Feladni kár - Szoptatási nehézségek kezelése

  • Greff András
  • 2013.07.20 09:00

Lélek

Mit tehet ma egy nő, ha nem tudja szoptatni a gyermekét? Betegség-e a laktációs zavar? Gyógyszernek vagy méregnek számít a tápszer? Kik a szoptatási szaktanácsadók, és mi a munkájuk?

Voltaképp mindenkinek sikerül. De ha valakinek netán mégsem, akkor próbálkoznia kell tovább, hogy rendbe jöjjön minden. Ha pedig - ám erre ne is gondoljunk - nem tud rendbe jönni minden, nyugodtan felírható a tápszer, hiszen ma már nagyszerű termékeket lehet kapni mindenhol. Ezzel a három állítással lehet felrajzolni azt a mintát, ami a szoptatással kapcsolatos szemléletet jelenleg világszerte, így hazánkban is a legszélesebb körben meghatározza. Első pillantásra logikus és zárt, vagyis megnyugtató rendszerről van szó, ha azonban megkapargatjuk, hamar kiderül, hogy egyik állítás sem stimmel igazán.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ha átböngésszük a szoptatással kapcsolatos netes fórumok bejegyzéseit, illetve szóba hozzuk a témát várandós vagy nemrég szült anyák előtt, akkor egymásnak olykor gyökeresen ellentmondó információk nyugtalanító zűrzavarára nyithatunk ablakot. Noha a várandós anyák többsége a szülésre felkészítő tanfolyamok vezetői szerint csak a szülés napjára készül, nem pedig az utána következő időszakra, a bizonytalanság a fejekben elsősorban nem a szülők hibája. A szoptatással és az anyatej szerepével kapcsolatos tudás igen nagy mértékben átalakult az elmúlt egy-két évtizedben, aminek folyományaként a közfelfogásban jól érzékelhető paradigmaváltás játszódik le (lásd erről keretes írásunkat!), az viszont a legkevésbé sem állítható, hogy minden érdekelt egészségügyi dolgozó együtt mozogna a friss áramlatokkal. Nem csoda, hogy a témát övező viták egyre jobban befurakodnak a közbeszédbe - és távolról sem csupán az úgynevezett női és/vagy feminista fórumok, blogok, szakkiadványok topikjai közé.

Az amerikai Time magazin például ez év elején közölt rendkívül figyelemreméltó cikket a témában (Lisa Selin Davis: Is The Medical Community Failing Breastfeeding Moms?), melynek fő állítása az volt, hogy a tejképződés, vagyis a laktáció "talán az egyetlen testi funkció, amellyel kapcsolatban a modern orvostudományban szinte semmilyen felkészítés, protokoll és tudás nincs". Míg a szövetségi szinten támogatott orvosi kutatások honlapja szerint idén januárban 70 kutatás foglalkozott erekciós problémákkal, laktációs zavarokkal mindössze tíz. A szöveg konklúziója az, hogy bár a modern orvostudomány elvileg számos lehetőséget kínálhatna a szoptatással kapcsolatos problémák kezelésére, az anyák döntő többségét az egészségügyben mégis inkább magukra hagyják a gondjaikkal.

Mi pedig nem állíthatnánk, hogy a magyar viszonyok ezen a téren gyökeresen különböznének az amerikaiaktól. Nőgyógyász, illetve gyermekorvos forrásaink maguk is arról számoltak be, hogy a szoptatással kapcsolatos lehetséges zavarokat és ezek kezelését mind az általános orvosképzésen, mind a szakképzéseken

jelentéktelen résztudásként

fogják fel, amely a tankönyvekben mindössze egy-két oldalt foglal el; a sokszor ezeroldalas, korszerű laktációs szakkönyvekkel a hallgatók meghatározó többsége nem kerül közelebbi kapcsolatba a képzése során. Az általunk megkérdezett, nemrég szülő anyák is mind azt állították, hogy bár az egészségügyi dolgozók részéről ma már nagyon erős általános elvárás, hogy az anyák szoptatással táplálják a babájukat, előzetesen nagyon kevés biztos információhoz jutottak a tárgyban, ha pedig később valamilyen probléma adódott, leginkább önmagukra voltak utalva - hacsak nem tartoztak ahhoz a szerencsés kisebbséghez, akik egyből a szülészeten vagy később, egy tájékozottabb védőnő vagy gyermekorvos tanácsára megismerkedtek egy szoptatási szaktanácsadóval.

A magyarországi helyzetre ugyanis határozottan a lassú, de pozitív változás jellemző. A Semmelweis Egyetem 2010-ben indított posztgraduális laktációs szaktanácsadói képzést - ahogy ezt Török Szabolcs, a program vezetője lapunknak elmondta, azért is, mert egy nemzetközi vizsgát magában foglaló, hazai végzettséget igazoló oklevéllel a kézben, amit az egyik legrangosabb egyetem ad ki, talán a kórházak is könnyebb szívvel alkalmaznak majd laktációs szaktanácsadót. Szoptatási tanácsadók ugyanis már a '90-es évek óta dolgoznak hazánkban (olyan önkéntesek mellett, mint például a La Leche Liga tanácsadói, akik tapasztalt anyákként segítik a hozzájuk fordulókat): ők a Szoptatásért Magyar Egyesület szervezésében tettek nemzetközi vizsgát, elfogadottságuk azonban alacsony volt az egészségügyben. A Semmelweis Egyetem képzésének hála mára megduplázódott a hivatalos végzettséggel rendelkező hazai laktációs szaktanácsadók száma, bár jelenleg így is csupán hetvenöten vannak az országban. (De ezzel nem állunk rosszul a térségben - Horvátországban huszonöt, Romániában tizenöt, Csehországban pedig csupán egyetlen laktációs szaktanácsadó tevékenykedik.) Török szerint a hallgatóik a két félév során rendkívül gyakorlatorientált képzést kapnak abban, hogyan segítsék a szoptatás sikerét mind egészséges, mind pedig beteg anya vagy csecsemő esetében. A képzésnek figyelemre méltó módon hangsúlyos része a hallgatók szoptatással kapcsolatos saját élményeinek átbeszélése, miközben a szoptatás élettani, anatómiai, hormonális, pszichológiai vetületeivel is megismerkednek a tárgyhoz kapcsolódó jogi, etikai és egyéb ismeretek mellett. Ami a gyakorlatiasságot illeti, ez Török szerint például annak az elsajátítását is jelenti, hogy milyen gyógyszerek szedhetők a szoptatás mellett - hiszen számos esetben a gyógyszerszedő anyát orvosaik lebeszélik a szoptatásról. Török szerint ugyanis "egyszerűbbnek és biztonságosabbnak tűnik megszakítani a szoptatást, mint gyógyszerszedés mellett folytatni. Ez azonban nincs így, hiszen a szoptatás hirtelen abbahagyása számos negatív következménnyel járhat mind az anya, mind a csecsemő számára. A legtöbb gyógyszer mellett folytatható a szoptatás, azonban szükséges, hogy legyen kompetens orvos a közelben, aki ismeri azokat a forrásokat, ahol utánanézhet az egyes hatóanyagok szoptatás alatti alkalmazhatóságának. Az általános gyógyszerkönyvek nagy része ugyanis első körben nem ad ehhez elégséges információt. Komolyabb kézikönyvek, hiteles nemzetközi adatbázisok használatával árnyalható ez a kép."

A laktációs zavarok mögött Török szerint aránylag ritkán van biológiai ok: "Az, hogy anatómiailag ne legyen megfelelő az édesanya emlőszövete, nagyon ritka. A tejtermelőmirigy-állomány csökkentsége a nők mindössze 1-2 százalékát érinti." S bár Török szerint léteznek gyógyszerek, amelyekkel serkenthető az anyatejtermelés, ritka, hogy valóban ez lenne a megoldás - a gyógyszerezés előtt vagy helyett inkább a számos gyakorlati technika valamelyikét érdemes kipróbálni.

Beleszól a család is

Sződy Judit, az Uzsoki Utcai Kórház laktációs szaktanácsadója is úgy véli, hogy az anyák pár százalékára igaz csak, hogy genetikai vagy egészségi okból egyáltalán nincs teje. "Az viszont, hogy kevés a tej, gyakori probléma, de általában azért, mert vagy a baba szopási készsége, vagy pedig az anya technikája, gyakorlata nem megfelelő. A leggyakoribb mégis az, hogy még mindig nagyon sokan követik azt a szemléletet, hogy a babát csak háromóránként szabad mellre tenni, és a szoptatás hosszát is korlátozzák. Ez oda vezet a legtöbbször, hogy nem lesz elég teje az anyának, mert a női szervezet ennél sokkal gyakoribb szoptatásra van felkészülve. Mindennek családi okai is lehetnek: a most szülő anyukák szülei ugyanis még a háromórás rendszert tanulták meg, a fiatal anyukák pedig gyakran úgy gondolják, hogy amit a nagymama mond, az lesz a jó. A környezet is nyomást gyakorol rájuk, hiszen sokan azt állítják, hogy ha igény szerint szoptatnak, akkor nem lesz idejük semmire, tönkremegy a házasságuk és így tovább."

Az idézett Time-cikkben megemlítik, hogy érdemes volna a laktációs zavarokkal küszködő anyáknál a szülés után is hormonszintet mérni, de Sződy szerint ennek nem sok értelme volna: "A prolaktinszint kétségtelenül megemelkedik az első időszakban, de aztán szinten marad, és kevés köze van az anyatej termelődéséhez. Hormonálisan az kavarhat be, ha a méhlepény egy pici része valamilyen oknál fogva benne marad az anya méhében, mert a lepény olyan hormonokat termel, amelyek megakadályozzák a kezdeti prolaktinszint-növekedést. Ebben az esetben el kell távolítani a bent maradt lepényrészt." A további lehetséges okokkal, illetve a szűrésükkel kapcsolatban Sződy azt mondja, hogy "ha például az anyának mellkisebbítő műtéte volt, ahol nemcsak zsírszövetet távolítottak el, hanem a mirigyállományból is sokat, akkor lehetséges, mondjuk, mell-ultrahangvizsgálat már a szülés előtt. A cukorbetegség késlelteti a tejbelövellést, erre lehet előzetesen számítani, és a pajzsmirigyproblémák is vezethetnek megkésett vagy csökkent mértékű tejtermeléshez - ezt is lehet mérni a szülés előtt, de nem kell eleve azt feltételeznünk, hogy emiatt nem lesz rendben a dolog."

Varázsital helyett

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a csecsemő táplálásában - ha lehet - a következő sorrendet érdemes követni: az első az anyamellből való szoptatás; ha van tej, csak akadályozott a szoptatás, akkor a második a saját lefejt anyatej; a harmadik a donor női tej, és csak ezután érdemes tápszerhez nyúlni. A szoptatással kapcsolatos általános zűrzavart növeli, hogy az anyák tapasztalata ezzel szemben mégis az, hogy rutinból felírják nekik a tápszert.

"A tápszerrel az a baj - mondja Sződy Judit -, hogy nagyon könnyen adják. Az első három nap többnyire még nem lövell be a tej, ekkor sok anya azt mondja, hogy nincs tejem. Pedig van: a kolosztrumnak nevezett előtej, ami nagyon kevés, de koncentráltan nagyon fontos dolgokat tartalmaz. Csak sokan megijednek, ha ebben az időszakban a baba nyűgösebb, vagy nem sikerül mellre tenni, és azért adnak tápszert, hogy csendben legyen." A tápszeradásnak ugyanakkor az is az oka, hogy bár receptre - amint erre Török Szabolcs rámutat - donor női tejet is fel lehet írni, számos orvos és intézmény nem él ezzel a lehetőséggel: vagy azért, mert nem bízik az anyatejgyűjtő állomásokban, vagy mert nem ismeri a donortej adásának előnyeit a tápszerrel szemben. Pedig az anyatej védőhatásairól szóló véleményeket halló anyákban gyakran extra szorongást generál, ha tápszert kell adniuk a gyermeküknek. Schneiderné Diószegi Eszter szoptatási tanácsadó, a La Leche Liga alelnöke épp ezért hangsúlyozza, hogy "egy tanácsadó nem mondhatja az anyának, hogy ha tápszert ad a gyereknek, akkor valamiféle bűnt követ el. A tápszer nem ördögtől való, de úgy kellene felfogni, mint gyógyszert, amelyet csak bizonyos helyzetekben kellene használni, akkor, amikor tényleg szükség van rá. Ez a szükség persze az is lehet, hogy az anya úgy dönt, nem tud vagy nem szeretne tovább szoptatni."

"Vannak orvosi indokai annak, hogy pótlást adjunk a babának - teszi hozzá Sződy Judit. - Az egyik a kezdeti súlycsökkenés: ha eléri a 10 százalékot, akkor biztos, hogy valami gond van, így meg kell az okokat vizsgálni; nem biztos, hogy tápszert kell adni, mert lehet, hogy a baba nem jól szopik, és akkor elég jól mellre tenni. Ha a baba a súlycsökkenés után a második hetes koráig nem nyeri vissza a születési súlyát, az is jó indikátor. Az édesanyánál pedig meg lehet vizsgálni manuálisan, hogy van-e tej, de leginkább a babát vizsgáljuk - hogy például megindult-e az anyatejes széklet a harmadik nap után. Vagy hogy az ötödik nap után van-e öt-hat pisis pelenkája a babának."

A laktációs szaktanácsadók, csakúgy, mint a számos kórházban alkalmi munkát végző önkéntesek, abban is segítik az anyákat, hogy ha szükség van rá, megtalálják az utat az anyatejgyűjtő állomásokig vagy az olyan progresszív intézményekig, mint Budapesten az anyatejes táplálás ambulancia a Bethesda Gyermekkórházban, ahol a gyermekgyógyászok egyúttal laktációs szaktanácsadók is. Kérdés persze, hogy abból a nagyjából kilencvenezer nőből, aki egy évben gyermeket szül az országban, mennyinek van ma valós esélye arra, hogy szakszerű tanácsokat kaphasson a szoptatással kapcsolatban akár a szülés előtt, akár a nevezetes esemény után.

Véd és összeköt


Míg a huszadik század jelentős részében a tápszeres csecsemőtáplálás volt a leginkább elfogadott a nyugati világban, ma már nincs vita az egészségtudományban arról, hogy az anyatej jelenti a gyermekek számára az ideális táplálékot. Ma már biztosan tudjuk, hogy az anyatej csökkenti az emésztőrendszeri fertőzések esélyét, a neki tulajdonított további védőhatásokkal kapcsolatban azonban nincs egyetértés: míg sokak szerint magasabb IQ-t, kevesebb allergiát és kisebb esélyt garantál az elhízásra, a cukorbajra és a szívbetegségre, ezeket megkérdőjelezhetetlenül alátámasztó mérési adatokkal a tudomány jelenleg még nem szolgál. A szoptatás aktusának pozitív hozadéka ugyanakkor, hogy a hatására fokozódó endogén oxitocintermelődés miatt erősebb lehet a kötődés anya és gyermeke között, a szájmozdulatok pedig csökkentik a csecsemő középfülgyulladásának esélyét. A jelenlegi szemlélet szerint ideális, ha egy anya hat hónapon át kizárólagosan, utána pedig hozzátáplálással együtt még legalább további hat hónapig részlegesen anyatejjel táplálja gyermekét.

Neked ajánljuk