Mindannyiunk számára lelki teher, hogy a társadalom elvárja, viselkedjünk mindig nyugodtan és jól nevelten. De hogyan feleljünk meg ennek az igénynek? A mindennapokban szükségszerűen dühösek leszünk valami miatt, ám hogy mit kezdjünk az érzéssel, arra alig ismerünk használható módszereket. A "ne mutasd ki!", "a harag bűn" jellegű tanítások olyan dühkezelési technikák felé terelgetik az embert, amelyeknek káros lelki következményei lehetnek.
Haragmenedzsment
A harag skálája a bosszankodástól, mérgelődéstől a dühön és felháborodáson át egészen a dühöngésig, tombolásig terjed, ám a változatok csak intenzitásukban és időtartamukban különböznek. A lélektan a dühöt és a haragot szinonimaként használja, noha a kettő között különbséget érezhetünk: a düh rövidebb ideig fennálló, hevesebb érzelem, a harag ennek kitartóbb változata. A düh minden fajtája stresszreakció, ha valamiféle sérelem ért bennünket: akadályoztak, megaláztak, megfosztottak valamitől, fizikailag bántalmaztak és így tovább. A düh testileg-lelkileg felkészíti az embert a sérelem okozójával szembeni ellencsapásra. És pontosan ez a gond: mit tegyen az ember a benne feltámadó haraggal, ha az agressziót a társadalom elítéli és bünteti?
Ha dühösek leszünk, három dolgot tehetünk: kifejezésre juttatjuk, elfojtjuk vagy elcsitítjuk. Az ún. haragmenedzsment csúcsa, ha az embernek nem agresszívan sikerül megoldást találnia. Ha valaki feldühít bennünket, hozzuk tudomására nemtetszésünket, de ne sértéssel, támadással vágjunk vissza, hanem mondjuk meg neki, mik az elvárásaink vele szemben. A humor hasznos lehet, a szarkazmus már nem. Ahhoz, hogy képesek legyünk józanul, konstruktívan kifejezni haragunkat, először egy kicsit el kell távolodnunk a helyzettől, ami felmérgesített bennünket. Tartsunk kis szünetet, és gondoljunk arra, hogy a harag túlzásokra hajlamosít: sérelmünket a valóságosnál nagyobbnak láthatjuk, és az aránytalan válaszcsapást is arányosnak ítélhetjük.
A harag csillapítható a közismert relaxációs technikákkal - csakhogy ilyenkor nem a haragot kiváltó helyzettel és annak megoldásával foglalkozunk, így ez csak tüneti kezelés. A legrosszabb megoldás az elfojtás, amikor mérgünket nem mutatjuk ki, megpróbáljuk magunkba temetni. Akik tartósan ezt a módszert alkalmazzák, nemritkán depresszióssá válnak, sokukból epés, örökké zsémbes ember válik.
Elterjedt mítosz, hogy nem baj, ha valaki időnként jól kitombolja magát, majd szépen megbánja az egészet, és egy ideig megint elfogadhatóan viselkedik. Ám az efféle evickélés dühkitöréstől dühkitörésig konkrét betegség, úgy hívják: "ismétlődő explozív zavar". Jellemzője, hogy a beteg életében rendszeresen előfordulnak olyan pillanatok, amikor képtelen ellenállni az agresszív késztetéseknek, nekitámad másoknak, tör-zúz maga körül. Az agresszió mértéke aránytalan, sokkal nagyobb, mint amit a rohamot kiváltó ok érthetővé tenne.
Ez az állapot meglepően gyakori; Ronald C. Kessler amerikai szociológus felmérései szerint a felnőtt lakosság körében több mint 11, a tinédzserek között pedig közel 8 százalékos az előfordulása. Hazai adat nincs, de feltehetően mi sem állunk sokkal jobban, így szerény becslés szerint is több százezer embernek lehetnek kóros mértékű, ismétlődő dührohamai Magyarországon, s közülük, akárcsak az USA-ban, csak nagyon kevesen kapnak bármiféle kezelést. A mai ismeretek szerint az explozív zavart nem genetikai rendellenesség vagy valamiféle elháríthatatlan tényező okozza, hanem a haragmenedzsment legrosszabb formája, a düh rendszeres elfojtása.
Természetesen nemcsak a harag kezelése fontos, hanem kialakulásának megelőzése is. Ennek a legkézenfekvőbb módja, ha elkerüljük azokat a helyzeteket, amelyekről tudjuk, hogy úgyis feldühítenek. Például ne közlekedjünk arra, ahol rendszeresen dugóba kerülünk. Ám sokat segíthet a szemléletmód megváltoztatása is. A 2007-ben, kilencvenegy éves korában elhunyt pszichológus, Albert Ellis az általa kidolgozott racionális érzelmi viselkedésterápiát annak vizsgálatára alapozta, hogy az emberek milyen téves meggyőződésekkel okoznak maguknak lelki szenvedést. Ellis szerint az egyik ilyen felfogás a következő: "Az embereknek, akikkel kapcsolatba kerülök, minden körülmények között, mindig kedvesen, figyelmesen és tisztességesen KELL viselkedniük velem. Ha másképpen történik, az borzalmas, és akkor ezek rohadt, ócska, értéktelen emberek, akik mindig szemetek lesznek hozzám, és nem érdemlik meg, hogy az életük elviselhető legyen, és súlyosan meg kellene büntetni őket, amiért ilyen gyalázatos módon bántak velem." Ellis karikaturisztikus leírásából könnyű ráismerni azokra az emberekre, akik folyamatosan a nemes felháborodás állapotában élnek.
A harag haszna
A harag elsődleges funkciója, amiért kifejlődött az evolúció során, hogy sérelmünk esetén pillanatok alatt felkészítsen a harcra. Jellegzetes szimpatikus idegrendszeri válasz: szívverésünk felgyorsul, vérnyomásunk megemelkedik, izmaink extra adag oxigént kapnak, és stresszhormonok szabadulnak fel a szervezetünkben. Ezzel egyidejűleg kiépül az esetleges támadáshoz szükséges energetikai háttér is: emelkedik a vércukorszint, és fokozódik a szervezet energiahordozó molekulájának, az ATP-nek a szintézise. Egy pillanat alatt szinte másik lénnyé változunk át, akinek élettani működései a támadást, az agressziót szolgálják. De a harag még ennél is többet tesz azért, hogy sikeres harcossá váljunk - a gondolkodásunkat is megváltoztatja. Egy lélektani kísérletben a résztvevők felének azt az esetet kellett felidéznie, amikor a legdühösebb volt életében, a másik felének pedig azt, amikor a legjobban félt. Ezután mindenkinek meg kellett becsülnie, hogy egy sor kedvező és kedvezőtlen esemény - például jelentős szakmai sikert ér el vagy ellopják az autóját - milyen valószínűséggel fog megtörténni vele. A félelem pesszimistává tette az embereket, a harag viszont optimistává. Azok a személyek, akikben a harag érzését hozták felszínre, leértékelték a veszélyek bekövetkezésének valószínűségét, és sokkal biztosabbnak ítélték a sikereket. És ez így logikus: a harc megkezdéséhez éppen erre a bizakodó szemléletre van szükség. A félelem megbénít, a düh akcióba lendít.
Azt szokták mondani, hogy a harag rossz tanácsadó - ám ez így kicsit méltánytalan, mert attól függ, milyen ügyről van szó. Ha egy adott helyzetben a szembeszállás a legjobb döntés, akkor a harag nemcsak tanácsot ad, de fel is készít arra, hogy minél biztosabb legyen a sikerünk. A walesi bárdokban Arany János hajszálpontosan ábrázolja a harag és a félelem ellentétes hatásait. Amikor a "vitéz" "velsz urak" egymásra néztek, "Orcáikon, mint félelem, / Sápadt el a harag". (Érdekes, hogy a Hamletben is van egy hasonló rész, mely Arany János fordításában így hangzik: "Ekképp az öntudat / Belőlünk mind gyávát csinál, / S az elszántság természetes szinét / A gondolat halványra betegíti.") A velsz urak egymásra néznek, figyelik, vajon mit lép a másik, és hamar megszületik bennük a Hamlet által említett hervasztó gondolat, miszerint igen rosszul fognak járni, ha engednek a harag tanácsának. A szimpatikus idegrendszeri reakció megszűnik, a mozgósító harag helyét átveszi a bénító félelem. Vajon az adott helyzetben ez a legjobb, amit tenni lehet? Vagy mégis a walesi bárdok cselekedtek helyesen, akik haragjuktól fűtve verbális agressziót intéztek Edward király ellen? Nehéz a válasz, mert azt tudjuk ugyan, hogy a bárdok hogyan végezték, ám az urak sorsáról nincs híradás. Attól a pillanattól, hogy arcpírjuk elmúlt és vérnyomásuk szépen helyreállt, többé egyetlen szó sem esik róluk a versben. Már nem érdekelnek senkit.
Kétélű fegyver
A düh félelmetessé teszi az embert, mert azt jelzi, hogy készen áll a támadásra. A haragvó ember saját életnagysága fölé nő, személyének jelentősége átmenetileg fokozódik, jobban odafigyelnek rá, mint általában. Számos lélektani kutatás kimutatta, hogy a haragvó embert mások erősnek, dominánsnak, hajthatatlannak látják, ezért sok mindent könnyebben elér, mint nyugodt állapotban. Akivel érintkezésbe kerül, hamarabb feladja a vele szembeni ellenállást. Vajon ha a düh ilyen csodafegyver, nem lehetne-e jó hasznát venni például az üzleti életben?
A cégeknek határozott elvárásaik vannak a tekintetben, hogy munkatársaik milyen érzelmeket közvetítsenek az ügyfelek felé. A kedves, derűs hangulat a követelmény, esetleg a semleges, ha egészségügyi intézményről van szó. Van azonban egy kivételes kategória. Az adósságbehajtó cégek munkatársait arra képezik ki, hogy negatív érzelmeket sugalljanak: legyenek feszültek, sürgetők és egy kicsit ingerültek. Az eleve bűntudatos adósok ugyanis könnyebben engednek egy haragos tárgyalópartnernek.
Ezek szerint a harag ütőkártya az üzleti tárgyalás során? A helyzet nem ennyire egyszerű. Egy pszichológiai kísérlet kimutatta, hogy a dühös vevők kedvezőbb megegyezést tudtak kiharcolni, mint a nyugodtan viselkedők, de csak akkor, ha az eladó kényszerhelyzetben volt, mert nem volt másik vevője. Azok az eladók, akiknek nem feltétlenül a dühös emberrel kellett megegyezniük, a szokásosnál is kevésbé mutatkoztak engedékenynek.
