Grafológia - Játék a betűkkel

  • Linder Bálint
  • 2009. június 18.

Lélek

Tudományos bizonyítékok nélkül oktatják az egyetemen, használják a munkaerőpiacon. Akinek beválik, úgysem reklamál. Linder Bálint
Tudományos bizonyítékok nélkül oktatják az egyetemen, használják a munkaerőpiacon. Akinek beválik, úgysem reklamál.

A problémákra érzékeny, kreatív ember, remekül ragadja meg a lényeget, jól elemez és szintetizál, sokat vár el magától - ezt olvasta ki a szerző egyoldalas macskakaparásából munkáltatója legnagyobb örömére egy bevásárlóközpontban gyorselemzést végző grafológus (ár: kétezer-ötszáz forint, számla nem járt). Az alaposabb vizsgálat - tízezer forinttól - is csak többet és nem mást mond. Az asztal mögött megnyerő középkorú asszony, a cég kártyás sorselemzéssel, aurafotózással, asztrológiával is foglalkozik, életvezetési-pályaválasztási tanáccsal szolgál. Képességeink ismeretében - mármint a szakember szerint - érdemes régi álmunkat beteljesítve programozónak tanulnunk. Örömteli bólogatás közben felidézzük azt a rengeteg önzetlen segítséget, ami nélkül a matematikaérettségin nem jutottunk volna túl, és néhány kétségbeesésbe kergetett rendszergazda arca is előtűnik a múlt ködéből. Persze a nekünk tulajdonított acélos akaraterő sok mindent ellensúlyozhat, idén talán sikerül a dohányzásról is leszoknunk - tizennegyedszer. A szeánsz innentől csak egy helyen okoz meglepetést, amikor kitalált családi tragédiánk pszichés lenyomatát a velünk szemben ülő látni véli az írásképben. Amit még hallunk, azt részben hamisnak (a dicséretet is), más dolgokat találónak érzünk, de ennek java a körülöttünk nyüzsgő vásárlóközönségből szinte bárkire ráhúzható lenne (szeret álmodozni, keresi és szeretné megvalósítani magát, be tud illeszkedni új környezetbe, de nem rögtön). Viszont rendre figyelmeztet, ha túllépnénk a grafológus kompetenciáján: ékezeteink, sortávolságunk, margóink, betűméretünk, a dőlésszög nem árulkodik szexuális szokásainkról, testi nyavalyáinkról, de arról sem, milyen idősek vagyunk.

Lelke rajta

Az írásból a személyiségjegyekre következtető grafológiának számos iskolája létezik, amelyek az elemzési módszerekben és a mögöttes személyiségképben is különböznek. Számos országban a jóslással említik egy lapon, és kirekesztik a tudományból, máshol - legalábbis bizonyos irányzatait - hasznos diagnosztikai kiegészítőnek vélik. A grafológia komplex személyiségképet kínál, ami lelkesíti vagy épp gyanakvóvá teheti a laikust. Az önmaga iránt érdeklődő mentális képességeiről, úgynevezett energizáltságáról, munkavégzési sajátosságairól, szociális képességeiről, illetve érzelmi, akarati életéről tájékozódhat, de utánajárhat annak is, összeillik-e szíve választottjával - ennek ára cirka húszezer forint. Az igazságszolgáltatásban szórványosan bukkan fel (nem keverendő össze az igazságügyi írásszakértővel, aki a kézírás azonosításával, eredetiségével foglalkozik), fő alkalmazási területe a munkahelyi kiválasztás. Leendő főnökünk eszünkről, irányítási, döntéshozatali képességeinkről, megbízhatóságunkról, monotonitás-tűrésünkről is tudakozódhat.

Az interneten a legtöbb grafológiai vállalkozás kínál HR-szolgáltatást, a referenciák között külföldi és magyar nagyvállalatot, önkormányzatot is találni, de a felvevőpiac nagyságát a megkérdezettek megbecsülni sem tudják. "Pesten megy a céges, vidéken a magán" - mondja Barabás Edina, aki Miskolc környéki rendezvényeken végez gyorselemzést, amiért az emberek sorban állnak. "A grafológus nincs döntési helyzetben. Tanácsaink a teszteket, interjúkat egészítik ki" - szögezi le Demeter Lilla, a budapesti Lukács Oktatási Központ vezetője. A rendszerváltás idején alapított Grafológiai Intézet dolgozott már ügyvédi irodáknak, brókercégnek és kormányzati szervnek is. Hogy milyen pénzügyminiszter lenne Puch Lászlóból, azt csak akkor segítenének eldönteni, ha megmondjuk, milyen a jó pénzügyér. "A megrendelő által összerakott profilkészlet elemeit vizsgáljuk, amiben a normakezelés is szerepelhet. Volt, hogy egy könyvelőnél jeleztük: itt bajok vannak" - emlékszik vissza Agárdi Tamás, az intézet vezetője. A grafológus az Országos képzési jegyzékben szereplő szakma, ami középfokon és emelt szinten is tanulható. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) adatai szerint 2005 óta hatszázan szereztek képesítést, döntő többségükben nők, és információink szerint jó néhány titokszolga is. "Tisztul a piac, de még maradtak zugiskolák. A témáról gyakran a magazinok is leegyszerűsítően írnak, és összekeveredik az ezotériával. A társadalom sajnos sokszor a populáris vonallal találkozik" - panaszolja Demeter Lilla.

Zárom soraim

Kérdés, hogy a tudományosabban művelt grafológia mire alkalmas. Pár éve brit sztárgrafológusok Tony Blair jegyzeteiből dolgozva egy döntésképtelen, bénázó, inkompetens ember portréját rakták össze, amivel a kormányfő ellenzéke biztos egyetértett, csakhogy a szöveg valójában Bill Gatestől, a világ legsikeresebb "alulról jött" üzletemberétől származott. Nagy-Britanniában háromezer cég támaszkodik rájuk a munkaerő-felvételnél, a Brit Pszichológiai Társaság viszont az egészet az asztrológiával tartja egyenértékűnek. Rowan Bayne pszichológus évekig tesztelt grafológusokat, kísérleti eredményeit tudományos folyóiratokban publikálta. A BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy kezdetben egyáltalán nem volt elutasító, de fokozatosan rájött, hogy a dolog "hasznavehetetlen (...), teljességgel reménytelen". A Wikipediáról nekirugaszkodva tucatnyi amerikai, brit, izraeli egyetemi kutatási eredményt találunk, amelyek megkérdőjelezik a grafológia komolyságát. Az egyik munkaerő-kiválasztásra koncentráló analízis tizenhét tanulmányt összegez. Itt a grafológusok csak akkor tudtak érvényes következtetéseket levonni, ha az illető saját magáról írt valamit, de az ilyen előképzettséggel nem rendelkező pszichológusok a semleges szövegek feldolgozásában is ügyesebbnek bizonyultak. Néhány korábbi kutatásban viszont kedvezőbb eredmények is születtek, a mundér becsületét védők szerint a grafológusok ítéletei általában jól korrelálnak egymással, és a vizsgálatokban annál jobban szerepelnek, minél komplexebb, a gyakorlati élethez közelítő mutatót kell megbecsülniük. Az ELTE pszichológiai karán 2005-ben kismintás (nem perdöntő) kutatásban grafológiai módszerek és egy bevett személyiségteszt eredményeit vetették össze. "Szinte alig volt egybeesés, de volt olyan eljárás, ami jobban szerepelt a többinél - mondja Nagybányai Nagy Olivér, a személyiség- és egészségpszichológiai tanszék munkatársa. - A pszichológiai teszteknél rendszeresen vizsgálják, hogy előrejelzéseik miként válnak be a munkahelyen. Ez a grafológiánál hiányzik." Kollégája, Nagy János úgy véli, hogy mindig nagy a hibalehetőség, ha egyetlen viselkedési jelenségből próbálunk az egész személyiségre következtetni. Mindez persze aligha érdekli azokat, akik a grafológusok jellemrajzaiból magukra ismernek. Nagybányai tapasztalata szerint ebben lehet némi szerepe annak, hogy hajlamosak vagyunk felületes és általános jellemzéseket úgy venni, mintha kifejezetten minket írnának le. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy szeretünk minden tapasztalatunkban értelmet keresni, a jelenséget vizsgáló Forer amerikai pszichológus inkább arra hajlott, hogy könnyen fogadunk el olyan állításokat, amelyek megfelelnek a vágyainknak.

Fedőneve: Lukács

Még hazai képviselői sem egységesek abban, mivel is van dolgunk. "Nem tudomány, inkább sokoldalú szakma. Az összetett tesztek árnyaltabb, strukturáltabb, kvalifikáltabb képet adnak, de a grafológia nagyon hasznos metakommunikációs csatorna, sok mindent elárul" - összegez Agárdi Tamás, aki első kedvező tapasztalatait egy kórházi elmeosztály pácienseinek vizsgálatakor szerezte. Demeter Lilla szerint a magyar grafológia annyit fejlődött az utóbbi másfél évtizedben, hogy megfelel a tudomány elvárásainak. "Egységes és egzakt módszerekkel, modellekkel dolgozunk, amelyek az igen aprólékos mérések értelmezésén alapulnak. A munkát matematikai programok támogatják, szoftverek elemzik." Az eredmények nem ingatták meg Mérő Lászlót, aki pár hete egy nyilvános beszélgetésen vett részt a Lukács Központ meghívására. "Az adatok elemzése hiába kifogástalan módszertani szempontból, ha az alapfeltevés nem bizonyított. Az értelmes asztrológus is számítógépet használ" - jegyezte meg lapunk szerzője, akiről katona korában a korszak jelentős grafológusa akkortájt állapította meg, hogy nincs érzéke a matematikához, amikor bronzérmes lett a nemzetközi diákolimpián. Az OKJ-s minősítés sokak szemében növeli a szakma presztízsét, noha ez a vita szempontjából lényegtelen. "Az elbírálás során nem vizsgálja senki, hogy az adott szakmának milyen tudományos háttere van" - tisztázta a kérdést Soós László, az SZMM szakmai tanácsadója. A Magyar Pszichológiai Társaság Tesztbizottsága a grafológiai módszereket még nem vizsgálta, de Nagy János elnök jelezte, hogy a készülő, a társaság által elismert tesztek kataszterébe csak olyan tesztek és eljárások kerülhetnek be, amelyek dokumentálhatóan jól és megbízhatóan mérnek pszichés képességeket és személyiségjegyeket.

Talán épp a kétségek miatt lehet, hogy a saját nevén eddig jobbára egyetemi karriernapokon és vendégelőadásokon szereplő grafológia változatos köntösben bukkan fel a felsőoktatásban. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tavaly írásanalitikus szakirányú továbbképzés indult. Ennek egyik vezetője azonban határozottan megkülönbözteti a programot a grafológiától, noha módszerük - az íráskép koordinátarendszerbe helyezése és számítógépes elemzése - kísértetiesen emlékeztet arra, amit a Lukács Központ vagy a Grafológiai Intézet használ. Agárdi a BME Társadalomtudományi Karának munka- és szervezetpszichológia szakán íráspszichológiát oktat, amit szintén nehéz megkülönböztetni a grafológiától.

Történelem

Foglalkoztak vele az ókori kínaiak, görögök, rómaiak, zsidók és középkori keresztények, a mai grafológia atyjának és névadójának a 19. századi Jean-Hippolyte Michon francia abbét tekintik. Michon analitikus megközelítéssel dolgozott, az egyes írásbeli sajátosságokért egy-egy jellemvonást tett felelőssé, tanítványa, Crepieux-Jamin a holisztikus iskola megalapítójaként az összképből szerzett benyomásra helyezte a hangsúlyt - a két felfogás ma is verseng egymással. Az Észak-Amerikában a század elején partot ért grafológia útját hazánk lánya is taposta, az emigráns Románné Goldzieher Klára a magyar tapasztalatokból építkezve segített létrehozni az első újvilági egyetemi tanszéket New Yorkban. 1929-ben nemzetközi szövetség alakult, ma egyre nő a népszerűsége az USA-ban, Kanadában és Európában is. A legtöbbet a francia, spanyol és izraeli munkaadók használják, de már Kína is mozgolódik.

Uszáma, Erika és Lajos

A grafológiának kedvelt ága a történelmi figurák és híres emberek kézírásának elemzése, az interneten királyok és politikusok, sorozatgyilkosok és popsztárok veséjébe pillanthatunk. A tv2 is bemutatta egy neves szakértő elemzését Uszáma bin Ládinról; ebből egy rendkívül körültekintő, minden lépését megtervező ember alakja bontakozik ki. Hasonló meglepetések érik az olvasót, ha a grafologusok.hu oldalon Kossuth Lajosról tájékozódik. A szerző egy időskori levélből páratlan éleslátással állapítja meg, hogy a vizsgált személy jó mentális képességekkel rendelkezik, lelkesedő típus, egyben figyelmeztet, hogy az olykor körülményesen fogalmazó illető dominanciaigénye szokatlanul magas. Napjaink hírességei közül Zoltán Erika lélekrajza a legtanulságosabb. Az énekesnőnek "az írása is művészi", ráadásul "nagyon nő" (értsd: romantikus, álmodozó), akinek "érzelmi világában tetten érhető a kötődési igény". A cég referenciái között két nagyvállalatot találunk, munkatársaik kereskedelmi rádiók és tévék gyakori vendégei.

Igazságszolgáltatás

A bíró bármilyen szakértőt meghallgathat. Agárdi Tamás gyermekelhelyezési perekben pszichológusként csak más módszerekkel együtt használja a grafológiát, de a Kádár síremlékét felbolygató elkövetők pszichológiai profiljának elkészítésekor kizárólag a kézírásra (firkálásra) tudott támaszkodni. A Budapesti Nyomozó Ügyészség ugyanakkor közölte lapunkkal, hogy nem alkalmaz grafológust. Agárdi klinikai írásszakértőként gyakran fordul meg a bíróságon és a rendőrségen, ahol a kényszerfenyegetettség jelét kutatja a lakásmaffia áldozatainak aláírásán, valamint grafológiai hazugságvizsgálatot végez. A gyanúsított egy vízszintes képernyőre elektronikus tollal ír, a műszer vizsgálja, hogy milyen erővel ér a képernyőhöz, mennyiben tér el a betűk alakja és távolsága a korábbiaktól, remeg-e a kéz, vagy éppen túl mereven tartják. Az intézetvezető szerint a hatékonyság 85-90 százalékos.

Figyelmébe ajánljuk