Egészen pontosan cselesen átírta a rendeletet: két egymást követő vb mostantól nem lehet azonos kontinensen. Ennek nyilván voltak személyes politikai okai is. Köztudott, hogy Blatter 1998-as megválasztásában az afrikai szövetségi vezetők nagy szerepet játszottak, a politikai alkunak pedig része volt, hogy lesz vb Afrikában. Blatter már 2006-ban afrikai tornát szeretett volna. Azt már a megválasztását követően tudtuk, hogy 2002-ben Ázsia lesz a helyszín, és Dél-Korea társrendezőként, ha balhés körülmények között is, de bejutott a négy közé. Még jobban kinyíltak a keleti piacok: a topcsapatok ma már rendszeresen Ázsiában edzőtáboroznak, a mezeladásokból irdatlan bevételeket könyvelnek el, különösen az angol Premier League kultuszát sikerült meghonosítani. Mindenki jól járt. A német vb gazdaságilag óriási siker volt, politikai jelentőségét pedig az évtizedek óta szunnyadó német hazafiasság kifejezésének újszerű lehetősége adta. Az afrikai piacban nincs ilyen potenciál, a dél-afrikai prominensek maguk is azt hangoztatják, hogy nem a pénz, hanem a társadalmi hidak építése, a közösségi élmény az elsődleges. De az afrikai világbajnokság létjogosultságát nem lehet elvitatni. Európa és Dél-Amerika 60 évig osztozott a világbajnokságokon, miközben a labdarúgás a 90-es évekre minden kétséget kizáróan az első számú globalizált sporttá emelkedett. Ezt semmilyen, így üzleti szempontból sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Nagy- és futballpolitikai szempontok szerint is fontos esemény zajlik most. Ugyanakkor a televíziós jogdíjak, a vendéglátás, a telekommunikáció még mindig Európában és Észak-Amerikában termeli ki a legtöbb pénzt. A FIFA és az UEFA a rendezések odaítélésekor szükségszerű politikai-gazdasági egyensúlyozást folytat. Decemberben döntenek a 2018-as és 2022-es rendezésről, szinte biztos, hogy Európa és Észak-Amerika osztozik a két helyen.
MN: A turizmus, vendéglátás rengeteg pénzt hoz, de az infrastrukturális beruházások kiadásai nem jönnek vissza egyhamar - ha egyáltalán. Európában a több tízezres stadionok egy-egy nagy torna végét követően kihasználatlanul tátonganak: Portugáliában, Ausztriában a bajnokikon három-négyezer ember lézeng a harminc-negyvenezres arénákban.
DF: A stadionok mindig központi probléma, a kevésbé tehetős országok nehezen vállalnak garanciát új létesítményekre, míg a fejlettebb futballnemzetek a meglévők miatt eleve lépéselőnyből indulnak. A finanszírozhatóság annál is inkább kulcskérdés, mert a FIFA a rendezés költségeit ugyan támogatja, de a beruházásoknál felteszi a kezét. Az eredeti kalkulációk közel ötszázezer turistát vártak Dél-Afrikába, ma már háromszázötvenezerrel is beérnék. Ilyen arányú hiány egy európai torna esetén elképzelhetetlen volna. Az eredeti pályázat a magánbefektetők és az önkormányzatok nagyarányú hozzájárulását vetítette előre, most már viszont jól látszik, hogy ez alig teszi ki a költségvetés 30 százalékát. De a nagy tornákon máshol is állandó kérdés, hogy a stadionépítésben az önkormányzatok, az állam és a magánbefektetők milyen arányban vállaljanak finanszírozási szerepet. A nemzetgazdaságra gyakorolt pozitív hatások éppúgy mérhetőek, mint az önkormányzati, regionális szinten elszámolt bevételek - de csak utólag. Így Dél-Afrikában egyelőre az állam fizet, jórészt hitelekből. Ezt a formulát Európában is jól ismerjük: hosszú távon az emberek, az adófizetők szívnak, csak most még nem látják. Ráadásul a költségek nagyon elszálltak Dél-Afrikában. Ezt rendszerint az infrastrukturális sportberuházások kivitelezési igényeinek erős presztízsjellege okozza. A pekingi Madárfészek-stadion után nehéz modernebbet építeni, de természetes elvárás, hogy meg kell próbálni valami újszerűt alkotni. Ez a magyar-horvát Eb-kísérletnél is felmerült: be lehet-e adni egy olyan pályázatot, ami a régimódi arénák hangulatát, méreteit idézi, figyelembe véve későbbi sorsukat, kihasználhatóságukat? Úgy fest, hogy nem. Ezeknek a tornáknak megvan az a fajta emelkedettsége, az események kitüntetettsége, ami ezt nem engedi meg. Ukrajna is azért kényszerülhet bedobni a 2012-es Eb törülközőjét, mert infrastrukturálisan fényévekre van a kívánatos állapottól.
MN: Brazíliában 2014-ben foci-vb lesz, két évre rá Rio de Janeiro olimpiát rendez. A beruházások megtérülése szempontjából az ilyen összekapcsolt rendezési tervek sokkal ésszerűbbnek tűnnek - de a kis országok számára ez sem nyújt esélyt.
DF: Ez egy egészen zseniális terv, ami mögött politikai és gazdasági alkuk tucatja sorakozik. Hasonlóan gondolkodnak az angolok is: a londoni olimpia után a 2018-as és 2022-es foci-vb-re pályáznak. Jók az esélyeik, Blatter maga is elengedte ezt egy nyilatkozatában. Az arab országok is egyre nagyobb hévvel követelik majd magukénak a rendezési jogokat, Katar például akár négy év múlva képes lenne vb-t rendezni.
MN: Lehet, hogy Dél-Afrika bebizonyítja a világ előtt, hogy túllépett az apartheid emlékein, és képes egy ilyen kaliberű rendezvényt lebonyolítani. De mire megy vele, ha az államcsődöt kockáztatja?
DF: Dél-Afrika számára a középtávú költségek mértéke egyelőre nem elsődleges szempont. Egy sikeres vb jelenthet annyit az országimázs számára, hogy hosszú távon megtérüljön a befektetett pénz.
MN: A Lengyelországgal együtt készülő Ukrajna viszont feladhatja a 2012-es Eb társrendezői jogát, egyes nyilatkozatok szerint dollármilliárdok hiányoznak a megfelelő infrastruktúra kialakításához. Ez is arra utal, hogy egy ilyen torna könnyen romba dönthet egy fejlődő országot.
DF: Ott egészen más jellegű, elsősorban politikai problémák is hátráltatják a munkát. Dél-Afrikában sokkal erősebb volt a belső kohézió teremtette szándék. A Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség egyébként 80-100 millió dolláros tiszta haszonra számíthat a torna befejeztével. Ez nem mérhető a beruházások költségeihez, de azokat nem is a szövetség fizeti. Fontos látnunk azt is, hogy az ilyen óriási beruházások - és idevehetjük a közlekedési és vendéglátói infrastruktúra fejlesztését is - bár viszik a pénzt, őrületesen fel is pumpálják a gazdasági aktivitást, fellendítik a turizmust, munkahelyek ezreit teremtik. Mikrogazdasági szempontból elképesztő mennyiségű externáliát termel egy ilyen esemény: a vendéglátó- és telekommunikációs ipar a helyszínen kiemelten, de a fejlett országok mindegyikében is extra bevételekre tesz szert. Lehet persze, hogy ez a vb nem fog kifizetődni Dél-Afrikának, de erre csak jó pár év múlva kapjuk meg a végleges választ.
MN: Az ázsiai vb után óriási felháborodást keltett, hogy betolták Dél-Koreát az elődöntőbe, a rossz nyelvek szerint emögött a FIFA piaci megfontolásai húzódtak meg. Az afrikai vb sikere is megkérdőjeleződhet, ha gyorsan kiesnek a kontinens csapatai. Manipulálják a meccseket?
DF: Sokak szerint - és ez beleillene a sorba - 2006-ban a német-argentin negyeddöntőn az utolsó percben az argentinoknak nem adtak meg egy jogos tizenegyest. Vagy említhetnénk Thierry Henry kezezését a francia-ír pótselejtezőn. A szurkolók ilyenkor csalást kiáltanak. De a mai nemzetközi futballban már nem jellemző, hogy kilóra megveszik a bírót vagy az ellenfelet. Ha van is manipuláció, talán a csoportbeosztásoknál, ki tudja. Én azt gondolom, hogy olyan gazdasági, politikai, szurkolói nyomás nehezedik a szervezőkre és a játékvezetőkre, hogy a kritikus helyzetekben önkéntelenül is a szervező ország felé billen a mérleg. Ha egy afrikai csapat sem éli túl a csoportkört, azt nehéz lesz megemésztenie egy olyan kontinensnek, amelyik eddig sose rendezett vb-t, és egy darabig nem is fog rendezni. Meg egy olyan országnak, amely hat éve készül erre az egy hónapra, ahol az emberek az adókiadásaik jelentős részét erre a célra áldozták fel. Ez kényes kérdés. Ha vannak is apró machinációk, kétséges, hogy ezekre valaha fény derül.
MN: Feltűnő, hogy válság ide vagy oda, a FIFA 60 százalékkal, 420 millió dollárra emelte a nemzeti szövetségek között kiosztandó pénzdíjakat.
DF: A FIFA időszámítását mindig a világbajnokságokhoz mérik, a 2006 és 2010 közötti periódus pedig 3,3 milliárd dolláros forgalmat hozott a szövetségnek. A FIFA ma már egy gigantikus hatalmi centrum, befolyása, szerepének valódi súlya a legmagasabb politikai szinten is megkerülhetetlen. Alapvető bevételeit meghatározza, hogy teljesen kisajátítja a televíziós közvetítési jogokat, és egyedül rendelkezik fölöttük. Blatter óta két világbajnokságra érvényes kizárólagos támogatói és hirdetői szerződéseket köt: egy étteremlánc, egy autómárka, egy üdítő, egy bankkártya. A sportszergyártók közül az Adidas a kiemelt partner, négy éve tizenötmillió labdát értékesítettek a torna alatt, darabját 100 euróért. Lehet, hogy az idei labda katasztrofális, de meglepne, ha sokkal kevesebb fogyna belőle. Izgalmas az is, hogy a konkurencia miként próbál hasznot húzni a vb-lázból. Jó példa a Nike legújabb zseniális reklámfilmje is, amin nem látjuk a világbajnokság logóját, de mindenki tudja, miért épp most készült el. Az afrikai piacon hagyományosan aktív Puma pedig a helyi sztárokkal és főként a helyszínen népszerűsíti magát. Mindenki jól jár, élen a FIFA-val. A szövetség helyzetét könnyíti az is, hogy a válság a sportfinanszírozásban is koncentráltabb üzleti stratégiára kényszeríti a cégeket. Inkább a kisebb jelentőségű események és sportágak szponzorpénzein spórolnak, a vb-t már csak presztízsből sem hagyhatják ki.
MN: Mióta lett ilyen nyilvánvaló a FIFA világpolitikai szerepe?
DF: Hajlamosak vagyunk a média térnyerésével magyarázni, szerintem másról van szó. Ezt a folyamatot még Joao Havelange (a FIFA elnöke 1974-1998 között - a szerk.) indította el, ő vitte a tengerentúlra a vb-t. Az 1994-es amerikai világbajnokság volt az első, amit kimondottan profitorientált környezetben rendeztek - az üzleti szempontból szintén forradalminak tekinthető Los Angeles-i olimpia után tíz évvel. Stadionok voltak, de foci nem. A FIFA kötelezte az Egyesült Államokat egy országos profi liga megalakítására. Ez bejött, a játék globális forradalmasításának szempontjából is: a 90-es évektől kell komolyabban számolni az Egyesült Államokkal, az afrikai csapatokkal, őket követték az ázsiaiak. Az amerikai piac meghódításának a folyománya az, hogy Dél-Afrikában David Beckham, a Los Angeles Galaxy játékosa sérülten is leül a padra - edzőként! -, csak hogy mutassa a kamera, és nézzék a futballra egyébként immunis nézők tömegei is. Ez a médiában bekövetkezett futballforradalom már csak következménye a piacok meghódításának.
MN: Az UEFA 2016-tól - az eddigi 16 helyett - 24 csapatos Európa-bajnokságokat tervez, pedig már az idei vb-n is sok a gyenge meccs. Miként lehetne a két szempontot egyidejűleg figyelembe venni?
DF: Ehhez tisztáznunk kell, hogy mi is az, amit nézünk? Nemzetek közötti viadal, vagy szórakoztatóipari termék? Ha pusztán szórakozásnak tekintjük, akkor valóban sok a 32 csapat, sok a gyenge meccs, sok a vuvuzela és hosszú a torna. De ez csak egy szempont. A foci lehetőséget nyújt a nemzeti identitások valós és szimbolikus ütköztetésére a pályán is meg a nézőtéren is. Különösen a brit sportsajtó számára vált megszokottá a háborús retorika, épp azért, mert a labdarúgás nemcsak szórakozás, hanem világszerte a nemzeti önazonosulás fontos alkotóeleme is. Két csapat vb-küzdelme szabályok közé szorított, népek közötti háború. Ez egyfajta társadalmi intézményi szerep, ami épp a lehető legtöbb náció jelenlétét teszi indokolttá. Mégis, a két szempontot összevetve is el kell ismerni, hogy sok a 32 csapat és nagyon hosszú a vb. Olyannyira, hogy a hirdetők is elbizonytalanodhatnak, ha a meccsek átlagos nézettsége esni kezd. A rövidebb, gazdaságosabb torna mellett szól az is, hogy az elitklubok több tízmillió eurót érő játékosai túlhajszoltak, ötven-hatvan meccsel a lábukban érkeznek a vb-re, feszültek, fokozott a sérülésveszély is. A nagy politikai befolyással bíró európai topcsapatok is emiatt forszírozzák, hogy kevesebb meccs legyen a nagy tornákon.
