Meseterápia az egri börtönben

Ha csak egy gyereken segít

szerző
Sándor Anna
publikálva
2018/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Európában egyedülálló, meseterápiára épülő rehabilitációs és szociális program fut hét éve az egri börtönben. Ha a részben erre a programra épülő tervezetet idén év elején elfogadják, az Európa Tanács ajánlásaként mintegy 2,5 millió gyerek életét befolyásolhatja kedvezően.

A harminc körüli nővel szemben öt-hat éves lánya és hatvan körüli anyja ült. A nőből sugárzott a kétségbeesés, de a kislány és a nagymama nyugalmat árasztottak. Szépen felöltöztek, az asszony valószínűleg fodrásznál is járt, és minden gesztusuk ezt üzente: légy nyugodt, odakint minden rendben van, nézz ránk. Éljük túl ezt a büntetést, aztán mindent újra felépítünk, miután kiszabadultál. A látogatófogadás végén a nagymama és a kislány kiléptek az épületből, még mindig összeszedetten, de amikor a vaskerítésen túlra értek, az asszony megragadta a rácsokat, és zokogva összerogyott a járdán. A kislány odabújt hozzá, és együtt sírtak.

Nem szokatlan az ilyen jelenet a börtön kapuja előtt – csakhogy 2010-ben Egerben ennek az esetnek szemtanúja is akadt. Juhász Attila ezredes, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet akkori parancsnoka, jelenleg az Európa Tanács büntetés-végrehajtással foglalkozó bizottságának tanácsadója, a meseprogram elindítója is ott volt ezen a bizonyos látogatófogadáson és később az intézet előtt. Vele és a foglalkozásokat vezető Luzsi Margó könyvtárossal és mesemondóval az egri gyerekkönyvtárban találkoztunk, hogy a meseprogramról beszélgessünk.

 

Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem

Amikor a kezdetekről kérdezem, Juhász Attila azt mondja, ezt a nagymamát és az unokáját látva értette meg mélységében, mit élnek át a fogvatartottak családjai, miközben semmi közük nincs ahhoz, hogy az anya vagy az apa mit követett el. Így kezdődött az Európában egyedülálló, meseterápiára épülő rehabilitációs és szociális program története.

Egerben 2008 óta fut a Börtön a városért program, amelynek keretében a rabok önkéntes vállalásként a város közterületeit takarítják, játszótereket raknak rendbe, szemet szednek. Ennek apropójából hívták meg Juhász Attilát egy nemzetközi konferenciára, ott találkozott az angol Storybook Dads kezdeményezéssel, amelynek célja, hogy a hosszú időtartamú büntetésüket töltő apák ne szakadjanak el teljesen a gyerekük életétől. A programmal lehetőséget teremtettek, hogy az apa gyereke kedvenc meséjét DVD-re mondja, és hazaküldje.

A beszélőn megfigyelt eset miatt került elő újra az angol példa. Felmérést készítettek a magyarországi helyzetről, amiből kiderült, hogy a fogvatartottakhoz átlagosan két-három gyerek sorsa kapcsolódik közvetlenül, ez körülbelül 40 ezer gyereket jelent. Ők havonta egyszer vagy ritkábban láthatják csak a bebörtönzött szülőt, nagyszülőt, ráadásul annak szégyenét ők is magukon hordják: „Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem” – fogalmazza meg tömören egy angol tanulmány. Ezeket a gyerekeket gyakran kirekesztik, többen gyermekotthonba kerülnek. „A gyerek számára a bebörtönzés olyan, mintha a szülő meghalna – hangsúlyozza Juhász Attila. – A családokat nemcsak lelkileg viselik meg az események, hanem egzisztenciális lejtőre is kerülnek. Kiesik egy jövedelem, és a bebörtönzéssel folyamatos többletköltségek járnak: elutazni a beszélőre, csomagot küldeni, telefont fizetni.”

Azzal is számolni kell, hogy a börtönbüntetésüket töltő szülők gyerekei később jóval nagyobb százalékban kerülnek összeütközésbe a törvénnyel. A stabil családi háttér megléte vagy hiánya nagymértékben befolyásolja mind a rabok, mind a családjuk közérzetét és mentalitását. Ezt felismerve döntött úgy Juhász Attila, hogy Egerben is megpróbálkoznak a meseküldéssel.

Amikor felvázolta a terveket a Bródy Sándor Megyei Könyvtár igazgatójának, ő rögtön rávágta, Luzsi Margóra van szükségük. Luzsi Margó egész életében népmesékkel foglalkozott: évtizedek óta mesél gyerekeknek, felnőtteknek. „Annyit mondtam, hogy azért bemennék megnézni a helyet, mert azelőtt nem jártam börtönben. Most már tudom, hogy 12 ajtó csukódik be az ember mögött, mire oda bekerül” – veszi át a szót Luzsi Margó, aki hét éve önkéntesként vezeti hétfőnként a börtönbeli mesecsoportot. „Az első fél év nem úgy indult, hogy bemegyek, megváltom a világot, és terápiát csinálok. Volt egy cél: az anyák mondjanak népmesét a gyerekeiknek. Biztosan tudtam, hogy ezt egyféleképpen lehet, ha valóban a saját gyermeküknek választanak. Ehhez meg kell ismerniük a népmeséket. A népmeséket megismerni, megszeretni pedig úgy lehet, ha hallják, milyenek.”

Minden alkalommal egy-egy népmese hangzott el, de ezekkel akkor külön még nem foglalkoztak. Mondókákat, játékokat, énekeket is tanultak, mivel akadtak köztük anyák, akiknek még egészen kicsi volt a gyerekük. A fennmaradó időben pedig egyszerű beszédgyakorlatokat végeztek, hogy amikor majd a CD készül, érthetően olvassák fel a meséket. Luzsi Margó fokozott figyelmet szentelt annak is, hogy megtanulják, mekkora szükség van a csöndre, a megfelelő beszédtempóra, a szünetre.

 

Akik mesélnek

Harmincnyolc nő vett részt a programban, de 2010 karácsonyára végül közel száz CD készült el, mindegyiken egy-egy mese és egy 3 perces személyes üzenet. Nemcsak a gyerekeiknek készítettek cédéket, volt, aki a férjének, a nagymamájának is szeretett volna mesélni. Aztán 2011 elején maguk az asszonyok kérték, hogy terápiás jelleggel folytatódjon az Esti mese program. „Ahogy találkoztak a mesékkel, rögtön felismerték, hogy ezek a történetek az életről szólnak” – mondja Luzsi Margó.

A csoportban két meghatározó területen akartak dolgozni. Az egyik, hogy élő kapcsolat alakuljon ki a családdal, ugyanakkor a résztvevők szerették volna valamennyire visszakapni a saját lelki egészségüket is. „Egy szétesett személyiség sem a családjával, sem önmagával nem tud mit kezdeni, és szétesetten egyenes út vezet vissza a börtönbe. Ezért is volt szükség arra, hogy megtanuljanak mesét mondani. A mesemondás nagyon erős rendező erő. Aki mesél, legalább addig, amíg mesél, rendben van. Mert ha nincs rendben, és nem arra figyel, amit csinál, a mesére, a történet ívére, akkor nem tudja elmondani, szétesik az egész” – magyarázza Luzsi Margó.

A foglalkozások alapját a népmesék adják, ezek köré szerveződnek a beszélgetések, a játékok, feladatok. Nagyon hatnak a bezártságról szóló történetek, mint például A kis gömböc, és azok, amelyekben előkerül az anya-gyerek kapcsolat. Most épp a Hamupipőke azon motívumával dolgoznak, hogy az anya a síron túlról is segíti a lányát. Maguk az asszonyok fogalmazták meg, hogy ők is úgy érzik magukat, mintha a sírban lennének. Luzsi Margó szerint itt azt kell nyomatékosítani, hogy így sincs minden lezárva, van lehetőség a gyerekkel való kapcsolatra. Szerepet kapnak a saját életükről, családjukról szóló történetek is, és mondókákat is tanulnak. Luzsi Margó szerint ezek sokat segítenek abban, hogy oldják a bezártságból és a zsúfoltságból fakadó egymás közti agressziót. A meséket, a mondókákat pedig le lehet írni, el lehet mondani a beszélőn – és bár lényegtelen dolognak tűnik, mégis erősíti a kapcsolatot a családdal. A gyakorlat pedig Luzsi Margót igazolja: az otthoni látogatásról visszaérkezve az asszonyok örömmel, csodálkozva mesélik, mennyire érdekelték a gyerekeiket a családi történetek.

S vajon van-e mérhető eredménye egy ilyen programnak? Juhász Attila emeli ki, hogy – szemben a hazai 50 százalék körüli visszaesési aránnyal – a programban eddig részt vevő, körülbelül 200 fogvatartott közül mindössze ketten kerültek újra börtönbe. A terápia összekovácsolja őket, látványosan nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak, jó nekik, hogy úgy érzik, anyaként így is tehetnek valamit a gyerekeikért. Luzsi Margó megemlíti azt is, hogy a többféle társadalmi hátterű tagokkal induló csoportok mennyivel jobban működnek, mint a teljesen homogének. Az utóbbiakat alapvetően meghatározza az a mérhetetlen nyomor, amiből az asszonyok érkeztek. Nem a befogadókészség hiányzik, de nagyon erős visszahúzó erő, amikor csak ugyanazokat a mintákat látja és tapasztalja mindenki.

 

Akik otthon várnak

A terápiás csoportok az anyákon keresztül közvetve hatottak a családokra, ám Juhász Attila elképzelése a börtönök szociális szerepvállalásáról kezdettől fogva magába foglalta az otthoniak felkarolását is. Ennek kiemelkedő példája volt a Boldizsár Ildikóval, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotójával közösen szervezett tíznapos, meseterápiára épülő tábor, amelyen öt elítélt nő és 13 gyerekük vett részt. Ez az öt asszony vállalta, hogy a büntetésük emiatt tíz nappal tovább tart majd. Ez pedig komoly áldozat, mivel minden börtönben eltöltött nap kétszer-háromszor annyira terheli meg az emberi szervezetet, mint egy átlagos. Juhász Attila szerint a tábor nagy tanulsága, hogy jelenleg sem az anyák, sem a gyerekek nincsenek felkészítve a csalódásra, ami akkor következik be, amikor a szülő kiszabadul, és sehogy sem tud visszaállni az anyaszerepbe. Ezzel is foglalkozni kell. A tábor összességében viszont pozitív kicsengéssel zárult. „Mivel a gyerekek stigmaként élik meg a szülő bebörtönzését, sokat jelentett nekik, hogy rájöhettek, nincsenek egyedül ezzel a problémával, hanem más gyerekek is osztoznak a sorsukban. Ez is segített normalizálni a saját helyzetüket és az anyjukkal való kapcsolatukat” – meséli Juhász Attila.

A program mint kezdeményezés az évek során további támogatókra és követőkre is talált. Az egri börtönnek például 2013-tól a nyíregyházi Add a Kezed Egyesület is segített tartani a kapcsolatot a családtagokkal. Hetente találkoztak velük, családi napokat szerveztek, buszokkal segítették a látogatást, vagy akár cipőt vettek karácsonyra a gyerekeknek. Közben az otthon maradt férjekből klubszerű közösség alakult, őket a napi problémák megértésében segítették.

A programot konferenciákon is bemutatták, és reintegrációs, illetve szociális alapelgondolásait több helyen átvették, bár nem meseterápiás, hanem más keretek között valósult meg. Különösen hatékonynak bizonyult a balassagyarmati börtönben, ahol a Feldmár Intézet munkatársaival közösen a fogva tartott apák életük különböző elemeinek felhasználásával zenés darabot állítottak színpadra és adtak elő a gyerekeiknek. Az előadás sikerének az az egyik kulcsa, hogy a gyerekek ünnepelt sztárként tekinthettek az apjukra, azaz más szerepkörben is láthatták, nem csak elítéltként.

A kezdeményezés lényege igazából a koncepcióváltás. „Ha össztársadalmi és büntetés-végrehajtási szinten fel tudjuk hívni a figyelmet a közel 40 ezer gyerekre, akkor a börtönök is humánusabb helyek lesznek, és sokkal jobban érvényesülhet a fogvatartottak hatékony reintegrációja – érvel Juhász Attila. – Mert minden összefügg mindennel: ha a szülő érzi, hogy a büntetés-végrehajtás személyi állománya normálisan bánik a gyerekével, ha tudja, hogy a gyereke otthon rendben van, akkor ő is máshogyan viselkedik odabent. Nagyon sok feszültségforrást okozhat, hogy nem tudja, mi van a gyerekkel.”

 

Az egri modell

Ezt a koncepcióváltást nemcsak itthon sürgetik, Svédország, Norvégia, Anglia, Írország pedig már be is vezetett jó gyakorlatokat. Van, ahol a családok utazását támogatják, máshol felvilágosító programokat szerveznek bíróknak, rendőröknek, vagy kiadványokat készítenek a tanároknak, hogyan tudnak segíteni az olyan gyereknek, akiknek a szülője börtönbe került.

A fogvatartottak gyermekeit támogató számos európai modell alapján kidolgozott tervezet idén kerül az Európa Tanács elé. Ha a szervezet elfogadja, akkor ajánlást ad ki a bevezetéséről, és ez jótékony hatással lehet közvetlenül körülbelül 2,1–2,5 millió gyerek életé­re. A tervezetben foglalt irányelvek a gyerekek emberi jogainak és méltóságának tiszteletben tartását hangsúlyozzák. Különös tekintettel arra, hogyan zajlik majd a gyerek családi élete a rendőrségi, bírósági és büntetés-végrehajtási szervek döntései és intézkedései következtében, illetve a szülő szabadságvesztésének időtartama alatt.

Addig is az egri program folytatódik, a jelenlegi parancsnok, Gyenge-Bíró István ezredes egyenesen a felpörgetéséről beszélt már a börtönben, ahová Juhász Attila kísért át minket.
A távlati tervek között szerepel színdarab, illetve egy régebbi sikeres program felelevenítése is, amikor Luzsi Margó felkészítésével a fogvatartottak sérült gyerekeket látogattak, és mesés foglalkozásokat tartottak nekik.

Juhász Attila bizakodó. Szerinte fontos, hogy a fogvatartottak stabil, kiszámítható háttérrel rendelkezzenek, és a büntetés-végrehajtásnak lehet olyan szociális szerepe, ami aktívan segít ebben. „A programmal sokat tudtunk hozzátenni az egri börtönhöz, összességében a büntetés-végrehajtáshoz és több száz gyerek életéhez, aki ebbe bekapcsolódott. És ha csak egyetlen gyereknek lehetett ezzel segíteni, már megérte.”

szerző
Sándor Anna
publikálva
2018/3. (01. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...