Ha-ha, mondja a klón (Lewis Wolpert elméleti biológus)

  • Virág Katalin
  • 1999. július 1.

Lélek

Lewis Wolpert a University College London professzora, szűkebb szakterülete az embriológia. Könyvei közül elhíresült A tudomány természetellenes természete című. Nemrég a Nature folyóiratban közölt cikke (Veszélyes-e a tudomány?, Nature/Vol. 398/1999) nyomán többen megkérdőjelezték állításait a világ megismerhetőségéről, és kétségbe vonták a tudományos ismeretek etikai semlegességéről vallott nézeteit. ´ azonban kitart amellett, hogy a tudósok dolga csupán a megismerés, a tudomány eredményeinek megfelelő alkalmazásáért semmilyen felelősség nem terheli őket.
Lewis Wolpert a University College London professzora, szűkebb szakterülete az embriológia. Könyvei közül elhíresült A tudomány természetellenes természete című. Nemrég a Nature folyóiratban közölt cikke (Veszélyes-e a tudomány?, Nature/Vol. 398/1999) nyomán többen megkérdőjelezték állításait a világ megismerhetőségéről, és kétségbe vonták a tudományos ismeretek etikai semlegességéről vallott nézeteit. ´ azonban kitart amellett, hogy a tudósok dolga csupán a megismerés, a tudomány eredményeinek megfelelő alkalmazásáért semmilyen felelősség nem terheli őket.

MaNcs: Valóban úgy gondolja, hogy a tudósoknak nem kell etikai megfontolásokat figyelembe venniük munkájuk során?

Lewis Wolpert: Gondoljon csak bele, milyen alapon lehetne a tudósoktól elvárni, hogy etikai döntéseket hozzanak? Én tisztelem és becsülöm természettudós kollégáim egy részét, de azt sem bíznám rájuk, hogy egy nyakkendőt válasszanak nekem, hát még hogy etikai döntéseket hozzanak a nevemben. ´k erre alkalmatlanok, de nem is ez a dolguk. Szerintem a tudósoknak és megbízóiknak minden tudomásukra jutott információt meg kell osztaniuk a közösséggel, amelyben élnek. De a lehető leghatározottabban szét kell választani a tudományos ismeretek megszerzése és azok alkalmazása során felmerülő kérdéseket.

MaNcs: Most, hogy a gyakorlatban is sikerült emberi sejteket klónozni, joggal merül fel a kérdés, hogy szabad-e az ilyen kísérleteket tovább folytatni, vagy talán jobb lenne, ha a kutatók korlátoznák magukat.

LW: Megmondom őszintén, az emberi klónozás kapcsán létrejött hisztériát egészen egyszerűen bizarrnak tartom. Szívesen fizetek egy üveg pezsgőt annak, aki mond nekem egyetlen új etikai dilemmát, amelyet az emberi klónozás vetett fel. Elég nehéz ilyet találni, úgy értem: újat. Egy ismerősöm mondott egy ilyet: hogy egy klónozott emberi lény előre tudja majd, hogyan fog kinézni harminc év múlva, és ez valóban aggasztó lehet, de azért annyira nem tartom súlyosnak. Viszont a kutatások nyomán felbolydult a közvélemény, nemzetközi bizottságokat hoznak létre, felszólalt a pápa, szenzációhajhász szalagcímek jelennek meg az újságok címoldalán, amelyek azt kürtölik világgá, hogy a genetikusok istennek képzelik magukat. Ezzel szemben nézzük a természetes szaporodást, vegyünk egy házaspárt, a nő AIDS-es, a férfi alkoholista, és gyerekeket molesztál, annyi utódjuk lehet, amennyit csak akarnak, senki sem fog erkölcsi aggályokat megfogalmazni a szaporodásukkal szemben. Senki sem mondja azt, hogy felelőtlenül istent játszanak. De ebbe nem mennék bele, mert ezek a dolgok nem számítanak politikailag korrektnek.

MaNcs: Mint ahogy a molekuláris genetikai kutatások számos eredményével szemben is felmerül, hogy ellentétesek a politikai korrektség alapelvével. Kísérletek bizonyították az intelligencia genetikai hátterét; több kutató úgy látja, hogy léteznek a homoszexualitást meghatározó gének.

LW: A tudomány eredményei politikailag nem korrektek, de nem is inkorrektek, egészen egyszerűen nem hordoznak semmiféle etikai értéket, mivel erkölcsi értelemben teljesen semlegesek. Az viszont, hogy ezeknek az ismereteknek milyen folyományai vannak, illetve hogy mire lehet felhasználni őket, az valóban súlyos etikai kérdéseket vet fel, de a tudósnak már ehhez nincs semmi köze. A tudósok arra keresnek választ, hogyan működik a világ. Az, hogy az intelligenciát, a homoszexualitást gének határozzák meg, önmagában se nem rossz, se nem jó, ezeknek az információknak nincs minősíthető részük. Minden azon múlik, hogyan és mire használják fel ezeket a tudományos tényeket. Lehet, hogy a homoszexuálisoknak az a jó, hogy genetikai oka van a viselkedésüknek, és nem egyéb. De lehet, hogy nem jó. Én ezt nem kívánom minősíteni.

MaNcs: Mégis sokan aggodalommal figyelik a tudomány fejlődését.

LW: Az az elképzelés, hogy a tudomány eredményei veszélyesek, mélyen gyökerezik a kultúránkban. Már Ádám és Éva bűnbeesésének is az volt az oka, hogy ettek a tudás fájának gyümölcséből. Milton Elveszett paradicsomában ez a fa a tudomány anyja nevet viseli. A világirodalom tele van a tébolyult és veszélyes tudósok alakjaival, akiknek szellemi termékei katasztrofális következményekkel járnak. Gondoljunk csak Frankensteinre, a Szép új világra vagy dr. Moreau szigetére.

MaNcs: Ön mit gondol a genetikai manipulációval létrehozott növények termesztéséről és felhasználásáról?

LW: Nem hiszem, hogy az a tény, hogy genetikailag módosított növényekről van szó, önmagában veszélyforrás lenne. Ezeket az élelmiszereket ugyanolyan egészségügyi vizsgálatnak kell alávetni, mint bármely más, a boltokba kerülő élelmiszer-ipari terméket. Természetesen fel kell tüntetni a címkén, hogy például genetikailag módosított szója felhasználásával készült, és mindenki eldöntheti, hogy megveszi-e vagy sem. A génsebészet eredményei meglehetősen torzítva jutnak el a közvéleményhez. Frankenstein étele meg fog ölni és ehhez hasonló újságcikkek jelentek meg pár hónapja a brit lapokban. Ezt a jelenséget nevezem én genetikai pornográfiának.

MaNcs: Vajon alkalmas-e bárki arra, hogy "korrekt" döntéseket hozzon a tudomány eredményeinek felhasználásáról?

LW: Ez persze kétséges. Úgy néz ki, nincs más választásunk, mint hogy megbízzunk a demokrácia intézményeiben, a választott képviselőkben és a szabad, életképes és felelősségteljesen működő médiában. Létre lehet hozni mindenféle nemzeti és nemzetközi tudományetikai bizottságot, talán nem is haszontalan. Csak arra lennék kíváncsi, egy ilyen bizottság hogy döntene például a gépjármű-közlekedésről. Hiszen csak az Egyesült Királyságban háromezren halnak meg közúti balesetben évente, és további félmillió ember sebesül meg. Kérdem én, hol vannak hát az autózás etikusai?

Virág Katalin

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.