Több mint egy éve még bringával, vállán laptoppal járta a pesti internetkávézókat, hogy a videokamerájával felvett nyelvi jeleket megvágja, konvertálja és feltöltse az önerőből létrehozott Hallatlan.hu internetes oldalra. A bringát azóta lecserélte: taxis lett, hogy legyen miből felvenni, megvágni azokat a bizonyos jeleket, melyek segítségével beléphetünk egy másik, csendesebb világba.
Magyar Narancs: Hogyan kezd el érdeklődni egy halló a siketek kommunikációja iránt?
Bartos Pál: Már pajkos korunkban is használtunk a suliban egyfajta jelábécét, ami tökéletesen működött a súgásoknál, puskázásoknál. Később autodidaktaként fogyasztottam a pszichológiáról, nonverbális kommunikációról, metakommunikációról szóló könyveket, majd 2004 őszén jelentkeztem a Sinoszhoz (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) jelnyelvi tanfolyamra. Heti 4-5 órában zajlott, lehetett fekete-fehér rajzokkal és nyilakkal illusztrált spirálfüzetet, videokazettát vásárolni, én viszont mozgóképes, animációs oktatóanyagot képzeltem el. A Hallatlan mint domain ötlete azután született, hogy a neten sem találtam ilyet. A tanfolyamra elvittem a videokamerámat, és megkértem az oktatómat, Csömör Károlyt, aki a parlamenti közvetítéseken is és most már az oldalunkon is látható, jelelje el nekem azt, hogy ez az oldal nemsokára elkészül. Azért lett Hallatlan, mert ez ugye egyértelmű, nemcsak szó szerint, de azért is, mert fölbosszantott a siketek visszás helyzete. Lefoglaltam a Hallatlan.hu domaint, fölraktam rá, hogy hamarosan elindul az oldal, és nekiláttunk a videofelvételek elkészítésének.
MN: Honnan tudtad, hogy milyen jeleket akarsz felvenni és felrakni?
BP: Elsősorban azokat a jeleket akartam, amelyeket a könyvben találtam, csak mozgókép formájában. Pillanatnyilag ezernyolcszázhuszonvalahány kifejezés van az oldalon.
MN: És te mindet tudod?
BP: Ha lefuttatnánk mondjuk egy kvízt, amely már működik is az oldalon (jelek jönnek be, és öt válaszból az egyik helyes), a 95 százalékát szerintem kitalálnám. Egyrészt elvégeztem az alapfokú tanfolyamot - sajnos középfokra már nem maradt pénzem -, másrészt minden jelet én veszek föl, vágok meg, konvertálok, töltök föl és ellenőrzök. Tehát négyszer-ötször látok egyet. De bőven van még mit tanulnom.
MN: Ez egy önálló nyelv, vagy a magyart jelelik?
BP: Külön nyelv. Magyarországon hétféle dialektus van, hét városban (Budapest, Vác, Eger, Debrecen, Szeged, Kaposvár, Sopron) oktatják, és ezek a kisközösségek kifejlesztik maguknak a saját jeleiket. A budapesti "kenyér" valahol "pénteket" jelent. Sajnos más helyeken azonban még a régi beidegződések élnek. Régen ugyanis lekötözték a siket gyerekek kezét, hogy ne használhassák, tiltott volt a jelnyelv használata még egymás között is. Ez volt az orális szemlélet: még a siketet is meg kell tanítani a verbális kommunikációra. De a legnagyobb segítséggel és szorgalommal is csak egy ilyen színtelen, "mikrobis" hangot tudnak elérni. Szájról kell olvasniuk, amihez megfelelő fény kell, látószög s a többi. Ennél lényegesen hatékonyabb a jelelés.
MN: És egy külföldi megérti?
BP: A jelnyelv bizonyos része nemzetközi, hiszen mondjuk a kecskét és a tehenet mindenütt ugyanúgy fejték, a tej tehát elég egyértelmű. A siketek gondolkodásmódja eleve képi. Elmutogatják, hogy egy kockára feltesznek egy gömböt, arra egy kúpot, és így egymásra pakolnak mondjuk tizenöt láthatatlan alkatrészt, és a másik ugyanebben a sorrendben szedi szét az egész építményt. A vizuális memóriájuk félelmetes! Ha egy siketnek elmondom, hogy a villát a harmadik szekrény jobb alsó fachjának a negyedik rekeszében találja, akkor odamegy, és tutira azt és onnan veszi ki elsőre.
MN: Első élményed?
BP: Hárman vagyunk a kuratóriumban: Petke Lajos, Csömör Károly és én. Lajos teljesen siket. ' az, aki a kamera mögött áll, olvassa a szólistát, jeleli Karesznak, aki ezt visszajeleli a kamerába. Az egyik ilyen felvételnél csináltam egy jó tojásos lecsót, és kajálás közben automatikusan a könnyebb ellenállás felé mentem. Karesznak kezdtem el mondani, amit akartam, vagy ha Lajos szólt valamit, fordultam a Karesz felé, hogy fordítson. És ő egyszer csak azt mondta, hogy most már figyeljek oda! Mert tényleg ez a titka: oda kell figyelni. Nem máshová, hanem rá, és akkor megérted. Persze ha Lali elmond egy viccet, nem tudok úgy röhögni rajta, mint ha hallanám, és még mindig nem esik le olyan gyorsan, össze kell rakni. De mégis nagyon nagy élmény, ha megértem, milyen jópofa.
MN: A kuratórium a Hallatlan Alapítványé.
BP: 2005 elején, háromszázezer forintból hoztuk létre az alapítványt. Én lettem az elnök, Lajos és Karesz a két kurátor. Sokáig álltunk, márciustól augusztusig nem haladtunk semmit, tavasszal jártam az ICSSZEM-nél (Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium). Írtam egy levelet Gyurcsány Ferencnek, hogy "Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az alábbi programgondolatom van, se pályázati tapasztalatom, se tőkém nincs, ám szakmai körökből már elismerték, hogy igenis szükség volna erre, mert egy hiánypótló munka lenne s a többi, és irányt adó segítségét kérném." Ugyanezt elküldtem Göncz Kingának is. Eltelt egy hónap, és senki sem válaszolt. A pünkösdhétfőt követő kedden bal lábbal keltem, odaültem a gépemhez, és írtam egy újabb e-mailt: "Kedves Kinga, érdeklődni szeretnék, leveleimet megkapja-e? Üdvözlettel: Pali." Négy órával később hívtak, hogy mikor tudnék bemenni. Bementem, mondták, tetszik az oldal, sőt a minisztériumból van, aki már használja is, mert épp tanfolyamra jár. És ha egyéni kérelem formájában összedolgozom, mire van szükségem, akkor támogatható, még ha nem is közvetlenül a minisztérium által. Szeptemberben indultunk el újra, lett fórum, ami a visszacsatolás miatt nagyon fontos, október környékén raktuk fel a látogatottsági számlálót, ami most már tizenhatezer környékén jár. Se szeri, se száma azoknak a leveleknek, amelyek iskolákból, tanároktól jönnek, van olyan kórustag, aki imádkozik értünk. Nekik nagyon fontos lenne egy CD, hogy internetes hozzáférés nélkül is használhassák a programunkat.
MN: És összedolgoztad?
BP: Igen. Kellene egy jó minőségű videokamera, mert a mostaninak a zoomolását legutóbb már egy csipesszel oldottuk meg. A CD kiadásához szükséges technikai eszközöket vettem még bele. Ez egyrészt megegyezne az internetes adatbázissal (feltöltött jelnyelvi szótár), másrészt specifikus gyűjtéseket tartalmazna több formában. Úgynevezett "szakmásított" verziók is szerepelni fognak, amelyek például a posták, bankok, ügyfélszolgálatok stb. számára összegyűjtve tartalmaznák a legfontosabb jelnyelvi mozgóképeket. Ezek mellett a már említett hétféle nyelvjárást akarjuk feltérképezni és rendszerezni. Közben rátaláltam a Vodafone Alapítványra, amely a hátrányos helyzetűek segítésére jött létre, és szeptember 30-án, az utolsó napon beadtam az anyagot. Visszaszóltak, hogy tetszik, viszont a teljes összeget nem tudják biztosítani. Azt vagy az eladott CD-kből, vagy a februárra tervezett első jelnyelvi tanfolyam bevételéből pótolnánk. És pályázunk tovább, ha lehet. Az egész oldalt újra fogjuk építeni, annak ellenére, hogy Malacka nevű lelkes fórumozónk bejárta az online jelnyelvi szótárakat, és egyetlen oldalt talált, amely jobb a mienknél, ez az ASL Pro. Ott 6000 jel van, mégis lehet ezen vitatkozni, mert az ugye egynyelvű angol, ez pedig rögtön kettő, és itt nem álltunk meg, mert lesz egy német, spanyol és francia fordítása is.
MN: Akik előtted foglalkoztak már ezzel, azoknak miért nem jutott hasonló az eszükbe?
BP: Nem tudom.
MN: És hogy fogadtak?
BP: Tulajdonképpen minden oldalról elismerést kaptunk, kicsi széthúzást éreztem csak, hogy miért pont mi? Ki az a Bartos Pál? Voltunk egy szakmai konferencián, ahol jelnyelvi kutatók, szakszerzők, a Jelnyelvi Tolmácsképző vezetője, a Jelnyelvi Programiroda képviselője is ott volt, aminek létezéséről sokáig nem is tudtam. Mert ha már létezik, miért nincs régen CD? Ott áll dobozban a kamerájuk. A Neumann János Informatikai Tanszék például nem akart elengedni. Nyitott is lettem volna: miért ne kooperáljunk? Csak volt egy hölgy, aki siketeknek oktat számítástech-nikát, rajta úgy vettem észre, hogy zavarom, mert neki volt már egy CD-je, majdnem olyan, mint az oldalunk, csak nem volt benne videó. Tehát pont a lényeg hiányzott belőle. Mutatták, hogy ott van nekik is a kamerájuk, csak valahogy elakadtak. Én meg úgy voltam vele, mikor már láttam, hogy nemsokára elkészül az oldal, hogy ha én ezt most leírnám és beadnám pályázatra, senki sem értené. Amíg nem látod, mi ez, nem az igazi. Ezért előbb meg-csináltuk, utána pályáztunk. De ez a "megcsi-náltuk" is relatív. Hisz nincsen kész, rengeteg hiányossága van, például nincs az adatbázisban "karácsony". És nem tudom, meddig növelhető a jelek száma, mindig jönnek új kifejezések, húsz éve még a mikroprocesszor vagy a madárinfluenza nem létezett. Folyamatosan fejlődik, mint a beszélt nyelv.
MN: Miből finanszírozod?
BP: Dolgozom mellette, most éppen taxizom.
MN: Pedig most pénzhez juthattál volna.
BP: Amikor ősszel a szakmai konferencia volt, egy nagyon hosszú asztal egyik végébe leültették egy internetes oktatással is foglalkozó nagy cég képviselőjét, a másik végébe ültettek volna engem, csak én ugye nem éreztem, miért kellene az asztalfőn elhelyezkednem. Volt egy jeltolmács meg csupa jelnyelvi guru, és azt hiszem, hogy a cég képviselője után én voltam a legkevésbé járatos a jelnyelvben. Földobták szavazásra, hogy ki legyen ennek a projektnek a vezetője, és egyhangúlag engem választottak. Akkor a cég képviselője azt mondta, hogy a Hallatlan.hu domain nem az igazi, kellene valami palifogóbb név, és ők segítenének is, pusztán karitatív jelleggel. Adnak irodát, területet, gépet, infrastruktúrát. Aztán elküldtek egy együttműködési nyilatkozatot, ami így kezdődött: "Siketek és némák kisebbségére vonatkozóÉ" De hát a siketek nem némák! Ám az is benne állt, hogy Bartos Pál lemond a Hallatlan.hu domainről ennek a cégnek a javára az adatbázissal együtt, valamint mindenféle szerzői jogról és követelésről a későbbiek során. Ezen annyira megsértődtem, hogy három napig nem vettem föl a telefont. Thai chiben biztos kifütyülnék ezt a mozdulatsort. Aztán kérték, ugorjak be hozzájuk, még egyszer átbeszélendő ezt az egészet. Ekkor kikerekedett egy 2 millió 800 ezer forintos "vé-telár" a folytatólagos és az eddigi munkáért cserébe. Erre félig rábólintottam, mert nem tudtam, nyerünk-e a Vodafone-nál, és az egész szélmalomharcnak tűnt, mert tényleg nem kértem többet a költségvetésben, mint amennyire szükség van. Szóval már majdnem rábólintottam, de aztán másnap - még mindig nem tudtam, mi van a Vodafone-nal - felhívtam őket, hogy nem írom alá. Nem akarom kiadni a kezemből a Hallatlant. Az alapítványuknak is ez a neve.
MN: Mit szóltak?
BP: Elfogadták, nagyon rövid ideig tartott a beszélgetés. Tudod, az a furcsa, hogy hirtelen mindenki ötvenmilliókról kezdett beszélni, hogy egy ekkora projekthez legalább ennyi pénz kell. Én, amikor fejben összeraktam, maximum tízre gondoltam. De ők mondták, hogy legyen mindenkinek kamerája, és mindenki vegyen föl jeleket! Ez azért nem ennyire egyszerű. És a kétkamerás felvételt is meg lehet oldani eggyel és egy negyvenöt fokos szögbe állított tükörrel, hogy mondjuk amikor azt mutatom, hogy "híd", akkor szemből is és oldalról is meg tudd nézni, hogyan is tárom az ujjaim.
MN: Inkább taxizol.
BP: Átmenetileg igen. Nem az a célom, hogy az alapítványból éljek, azt érdekek nélkül, szerelemből csinálom. A rezsirevalót megpróbálom megpályázni, mert jó lenne, ha nem a taxiból kellene intézkedni, hanem lenne egy iroda, ahol oktathatnánk is.
MN: Tudsz az ő fejükkel gondolkodni?
BP: Próbáltam. A gyógyszertárban lehet kapni szivacsos füldugót, ami a hétköznapi zaj 90 százalékát kiszedi, tehát mondjuk a körúti csúcsforgalom egy vígjátéknak néz ki, még ha dudálnak is. Piszok nehéz reagálni. Létezni. Vagy gyorsétteremben kértem kávét, de a kávé szót már hang nélkül tátogtam, mire hoztak papírt, tollat. De döbbenetes élmény volt a Siketek Világnapja is a Kossuth téren: sosem voltam még ennyi ember közt ekkora csöndben.
