„Neked is kellett már magyarázkodnod, amikor a párodat látogattad a kórházban? Kerültél már olyan megalázó helyzetbe, hogy nem adhattál vért, mert azonos nemű a partnered? Volt már, hogy HIV-tesztet akartak csináltatni, mert kiderült, hogy meleg vagy? Unod, hogy az egészségügy packázik veled?” – állt a Bálint Házban szervezett esemény Facebook-falán. A TASZ munkatársai a szerda délutáni workshopon egyebek mellett ezekről is beszéltek. „A mi van a törvényben kérdése mellett legalább ugyanolyan fontos az is, hogy mindebből mi valósul meg?” – kezdte rövid előadását Bence Rita, a TASZ Betegjogi és Önrendelkezési Jogi Programjának vezetője, megjegyezve, hogy utóbbi kérdésre a válasz: kevés. A betegjogok áttekintése közben kiemelte azokat, melyek az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) emberek esetében jóval sérülékenyebbek, mint egy heteroszexuális páciensnél. „Amíg az egyenlő bánásmód hiányzik, addig nehéz bármit is kezdeni” – mondta. Az emberi méltóság sokszor az egészségügyi dolgozók hozzáállása miatt csorbul, a kapcsolattartás joga pedig – fura módon – többek között a bejegyzett élettársi kapcsolat (2009. évi XXIX. törvény) intézménye miatt nehézkes.
| ||
A jogorvoslati lehetőségek ezért különösen fontos téma, hiszen a jogsérelmek után nemcsak a klasszikus eljárások vethetők be, mint például a betegjogi képviselőhöz vagy az intézmény vezetőjéhez fordulás, hanem például az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH), az ombudsmanhoz vagy az Alkotmánybírósághoz is benyújthat panaszt az illető. Idén márciustól pedig lehetőség van a polgári peres úton való jogérvényesítésen belül az úgynevezett sérelemdíj követeléséhez, amely megkönnyíti a személyiségi jogi sérelmek érvényesítését. Szó esett az olyan aktív állampolgári cselekedetekről, melyek során az érdekérvényesítés nem terelődik jogi útra, mégis erős nyomásgyakorlás lehet egy-egy cél elérése érdekében: ilyen például egy tüntetés szervezése, sajtóközlemény kiadása, vagy a közösségi média használata, petíció benyújtása, blogbejegyzések írása vagy megosztása, és persze az adott területtel foglalkozó civil szervezetek bevonása (TASZ, Amnesty International, Háttér, Patent, NANE stb.).
A rövid ismertető után az összegyűlt 25-30 fő három csoportot alkotva egy-egy esettanulmányt kapott kézhez, amelyet a rendelkezésre álló fél óra alatt kellett megoldani. Mindhárom eset olyan megtörtént vagy könnyen elképzelhető szituációt mutat be, ahol az LMBT emberek és az egészségügyi dolgozók „harcában” az előbbi csoport marad alul. Például egy meleg férfi hiába akar vért adni, ha egy éven belül szexuális kapcsolatot létesített egy másik férfival; egy leszbikusnak nem hiszik el, hogy a balesetet szenvedett nő az élettársa, és addig nem adnak információt, amíg azt anyakönyvi kivonattal nem igazolja. A csoportos brainstroming és a megoldások prezentálása közben persze kiderül, hogy az egészségügyben rengeteg LMBT-független probléma is akad, de az LMBT emberek még ezeken túl is különösen nehéz helyzetben vannak. Mert azt meg lehet érteni, hogy ha egy volt szexuális partnernél szifiliszt diagnosztizálnak, akkor értesítenek és berendelnek szűrővizsgálatra; de a házastárs és a bejegyzett élettárs erős megkülönböztetése vagy a véradás lehetőségének megtagadása komoly diszkrimináció. Ez utóbbi azért kényes téma, mert a véradás egyben szűrővizsgálat is: ám ha valaki melegként „rizikófaktor”, még annak lehetőségétől is elesik, hogy valóban sor kerüljön a HIV-szűrésre, sőt a kérdőíven feltett kérdések is ráerősítenek arra a sztereotípiára, hogy heteróként sokkal kisebb eséllyel vagy HIV-pozitív.
| ||
„Az egészségügy egyik legnagyobb hibája, hogy egy-egy ilyen szituációban alá-fölé rendelt, kiszolgáltatott helyzetbe kerül a páciens, a hozzátartozó; és egy ilyen helyzetben nem a tiltakozás vagy az érdekérvényesítés a legfontosabb” – mondta Bagyinszky Ferenc, a TASZ HIV/AIDS-programvezetője, aki szerint ehhez hasonló workshopokat egészségügyi dolgozókkal is kellene rendezni, az ugyanis új szempontokat vetne föl a témában, hiszen felőlük nézve valószínűleg teljesen más lenne a megoldás. „Az első és legfontosabb lépés a párbeszéd, a kommunikáció az egészségügy és a (potenciálisan) jogsértett csoport között” – mondta Bagyinszky, aki úgy véli, hogy már az oktatás során fontos lenne efféle érzékenyítő foglalkozásokat tartani az egészségügyi szakembereknek, akkor talán kevesebb lenne a jogsérelem.
A TASZ munkatársait egyébként sokan keresik a workshopon is felvetett problémák és jogsérelmek kapcsán, de Bagyinszky szerint sokan csak meghallgatják, mik a lehetőségek, megköszönik, felállnak és elmennek. „Félnek ugyanis a még erősebb diszkriminációtól, attól, hogy kiderül róluk például az, hogy HIV-fertőzöttek. A jogtudatosság azonban fejleszthető, ebben próbálunk mi segíteni.” Többek között e korlátok leépítése és a közös megoldáskeresés miatt is fontosak lennének a szerdaihoz hasonló workshopok – nem csak az LMBT embereknek.
