„Elefántokat és más állatokat láncra verve, apró ketrecekben tartanak, veréssel kényszerítik őket arra, hogy fizikailag nehéz trükköket hajtsanak végre” – számol be a PeTA Deutschland munkatársa, Yvonne Würz.
A legnagyobb és legradikálisabb állatvédő szervezet azon cirkuszok ellen kampányol világszerte, ahol még vannak állatos produkciók, ezért üdvözli, hogy Magyarországon is felmerült, tiltsák be az állatok szerepeltetését a cirkuszokban. Eddig 27 európai országban döntöttek a korlátozás vagy a teljes tiltás mellett, ami sok esetben nemcsak a vadállatokat érinti, hanem minden fajt – tehát kutyákat, macskákat, lovakat egyaránt.
Würz hosszan sorolja, hogy milyen körülmények között tartják Európában az állatokat a cirkuszok. „Az év legnagyobb részében rosszul szellőztetett pótkocsikban szállítják őket. Az alapvető szükségleteik kielégítése, mint az élelmiszer-, a víz- és az állategészségügyi ellátás gyakran nem megfelelő, az állatjóléti előírásoknak pedig nem tesznek eleget, ami miatt sokuk rendellenesen viselkedik és betegségektől szenved.” A szakember felhívja a figyelmet azokra az interneten fellelhető videofelvételekre is, amelyeken egyértelműen látszik, hogy a cirkuszi állatokat – legtöbbször elefántokat – fémkampókkal, elektromos sokkolókkal és ostorokkal tartják sakkban, ezért aztán szerinte nem meglepő, hogy a „megvilágosult” közönségben egyre nagyobb az igény az ilyen produkciók betiltására. „A reprezentatív közvélemény-kutatások szerint Németország háromnegyede támogatja, hogy többé ne legyenek állatos műsorszámok a cirkuszokban” – hangsúlyozza.
Az állattól is függ
A cirkuszi menazsériákról szóló törvény egyértelmű szabályokat fektet le az állatok tartását, idomítását, szerepeltetését, illetve az állatjóléti előírásokat illetően: nem lehet például fájdalmas módszerekkel idomítani, végtagjuknál kikötözni őket, illetve a kifutók tekintetében is józan kereteket szab (főemlősök, ragadozók esetében minimum 20, elefántok, patások, futómadarak esetében 200 négyzetméteres kifutót határoz meg).
| ||
A Magyarországon működő 4 állandó cirkuszmenazsériában 3 alkalommal, a 83 vándorcirkusz ideiglenes menazsériájában pedig 85 alkalommal tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, csakhogy az állatos produkciókat az esetek többségében nem házon belül oldják meg, hanem külsős csapattal szerződnek a vándorcirkuszok, így az idomítás folyamatára nincs rálátása a hatóságnak. Az ellenőrzések során a veszélyes állatok tartása terén merültek fel problémák (volt olyan cirkusz, ahol megengedték, hogy kisoroszlánt simogassanak), illetve az előírt kifutóméretet sem biztosították mindenütt (főleg elefántok esetében), emellett pedig adminisztrációs hiányosságokra is bukkantak a hivatal munkatársai.
„Nyílt napokat tartunk, hogy megmutassuk, miképpen élnek a színfalak mögött az állatok, illetve egy Facebook-oldalt is indítottunk erre a célra” – mondja Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója. Richter maga is foglalkozik az állatokkal, elmondása szerint ők voltaképpen nem is idomítják, hanem szoktatják és koordinálják őket, sokszor pedig (lásd nyílt napok) bevonják a közönséget is. A szakember állítja, a mutatványok 75 százalékban az állatoktól függnek: ha például egy teve a sorban nem szeretne a harmadik lenni, inkább legelöl lenne, akkor ezt egy képzett idomár kiszúrja és rögzíti.
„Az idomítással kapcsolatos híresztelések hamisak. Olyat nem csinálnak meg az állatok, amit a vadonban nem tennének meg. Az elefánt ott is két lábra áll, ha le akarja harapni a fa levelét, a tigris pedig átugrik az egyik fáról a másikra. Az idomárnak nem célja, hogy egy megfélemlített állattal lépjen fel” – állítja Eötvös Lóránd, az Eötvös Cirkusz igazgatója. Hasonlóak a tapasztalatai Richternek is, szerinte vannak rossz példák, de a cirkuszművészet nagyon sokat változott, a fent említett riasztó felvételek nagy része pedig a világ másik feléről (Dél-Amerikából, a Távol-Keletről) származik.
„Régen minél nehezebb produkciókat akartak végrehajtani az állatokkal, ma ez már nincs így. Az idomárok nem arra törekszenek, hogy megtanítsák az elefántot egy lábon állni, hanem arra, hogy megmutassák a harmóniát az ember és az állat között. Megnézik, hogy egy állat miben tehetséges, és aszerint alakítják ki a produkciókat. Van olyan ló, amelyik könnyen megtanul két lábon járni, de olyan is van, amelyik soha nem fog. Ezt nem lehet erőltetni” – mondja Eötvös.
Szerinte pozitív jutalmazással minden állatot rá lehet vezetni, hogy valamilyen formában részt vegyenek a műsorszámokban, de nincs szükség verésre, kényszerítésre. Eötvös állítja, az olyan, látszólag nehéz és félelmetes produkciók, mint átugrani a tűzkarikán (amit javarészt oroszlánok vagy tigrisek hajtanak végre), nagy türelemmel, de megtaníthatók erőszakmentesen.
Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője érthető módon sokkal kevésbé megengedő a kialakult gyakorlatot illetően. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy a szűk, elzárt, ingerekben szegény, nem természetes környezet az állatok számára megfelelő. „Az idomítás során őket ért stresszhatás olyan idegrendszeri változásokat idézhet elő, ami nem normális.”
| ||
Seres mindenkit arra buzdít, hogy amikor cirkuszba megy, próbáljon meg benézni a porond mögé, próbáljon benyomásokat szerezni az állatok tartási körülményeiről. „Nézzék meg, hogy egy tigrisnek, oroszlánnak, medvének elég-e egy kifutó, amikor a szabadban vadászterülete van, egy zsiráfnak elég-e egy 60–100 négyzetméteres tér, vagy ha több állatot tartanak egyszerre, hiszen kutyacsordákat is szoktak idomítani. Nézzék meg, hogy a városról városra menő karavánok tudják-e a minimális tartási minőséget biztosítani.”
Munkanélküli állatok
„Van két dobogó: meg kell mutatni az állatnak, hogy az egyik az ő helye, ha pedig átmegy a másikra, akkor jutalomfalatot kap. Aztán a két dobogót kicsit messzebb helyezzük egymástól, később felkerül a sima karika, végül pedig a tűzkarika. Ütni, vágni nem szabad őket közben! Annál nincs rosszabb, ha egy állat fél!” – fogalmaz Eötvös. Azt azért hozzáteszi, hogy egyes országokban – például Brazíliában vagy Kínában – másképpen bánnak az állatokkal, különböző kultúrákról beszélünk, Európában azonban kialakult a megfelelő szabályozás.
A hazai cirkuszi szakemberek egyáltalán nem örülnek a betiltást kezdeményező petíciónak, hiszen, mint mondják, nem lenne, aki befogadja a „munkából” így kikerülő állatokat, ráadásul hozzávetőlegesen ezer ember veszítené el az állását.
Az ember és az állat viszonya reformra szorul, ami iránt egyre nagyobb a társadalmi igény is, de a probléma – Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa szerint – nem a cirkuszoknál kezdődik. Szilágyi a lóversenyeket említi, ahol szerinte agyon vannak hajszolva a lovak, rendszeresek a balesetek, sérülések. Mint mondja, amióta egyre-másra készülnek hazánkban a nagy költségvetésű hollywoodi szuperprodukciók, mind több állatot, főleg lovat vesznek igénybe a forgatások során.
A szakember szerint ki lehet tiltani a cirkuszi porondról az állatos produkciókat, csakhogy ennek az lesz a következménye, hogy a társulatok odébbállnak olyan országokba, ahol kisebb a szigor, miközben pont a vándorlás, a szállítás a legrosszabb, ami az állatokkal történhet. Úgy véli, egyes állatok még jobban is járnak, ha a cirkuszban élnek, mint ha egy rosszul felszerelt állatkertben tartanák őket: a porondon és a gyakorlás közben legalább mozognak. Pár éve, amikor a törvény előírta, hogy naponta csak kétszer léphetnek fel, az állatvédők pezsgőt bontottak, holott szerinte ez ellentétes az állatok mozgásigényével.
Hasonló véleményen van Csányi Vilmos etológus, aki szerint a cirkuszi állatok jobb élettani állapotban vannak, mint például az állatkertiek, akikkel csak ritkán foglalkoznak, depressziósak, dögunalmas az életük, és „pár cigarettacsikken kívül nem kapnak semmit a látogatóktól”. Csányi megemlíti, hogy korábban a San Diegó-i állatkertben végeztek egy kísérletet, egy úgynevezett skinner boxba – egy sípoló etetőedénybe – tettek jutalomfalatokat. Az állatok megtanulták, hogy ha hangot ad a doboz, élelem található benne. Később már akkor kaptak enni, ha a gondozójuk sípolt nekik, végül pedig az állatok rájöttek, hogyha végrehajtanak kisebb feladatokat – például bukfenceznek –, akkor elérhetik, hogy sípoljanak nekik, amit jutalomfalat követ.
| ||
„Persze az állatvédők egyből felháborodtak, mert úgy érezték, méltatlan helyzet ez az állatokra nézve. Pedig a méltóság egy nagyon komplikált viselkedési forma, a fene tudja, hogy az állat mit gondol magában. Én nem érzem bűnnek, ha valaki tisztességes elvek mentén tanítja az állatokat, ráadásul jobb állapotba is kerülnek. Ha az állat fekszik a sarokban, akkor előbb-utóbb beteg lesz, éppen ezért a régi típusú állatkertek kínzókamrák voltak.”
Ugyanakkor Csányi szerint vannak olyan állatok, amelyeket csak erőszakkal lehet tanítani: ilyenek a medvék, esetükben minden reggel „rá kell húzni az orrukra”, és akkor aznap szót fogadnak. „Ennek etológiai oka van, a medvemama is így neveli a bocsait: pofonokkal. A medveidomárok tudják ezt: az anyai hatástól megtanulnak az állatok »viselkedni«. Viszont az elefántok és a nagymacskák túl értelmesek ehhez, de erről nincs közvetlen tapasztalatom.”
Szilágyi István egyetért azzal a törekvéssel, hogy ne legyenek állatos produkciók, de úgy látja, ehhez kifutási idő kellene. „Mit tegyünk egy elefánttal, amely 70 évig él? Egy tigrissel, amely 25 évig? Egy farkassal, amely falkában él? Erről nem lehet ilyen egyszerűen, az interneten dönteni.” Így látja Csányi is, aki nem támogatja a korlátozást, ám szerinte nem e miatt a mintegy száz állat miatt kéne aggódnunk, amikor napi „százmillió tonna” borjút és csirkét fogyasztunk.
Egy esetleges betiltás következtében az állatok életében mindenképpen törés állna be, hiszen elveszíthetnék az idomárukat, a napi foglalkoztatásuk megszűnne, ráadásul vélhetően átkerülnének egy új környezetbe. Idomított állatot nem lehet visszaengedni a szabadba, de állatkertbe sem lehet ezeket olyan egyszerűen bedugni, hiszen fellépésekhez, foglalkoztatáshoz szoktak, ezért könnyen depresszióba eshetnek, ami betegséghez, pusztuláshoz vezethet. Csányi szerint azok az állatok nagyon nehéz helyzetbe kerülnének, amelyeknek egész életükben csak egy idomárjuk volt; amelyeknek viszont több, azoknak egy kicsit jobb kilátásaik lennének, hiszen szocializáltabbak.
„A kérdés az – veti fel az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője –, hogy ha a cirkuszi állatok kiöregednek, van-e a számukra egy olyan létesítmény, ahol el lehet őket helyezni. Létezik-e olyan, hogy amikor a munkára fogott állatok már nem képesek ellátni a feladatukat, méltóságteljes tartási körülményeket biztosítanak nekik, vagy a cirkuszi állatok eleve csak addig élnek, amíg foglalkoztatják őket? Aztán történik velük »valami«. Egy ilyen létesítmény működtetése gazdaságilag nyilvánvalóan nem kifizetődő. Ezért próbáljanak olyan mutatványokat kifejleszteni a cirkuszok, amíg vannak cirkuszi állatok, amelyekben az emberekre – például az artistákra, bűvészekre – hárul a nagyobb szerep.”
A közelmúltban az érdi Noel tanya öt cirkuszi oroszlánt fogadott be, amelyek azért maradtak magukra, mert 2017-ben Romániában betiltották az állatok szerepeltetését a cirkuszokban. A tanyának nincs állatkerti minősítése, ha az állatoknak nem sikerült volna időben új helyet találni, elaltatták volna őket – végül a Veresegyházi Medvepark fogadja be az oroszlánokat.
A cirkuszi állatoknak menhelyekre, rezervátumokra volna szükségük, Szilágyi szerint egy erre a területre szakosodott testületet kellene felállítani, amely a döntéshozók munkáját segítené, az állatvédőknek pedig a szemléletformálás lenne a feladatuk, mert végső soron a kereslet-kínálat függvénye határozza meg a cirkuszi állatok jövőjét. Ha az emberek nem akarnak két lábon álló elefántot és tűzkarikán átugró tigrist látni, akkor nem lennének ilyen műsorszámok. Mint említette, vannak már olyan cirkuszok, ahol az állatokat 3D-s megoldásokkal igyekeznek helyettesíteni.
