Megható videóval köszöni meg az emberek segítségét L. Ritók Nóra alapítványa

  • narancs.hu
  • 2017. december 21.

Lélek

Így kíván boldog karácsonyt az Igazgyöngy.

„Köszönjük szépen mindenkinek a segítséget, támogatást, amivel lehetővé tette, hogy az Igazgyöngy környezetében a karácsony ünnep legyen minden gyereknek” – szól az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítvány által ma közzétett videó végén a szöveg, amivel megköszönik a támogatásokat. L. Ritók Nórával egyébként nemrég készítettünk interjút, a videó megtekintése után érdemes elolvasni cikkünk beharangozóját is.

Igazgyöngy Karácsony 2017

Uploaded by Nóra L. Ritók on 2017-12-21.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.